Ma hajnalban hivatalosan is bemutatta az Activision a Call of Duty: Black Ops folytatását, amivel a kiadó és a Treyarch komoly kockázatot vállal, hiszen a 21. század hidegháborújába helyezi a cselekményt.
A két évvel ezelőtt megjelent Call of Duty: Black Ops egy huszárvágással új korszakba helyezte az addig csak és kizárólag modern érában játszódó sorozatot, a váratlan húzás azonban meghozta a gyümölcsét. Rekordokat döntögetett a Treyarch belső nézetű lövöldéje, így talán nem meglepő, hogy az Activision rizikót mert vállalni, és a Black Ops 2 személyében olyan új epizódot köszönthetünk, ami a Call of Duty 4 óta az első olyan rész, ami alaposan felrázhatja az eddig megismert szériát.
Az új rész ugyanis a jövőben, egészen pontosan 2025-ben játszódik. Főhősünk David Mason, az első felvonás főszereplőjének fia. A történet során nem csak Masont irányíthatjuk, ugyanis a '80-as évek Afganisztánjában játszódó flashbackek formájában apja, Alex is visszatér majd pár küldetés erejéig. Mivel a Black Ops 2 direkt folytatásnak tekinthető, további ismerős arcok is fel fognak bukkanni, mint példádul a trailerben a narrátor szerepét betöltő Frank Woods, akiről egyébként az első rész után azt hittük, életét vesztette. A sztori ezúttal az Egyesült Államok és Kína közötti állandó konfliktusra lesz kihegyezve, ami kitűnő alkalom egy Raul Menendez nevű fickónak, hogy saját magánhadsereget szervezve, a pattanásig feszült hangulatban egymásnak ugrassza a két nagyhatalmat. Dave Anthony, a játék direktora úgy nyilatkozott a mostani rész főgonoszáról, hogy jelleme erősen hasonlít Tony Soprano-éra, aki a Maffiózókban úgy lehetett főszereplő, hogy egy hidegvérű gyilkos volt, közben mégis tudtunk azonosulni emberi énjével.
Az egyik küldetésben például Menendez a Los Angeles-i G20 csúcstalálkozóra küld egy drone-t, amivel nem kis riadalmat okoz a feszült geopolitikai környezetben. Ugyan a kínaiak tisztában vannak vele, hogy nem ők felelősek a történtekért, Észak-Amerika válaszul lerohanja Kínát, ezzel kirobbantva egy újabb, modern techológiákkal vívott hidegháborút. Ebben a küldetésben Mason a félig lángokba borult Los Angeles-ben épp az Egyesült Államok női elnökét igyekszik megmenteni. A Treyarch a játék fejlesztésénél törekedett arra, hogy a jövő ne legyen egyenértékű a teljesen elrugaszkodott ötletektől, így Los Angeles látképe (látható a trailerben) abszolút a mai nagyváros képét festi le. A csatatérré változott metropoliszban azonban a modern kor vívmányai vívják következő generációs háborújukat, így az általunk is vezérelhető drónok világában hamar szembe találjunk magunkat az egyik új ellenféllel, a négylábú monstrummal, CLAW-val (Cognitive Land Assault Weapon). Ha a helyzet úgy hozza, repülőgépekbe pattanhatunk bele, ahol egyetlen gombnyomással vehetjük át az irányítást a gép felett, és máris kezdetét veheti az Ace Combatból megismert, árkád stílusú dogfight.
Az előző Call of Duty részek rendre azt a kritikát kapták, hogy túlságosan lineárisak. Ezt igyekszik orvosolni a Strike Force mód, amit a kampányon belül választhatunk, s ami lehetőséget nyújt arra, hogy különböző módon teljesítsünk küldetéseket. Például egy Szingapúrban játszódó misszió során egy repteren veszteglő repülőt kell felrobbantanunk, amit helikopterekkel vagy elektronlézerekkel is végrehajthatunk. Minden esetben mi dönthetjük el, hogy éppen melyik járművet szeretnénk irányítani, ráadásul tetteink negatívan vagy pozitívan, de befolyásolják a globális háború kimenetelét.
A Call of Duty: Black Ops 2 november tizenharmadikán jelenik meg, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…