Phil Fish több mint öt évig készítette április közepén megjelent platformer-kalandjátékát, a Fezt, ami hiába csavar egyet a klasszikus játékmeneten, az Echocrome ismeretében a látottak már nem hatnak újdonságként. A végeredményen azonban mit sem változtat.
A videojáték-iparban egy öt éves fejlesztési fázis minden tekintetben soknak számít. Legyen szó egy nagyszabású projektről, vagy a napjainkat meghatározó ötletes indie játékokról, ekkora időtávlatban rengeteg minden változik, amihez alkalmazkodni minden tekintetben körülményes. Phil Fish azonban hitt az álmában, és bízott öt évvel ezelőtt kigondolt koncepciójában. Még az sem tántorította el tervétől, hogy időközben az általa (akkor még egyedinek számító) ötletet Escher festményei inspirálta Echocrome-ban már kipróbálhattuk. Igaz, a térrel való játék a Fezben sokkal komolyabb mélységet kap, miközben a kalandnak és a platformelemeknek is hangsúlyos szerep jutott.
A Fez játékmenete egy végtelenül egyszerű sémára lett felhúzva. A játék szabadon bejárható világok felfedezéséből áll (a térképen először nagyon nehéz kiigazodni), az egyes helyszíneken pedig jól elrejtett aranykockákat kell gyűjtögetnünk. Ehhez segítségül hívhatjuk a kétdimenziós világ 90 fokos "elforgatását", ami lehetővé teszi főhősünk, Gomez számára, hogy olyan helyeket is elérjen, amelyeket a másik síkban nem volt képes. Ez sokkal inkább gondolkodásra sarkallja a játékost, az ügyesség minden esetben háttérbe szorul. Ebben a 8-bites, klasszikus játékokat idéző mikrouniverzumban azonban a fejtörők úgy állítanak kihívás elé, hogy közben szórakoztatnak is, ami részben annak köszönhető, hogy sose konkrét célt hajszolunk, hanem részfeladatokat, amelyek többnyire különböző dolgok gyűjtögetésében merülnek ki (kincses ládikákat keresgethetünk, ősi nyelveket fejthetünk meg, kincses térkép után kutathatunk), miközben persze a fő cél, a 32 aranykocka összegyűjtése mindvégig szemünk előtt lebeg.
A maga egyszűréségében rejlik a Fez vonzereje is, univerzuma ugyanis észrevétlenül szippant magába, ahol a kisebb világok felfedezése mellett a játék jól átgondolt pixelart koncepciója, s a 8-bites érát megidéző, fülbemászó szintidallamai teszik egységessé az élményt. Az élményt, ami nem mutat túl az Echocrome-ban megismerteken, csak csipetnyi fűszerezéssel ízesíti azt, mégis működik.
Értékelés: 9/10
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…
A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…