Kategóriák: CikkekVita

Resistance: Burning Skies – Próbakör

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kicsit több mint egy hónap van hátra a PlayStation Vita első valamire való belső nézetű shooterének, a Resistance: Burning Skies-nak a megjelenéséig, a Sony jóvoltából mi azonban idő előtt kipróbálhattuk a játék egy szeletét.

A PlayStation Vita februári debütálása óta kérdéses, vajon a két analógkaros irányítás megjelenésével hogyan fognak majd működni a belső nézetű shooterek a Sony új marokkütyüjén. A Resistance sorozat mellékágának is felfogható Burning Skies erre kiváló választ ad, a Nihilistic Software játéka ugyanis pontosan azt kínálja, amit a nagygépes trilógia, csak az egészet fűszerezi egy csipetnyi érintőkijelzős irányítással, ami egyébként érdemi pluszt nem tesz hozzá az élményhez, sőt, olykor frusztrálóan hat.

 

A Resistance: Burning Skies története 1951-ben játszódik, Ellis Islanden, ahol épp kezdetét veszi az amerikai Chimera invázió. A játék ennek megfelelően az első és a második Resistance között helyezkedik el, főhősünk pedig Tom Riley tűzoltó lesz, aki teljesen véletlenül csöppen az események forgatagába, hogy aztán csatlakozva az ellenálláshoz, kitartóan küzdjön az emberiségért, és családjáért. Az általunk tesztelt korai verzió a Burning Skies durván felét tartalmazta, ami megközelítőleg két óra tiszta akciót kínál, s bár elérhető volt a multiplayer mód, ennek kipróbálására se volt még lehetőségünk.

 

A PS Vitás mellékszál nem aknázza ki maradéktalanul a konzolban rejlő erőt, így küllemre meg se közelíti az egyelőre etalonnak számító Uncharted: Golden Abyss látványvilágát. A Resistance: Burning Skies-nak ettől függetlenül nincs oka panaszra, de sokszor mosottak a textúrák, a karakteranimáció is kissé darabos, és sajnos akadnak poligonszegény pályaszakaszok is. Az irányítás ezzel szemben semmi újat nem kínál, szuperül használja ki a játék a két analógkar jelenlétét, amit színesít némi érintőképernyős itnerakció is. Ezt leginkább az egyes bombák eldobásakor fogjuk használni, valamint a fegyverek másodlagos tüzelési módjait tudjuk majd előcsalni vele. Utóbbiról rendre kapunk pofás, korhű okatóvideókat, így a készítők tényleg mindent a szánkba rágnak.

 

Ha már szó esett a fegyverkínálatról, akkor érdemes megemlíteni, hogy bemutatkozik egy új csúzli, egy nyílpuska, amivel akár napalmbombákat is lőhetünk. Emellett természetesen visszatérnek régi ismerősök is, valamint a Mass Effectből kölcsönzött köralakú fegyverválasztó-menü is. Ugyanitt érjük el a karabélyok fejlesztési funkcióit is, amiket a pályákon elszórt kis kockák gyűjtögetésével tudunk aktiválni. Minden esetben tudunk tűzerőt növelni, vagy a tárak méretét változtatni, egyes esetekben pedig távcsövet szerelhetünk kedvencünkre.

 

A Resistance: Burning Skies kezdetben igazi hiánypótló termék lesz, s valószínűleg az se tántorít el egyetlen rajongót se a vásárlástól, hogy a mesterséges intelligencia nem mindig van a helyzet magaslatán, a boss-fightok kissé ötlettelenek, s a harcok többségét a túlerőben özönlő Chimera katonák elleni küzdelem teszi ki, ami sokszor vezet majd kínos lőszer elfogyáshoz. Mindezek ellenére biztató amit láttunk, a tartalmas szórakozást pedig úgyis a multiplayer módnak kell garantálnia.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11