Ridge Racer Unbounded – Játékteszt

Nagy változáson ment keresztül legutóbbi epizódjával a Ridge Racer-sorozat. Vajon a rajongóknak is tetszeni fog az új irányvonal?

Az 1990-es évek elején még teljesen más szelek fújtak, mint manapság. Akkoriban az otthoni konzolok vagy PC-k még ritkák voltak, mint a fehér holló, akinek volt saját játékra alkalmas csodamasinája, az maga volt az utca vagánya, akivel illett jóban lenni azért, hogy néha-néha el lehessen menni hozzá rohangálni a kis kék sündisznóval vagy baltát, netán kardot fogni egy törpe, egy Conan-hasonmás, valamint egy szexi varázslólány oldalán. A legtöbb videojáték-rajongó viszont azokban az időkben nem a négy fal között, sokkal inkább játéktermekben múlatta idejét, hiszen lényegesen könnyebb volt húszasokat szerezni egy újabb Street Fighter körre, mint megvásárolni egy hazánkban szinte beszerezhetetlen játékkonzolt. Mindezt csak azért mondtam el a Ridge Racer Unbounded játékteszt esetében, mert a Namco Bandai által megálmodott franchise a kilencvenes évek elején, egészen pontosan 1993-ban, éppen játéktermi árkádgépeken kezdte meg pályafutását – a Namco System 22-es csodagépen –, de nem telt bele sok időbe, hogy alig egy év múlva már az egyre inkább terjedő otthoni konzolokon is megvesse a lábát. A közel húsz év alatt több mint kéttucat epizódot élt meg a sorozat, beleértve a különféle mellékszálakat és egyebeket, méghozzá tíznél is több platformon, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy az árkád versenyjátékok egyik ősével van dolgunk a Ridge Racer nevét emlegetve.

Aki évek, netán évtizedek óta követi a játékot, az minden bizonnyal tudja, hogy a minőség mellett a legtöbb epizód nem szólt másról csak a féktelen, árkád száguldozásról. A legtöbb rajongó nyilván ezt várta az Unbounded alcímet kapott legújabb résztől is, ám a valóság az, hogy a végeredmény egészen más lett ahhoz képest, mint amit korábban megszokhattunk. Hogy az új játékelemek jónak nevezhetők-e, azt egyértelműen mindenkinek magának kell eldöntenie, ugyanakkor a tény attól még tény marad, a legújabb Ridge Racer epizód más lett, mint elődei. Ehhez hozzátartozik, hogy a Namco Bandai szerette volna direkt megreformálni az ismert sorozatot, de véleményem szerint a legnagyobb szerepe mindebben a Bugbear Entertainment csapatának volt, akik annak idején már bizonyítottak a nagyszerű FlatOut-sorozattal. Megijedni azért nem kell, hiszen a Ridge Racer nem lett teljes egészében egy törés-zúzásra kiélezett roncs derbi, de akár hiszitek, akár nem, a rombolás és az ellenfelek autójának kiütése központi elemmé lépett elő benne, szemben a korábbi snassz árkád autóversenyzéssel. Így az Unbounded tulajdonképpen olyan lett, mintha a sorozat korábbi részeire ráhúztuk volna például a Split/Second koncepcióját és megfűszereztük volna némi egyediséggel. Ha másképpen nem is, ezzel a néhány gondolattal könnyedén leírható a Ridge Racer Unbounded játékmenete. Lássuk azonban mindezt egy kicsit közelebbről.

A játékban a lényeg ugyebár a féktelen száguldozáson van és jobbára a körversenyeken, azonban a fanatikusoknak manapság már nem elég az, ha céltalanul, csak az első helyért kell küzdeniük. Az embereknek akció kell, látvány, hatalmas robbanások, ütközések és izgalmak. Míg a korábbi Ridge Racer epizódok éppen ettől kímélték meg a fanatikusok többségét, addig az Unbounded pont ezt kínálja nekik. A száguldozás közben ugyanis játékmódtól függetlenül lehetőségünk lesz úgynevezett „boostot” gyűjteni – rombolással, drifteléssel és így tovább –, amivel feldobhatjuk a küzdelmeket. Ennek hatására ugyanis nem csak begyorsíthatjuk márka nélküli, fiktív versenyautóinkat, hanem egyben olyan hatást válthatunk ki belőle, amit normális esetben csak egy páncélos belsejébe zárva, maximum csigalassúsággal tudnánk kivitelezni. Az Unbounded esetében  ugyanis a boost alkalmazásával a begyorsult járművel kilökhetjük, de extrémebb esetekben akár fel is robbanthatjuk pályatársainkat, sőt mi több, szétzúzhatjuk a különféle pályaelemeket is, így falakat törhetünk vagy átszakíthatjuk egy tartálykocsi veszélyes anyaggal töltött pótkocsiját is, aminek köszönhetően a sebesség miatt mi megússzuk a malőrt, de a többi pályatárs már nem biztos. Hogy egy egyszerű versenyautó segítségével miképpen tudjuk áttörni a falakat és lebontani a kétszer két méteres betondarabokat? A kérdésre a választ az „árkád” jelző adja meg, a legújabb Ridge Racer-ben ugyanis a fizika egy nem létező fogalom, legyen szó vastag betontömbökről vagy egyebekről, úgy haladunk át rajtuk – lassítás nélkül –, mint forró kés a vajon. Hasonló a helyzet egyébiránt akkor is, ha a kanyarokat a falnak csapódva kívánjuk bevenni. Ha valahol, akkor itt bizony lehetőségünk lesz rá, hiszen úgy pattanunk vissza a pályaelemek széléről, mint egy kis pöttyös gumilabda. Ettől szép egy árkád versenyjáték!

Érdemes ugyanakkor kiemelni a játékmódokat is, amelyek képesek alapjaiban feldobni a Shatter Bay városában játszódó kampányt. Sztori ugyan nincs, de a lehetőségek között találhatunk sima körversenyeket, driftelésre és az ellenfelek likvidálásra kiélezett kihívásokat, valamint olyan küzdelmeket is, amikor a legnagyobb ellenfelünk az óra lesz. Ezek a lehetőségek önmagukhoz képest nem túl egyediek, ez tény, ugyanakkor az Unbounded játékmenetével párosulva képesek még a sokadik versenyt követően is fenntartani érdeklődésünket. Érdekesség egyébiránt, hogy a legtöbb autóversenyzős alkotással ellentétben a legújabb Ridge Racer esetében a mesterséges intelligencia egész ügyesen lett beállítva, így nem érezzük olyan direkt módon a csalást, mint például a fentebb már említett Split/Second esetében. Bitang nehéz például megnyerni a versenyeket, ha pedig olyannyira elrontottunk volna valamit, szinte el is felejthetjük az első helyet. Nagyon tetszett, hogy annak ellenére nyújtott megfelelő mértékű kihívást a játék, hogy nem volt feltűnő az ellenfelek csalása, ha kellett erőszakosan támadtak, ha kellett kiütöttek, de sosem engedtek direkt, sosem maradtak le annyira, hogy könnyen beérhessem őket és így tovább. Éppen ezért nehéz lesz minden egyes pályát kitűnő fokozaton teljesíteni, márpedig erre nagy szükségünk lesz abban az esetben, ha mielőbb fel akarjuk oldani a többi versenyt – szó szerint elképesztő mennyiségű kihívás került a játékba –, valamint a garázsban szeretnénk tudni az összes autót, de legalábbis a legjobbakat.

Az egyjátékos kampány ennyiben tulajdonképpen ki is merül és a furcsaságoktól eltekintve egy korrekt, de nem túl kiemelkedő összképet mutat. Ami viszont a legújabb Ridge Racer epizódot az átlag fölé emeli, az egyértelműen a többjátékos mód, ami erőteljesen összefügg a szingli versenyekkel is. A multiplayerben ugyanis bár ugyanazok a játékmódok és lehetőségek találhatók meg, mint a kampányban, de alkalmunk lesz egy olyan dologra, ami a műfajban abszolút egyedinek, mi több, szokatlannak nevezhető. Az Unbounded többjátékos módjában ugyanis saját városokat építhetünk magunknak, amelyet természetesen nem csak mi tudunk kiélvezni, hanem az internet segítségével megosztva mások is. Tesztünk esetében pedig itt érkeztünk el a képzeletbeli csúcsponthoz, online városunkban ugyanis mi leszünk a kiskirályok, az igazi alfahímek, a sebesség urai, a metropoliszunkba látogató fanatikusok pedig arra törekednek majd, hogy megdöntsék uralmunkat. Így kihívások garmadájába futhatunk majd az általunk felépített pályákon, amelyeken a dominanciáért zajlanak az összecsapások, méghozzá szabályokat nem ismerve, az adott játékmód keretei között. Ennyi alapismerettel mindenkinek a saját képzeletére bízom, hogy egy általunk épített városba mennyi játékidőt ölhetünk akkor, ha mindig akad majd újabb és újabb kihívó, aki csak arra vágyik, hogy megdöntse rekordjainkat és felkérjen minket egy versenyre, mert meg szeretné mutatni, hogy ki a legény a gáton. Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a pályaszerkesztő okán nem lesznek unalomig ismert pályák sem, a rajongók ugyanis várhatóan tucatjával gyártják majd az újabb aszfaltcsíkokat, amelyekhez a friss pályaelemeket az egyjátékos kampányban elért sikereikkel oldhatják fel. Talán ki sem kell hangsúlyoznom, hogy ez milyen forradalmi, de legalábbis kitűnő ötlet volt a Bugbear részéről.

Minden éremnek azonban két oldala van, így a Ridge Racer esetében is vannak hibák. Az első ilyen a fizika teljes hiánya, amit fentebb már kifejtettem, de a nehézségi szinttel kapcsolatban is vannak fenntartásaim. A legrosszabb tulajdonságok azonban egyértelműen a szemünket és fülünket érő hatások, amelyek közül a hangeffektek tekinthetők rosszabbnak, hiszen az autóknak egyáltalán nincs dübörgő szörnyetegekre emlékeztető hangjuk, a zenék pedig nagyjából olyan semmilyenek, mint a legtöbb márkátlan versenyautó külleme. A grafika esetében pozitívum, hogy egy jól optimalizált alkotással van dolgunk, de ezzel szemben sem a textúrák, sem az effektek, sem a törésmodell nem sikerült olyan jóra, mint azt előzetesen megígérték nekünk az illetékesek. A törésmodell esetében annyit azért megjegyeznék, hogy a Bugbear nagyon igyekezett a realisztikusságra törekedni, nagyon tetszett például, hogy fokozatosan amortizálódnak az autók, de a fizika hiánya miatt mindennek nincs semmi jelentősége egészen addig, amíg telibe nem kapunk egy óriási betonfalat, majd meglepve tapasztaljuk, hogy autónkon egy karcolás sem esett, holott a néhány perccel korábbi koccanásban elhagytuk a motorháztetőnket is.

Az ilyen apróságok miatt – van belőlük több tucattal – a Ridge Racer Unbounded nem tudta maradéktalanul belopni magát a szívünkbe. A legrosszabb vele kapcsolatban mégis az, hogy sajnos már csak nevében őrizte meg a sorozat korábbi epizódjainak hagyományait, hiszen a régi Ridge Racer játékok egyértelműen másabb koncepcióban fogantak, mint a fentebb kivesézett legújabb rész. A nyilvánvaló hibák ellenére ugyanakkor a Ridge Racer Unbounded ideig-óráig akár kitűnő szórakozást is nyújthat a száguldozás szerelmeseinek, ha pedig valamiért megunták volna a kampányt, ott a többjátékos mód, amely a könnyed város- és pályaépítés lehetősége miatt alaposan megdobja az alkotás szavatosságát. Ha másért nem is, emiatt minden videojáték rajongónak érdemes lesz kipróbálnia a Bugbear legújabb versenyjátékát.

Értékelés: 8/10