Oldal kiválasztása

Az Intel jövőképe 2012-ben – második és harmadik generációs ultrabookok

Az Intel jövőképe 2012-ben – második és harmadik generációs ultrabookok
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten egy Intel sajtórendezvényre voltunk hivatalosak, ahol a cég és főbb gyártói (Acer, ASUS, Fujitsu, Lenovo és Toshiba) az ultrabookok jövőjéről tartottak egy kis bemutatót. Ahogy az várható, minden kisebb méretű, nagyobb teljesítményű és érintésvezérelt lesz a jövőben.

 

Az Intel a héten bemutatta a második generációs ultrabook számítógépeinek koncepcióját, ami nem sokban tér el a várható piaci trendektől. A cég és a gyártók egyaránt arra törekednek, hogy minél vékonyabb házba minél több dolgot belepakolhassanak, egyre nagyobb számítási kapacitás és elfogadható akkumulátor-üzemidő mellett. Manapság olyan értékeket tüntetnek fel az egyes hordozható gépek műszaki adatai között, amelyekről pár éve még álmodni sem mertünk – és a piacon a kütyük térnyerése is felülmúlja a mindenkori várakozásokat.
 
Az Intel arra számít, hogy az érintésvezérelt képernyők fognak dominálni ezen készülékek esetében az év második felétől, amit nagyban elősegít majd a Windows 8 megjelenése is. Hogy pontosan melyik külső kialakítás válik majd népszerűvé, azt pedig a vásárlókra bízzák, hiszen lesz olyan ultrabook, amely tabletként is használható (azaz leválasztható a képernyője), olyan is, amelynél a kijelző mappaszerűen visszahajtható, és természetesen hagyományos kialakítású gépek is lesznek szép számmal. A flash-alapú technológia térnyerésének köszönhetően a gépek pillanatok alatt üzemkészek, és az operációs rendszer is sokkal gyorsabban képes válaszolni a felhasználói műveletekre. Minimum 5 munkaórát kell biztosítania a gépek akkumulátorának, ám egyes modellek 8 órás üzemidőt is képesek nyújtani. Természetesen a legújabb, 3.0-s USB-csatlakozást fogja mindegyik biztosítani vagy a Thunderbolt-portot. A gyors válaszidő mellett a biztonságra is hangsúlyt fektettek, így a webről, távolról is zárolhatjuk vagy működésképtelenné tehetjük eszközeinket – erre nagy szükség is van, mivel az egyre kisebb eszközöket egyre könnyebb meglovasítani. Egyben a banki tranzakciókhoz és az online vásárláshoz is kidolgoztak egy biztonsági funkciókat biztosító chipet.
 
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy párhuzamosan folynak egymás mellett a fejlesztések, hiszen a napokban elérhetővé vált új Apple-termékek is pont a vékonyabb kialakítás, az SSD tárolók irányába mozdultak el – ám várhatóan a fent említett gyártók választékában nagyobb választékra és ezzel együtt szélesebb árspektrumra is találhatunk majd. Arról nem beszélve, hogy az Apple egy lépéssel hátrébb tart, hiszen nem látta el Retina kijelzős notebookját érintőképernyővel. Egy kicsit a jövőbe is kitekinthettünk, hiszen 2013-ban az Intel a harmadik generáció megjelentetését tervezi már, amelybe még energiatakarékosabb processzorok kerülnek majd, amelyek akár 10 napos készenléti időt is képesek lesznek biztosítani.
 
A rendezvény végeztével Zságer Balázs, avagy a Zagar néven ismert zenekar frontembere prezentált a résztvevők számára egy kis zenei élő műsort, amelynek alapját természetesen egy ultrabook szolgáltatta. (És többek között megtudhattuk azt is, hogy elsőként Commodore 64-en kezdett zenét szerezni.) Érdemes lesz odafigyelni az újabb és újabb megjelenésekre, ugyanis az egyre nagyobb gyártott példányszám és az egyre hatékonyabb és fejlettebb technológiának köszönhetően az ultrabookok pillanatok alatt elérhető árúvá válhatnak, miközben lassan a játékosok egy részének igényeit is képesek kielégíteni.
Translate »