Law & Order: Legacies – Játékteszt

Erre roppant egyszerű a válasz: sikeresen ötvözött elsőnként két különböző műfajt, mindezt ízlésesen, tökéletes egyensúlyban. A krimisorozatok minden eleme megtalálható a sorozatban a nyomozástól és a bizonyítékgyűjtéstől kezdve a gyanúsított letartóztatásáig, és mindehhez jött még a jogi sorozatok minden bája, amelyekben nem csak az esküdteket, hanem a nézőket is sikerült meggyőzni az illető bűnösségéről. Ezt a formulát kívánta feldolgozni a zseniális kalandjátékairól ismert Telltale Games, akik a L&O:LA-t szerették volna játékuk alapjául szolgáltatni, ám végül inkább úgy döntöttek, hogy inkább a fő sorozat és mellékágainak karaktereit használják fel. Ez lett a Law & Order – Legacies, amelynek mostanra mind a hét epizódja már elérhető.

A Legacies tehát a sorozatok legismertebb karaktereit vonultatja fel hét epizódban, amelyből az első hármat próbáltuk ki. Jómagam az alapsorozatból egy részt sem láttam, de az idehaza is vetített SVU-ból láttam pár epizódot, és ezek felépítése teljesen megegyezik a játékban látottakkal. A kezdéskor láthatjuk, ahogy valaki felfedezi a bűntényt (jelen esetekben gyilkosságokat), majd elhangzik a kultikussá vált mondat , amit a szintén kultikus főcím követ. Mi ezután kapjuk meg az irányítást, ahol egy átvezetőben megismerhetjük az épp aktuális szereplőinket. Sajnos a Jurassic Parkhoz hasonlóan itt sem fogunk senkit személy szerint irányítani, tehát aki point & click kalandjátékot várt, az csalódni fog.

Mint említettem, nyomozással kezdünk, aminek első része a szemtanúk kikérdezése. Az L.A. Noire-hoz hasonlóan egy listából választhatjuk ki a kérdéseket, ami folyamatosan bővül a kapott információkkal. Akadnak olyan kérdések, amelyek érdemi információt nem tartalmaznak, és nem visznek előre minket a nyomozásban. Ezek az úgy nevezett Red Herringek, amelyek megtalálásáért külön díjaz minket a program. A fontosabb kérdéseknél, akárcsak a Team Bondi játékában, itt is felmerül a kérdés, hogy hiszünk-e az illetőnek. A különbség csak annyi, hogy itt nem az emberek arckifejezése segít nekünk a döntésben, hanem a már rendelkezésre álló információk. Például ha egy hacker azzal henceg, hogy ő tervezte egy cég biztonsági rendszerét, majd később rákérdezünk, hogy be tudott-e törni az adatbázisukba, akkor, ha tagadja, egyértelmű, hogy hazudik. Ha jól döntöttünk, akkor a játék megkér minket arra, hogy indokoljuk meg a döntésünket. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a felkínált lehetőségek közül kiválasztjuk a helyes választ. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, akkor nyugodtan kattintsunk a bal felső sarokban található ikonra, amely behoz egy ablakot az összes addig elhangzott párbeszéd szövegével. Itt kikereshetjük a szükséges információt, és máris nyugodtan kattinthatunk. Ám mindig olvassuk el, mit kérdez tőlünk a játék, mert nálam nem egyszer előfordult, hogy reflexszerűen kattintottam az egyébként más szituációban igaz állításra, csak akkor épp nem arra volt kíváncsi a program.

Már csak azért is vigyázzunk mit válaszolunk, mivel minden helyes válaszunkat és döntésünket csillaggal jutalmazza a Legacies, amikből meghatározott mennyiségre van szükségünk a kihallgatás sikeres teljesítéséhez. Minél előrébb haladunk a történetben, annál több csillagra van szükségünk a továbbjutáshoz, szerencsére rengeteg lehetőségünk van bónusz ötágú alakzatokat is szerezni, így ha hibáznánk, akkor se essünk kétségbe, lesz lehetőségünk javítani. Ha elrontunk valamit, akkor büntetést kapunk (strike), amelyből ha hármat összegyűjtünk, buktuk az adott párbeszédet. Ilyenkor kezdődik az egész jelenet előröl. A kétdimenziós égitesteknek azonban más szerepük is van, mivel a csapat dinós játékához hasonlóan értékel minket a program, mégpedig a megtalált csillagok és heringek mennyisége alapján.

Nyomozóinkkal nem csak emberekkel fogunk diskurálni, hanem a bizonyítékok gyűjtése is a mi feladatunk lesz. Lényegében ez egy hidden object minijáték, ahol megadják számunkra, hogy mit is keresünk. A helyszínen jobbra és balra mozgathatjuk a képernyőt, a megvizsgálni kívánt tárgyat pedig az egérrel kell bekarikáznunk. Óvatosan tippeljünk, csak akkor karikázzunk, ha biztosak vagyunk a dolgunkban, ugyanis nem jelölgethetünk a végtelenségig. Minél kevesebb lehetőséget használunk fel, annál jobb értékelést kapunk majd az adott rész végén. Miután megtaláltuk a bizonyítékokat, és megvan a gyanúsított is, akkor következik a játék másik része, a tárgyalás.

A bíróságon mi a vádat képviseljük a kerületi ügyész szerepében, és feladatunk az esküdtek meggyőzése a gyanúsított bűnösségéről. Ez a tanúk kikérdezéséhez hasonlóan történik, itt is választhatunk a felteendő kérdésekből, de vigyázzunk, ne kérdezzünk rá olyan dologra, ami növeli a szimpátiát a vádlott iránt, mert ilyenkor a védelemnek segítünk. Szintén fel fog majd merülni a kérdés, hogy az illető hazudik-e, és szintén meg kell indokolnunk, hogy miért, vagy épp miért nem. A már ismert szabály itt is érvényes: ha rosszul választunk, azzal csak magunkat hátráltatjuk. A csillagos rendszer itt is él, és szintén meghatározott mennyiséget kell megszereznünk a továbbjutásért. A változás csak annyi, hogy minden jó döntésért pontokat is kapunk, amelyek az esküdtek irántunk való szimpátiáját jelképezik. Értelemszerűen minél több van belőle, annál könnyebb dolgunk lesz később. Miután végeztünk a tanú kikérdezésével, akkor a védelemé lesz a szó, és a mi dolgunk annyi lesz, hogy a megfelelő időben tiltakozzunk. Minden ilyen rész előtt a játék roppant segítőkészen bemutatja a rendelkezésünkre álló tiltakozásokat, és hogy melyiket mikor kell használni (például a leadinget akkor, amikor a tisztelt ügyvéd úr szavakat ad ügyfele szájába, a badgeringet akkor, ha nyíltan ellenünk hangolja a tanút és a tisztelt esküdteket és így tovább). Célunk az esküdtszék meggyőzése, és vagy vádalku elérése, vagy pedig a már említett tizenkét (jelenleg nem dühös) emberre bízni a döntést. Minkét esetben fontos, hogy mennyire sikerült meggyőzni őket, vagyis hogy mennyi pontot gyűjtöttünk össze. Ez azért fontos, mert a védelem a vádalku folyamán nem fog belemenni egy gyilkosság első fokon, huszonöt évbe, ellenben, ha a nagyon jól állunk, akkor elfogadják az ajánlatunkat.

A fentieket a Telltale csapata igen érdekes körítésben tálalja: a Darkness II-ben is látható cell shaded grafikát alkalmazták (jóval visszafogottabb formában), ami illik a játékhoz, csak néhol a helyszínek nagyon rajzfilmesek és egyszerűek, és az árnyékokkal is akadnak problémák. De ez már a Back to the Future óta probléma, és úgy látszik ez lassan a csapat védjegyévé válik. A karakterek jól kidolgozottak, mindegyikük felismerhető, és a sorozat rajongói biztos örülnek majd, hogy újra láthatják a törvény oldalán Lt. Anita Van Burent (S. Epatha Merkerson), Detective Lennie Briscoe-t (a néhai Jerry Orbach), Detective Mike Logant (Chris Noth), Detective Rey Curtis-t (Benjamin Bratt), valamint a bájos Detective Olivia Bensont (a magyar származású Mariska Hargitay), míg jogi oldalról Jack McCoy-t (Sam Waterston), A.D.A. Abbie Carmichaelt (Angie Harmon) és végül Executive A.D.A. Michael Cuttert (Linus Roache). A későbbi részekben valószínűleg bővül majd a szereplők listája, akik sajnos csak arcukat kölcsönözték a játékhoz, a hangjukat nem. Szerencsére a szinkronszínészek így is jól teljesítenek, csak valamiért a párbeszédek néha recsegnek, mintha a felvétel alatt piszkálták volna a mikrofont, de ezt leszámítva a hangokkal sincs komolyabb probléma. A sorozatból átvett zenék, és a klasszikus hangok sikeresen megteremtik a szükséges atmoszférát, még az ikonikus „dun dun”-t is hallhatjuk.

A program legnagyobb előnye a hangulat és a szokásos Telltale-féle magas színvonalú történetvezetés, meglepő és érdekes fordulatokkal, amit úgy tálalnak számunkra, hogy a sorozatot nem ismerő ember sem érzi azt, hogy kihagyták valamiből. Persze akadnak utalások a sorozatra, amiket csak annak rajongói érthetnek, de a húszévnyi sorozat ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető a Law & Order – Legacies. Sokakat elijeszthet, hogy az epizódok egy, másfél óra alatt végigjátszhatóak, és hogy az egyetlen újrajátszhatóságot növelő faktor az a jobb eredmények elérése, de én javaslom, hogy tegyünk egy próbát a játékkal, két ok miatt is. Az első, hogy kiválóan alkalmas memóriafejlesztésre, lévén rengeteg dolgot kell észben tartanunk, ha nem akarunk hibázni a kikérdezésekkor és a tárgyaláson (akik csak a játékélményért játszanak, azoknak rengeteg segítséget nyújt a program), a másik ok pedig az, hogy a játék hihetetlenül addiktív. Nem egyszer vettem észre magamon, hogy a külvilág teljesen megszűnt számomra, teljesen lefoglalt az, hogy bizonyítékot gyűjtsek, vagy hogy meggyőzzem a védelmet arról, hogy a védence szándékos emberölésért megérdemli a huszonöt évet, erre pedig nem sok játék volt képes az elmúlt években.

Összegezve a dolgokat: a Law & Order: Legacies egy, a sorozat rajongói, valamint az azt nem ismerők számára is élvezhető, rövid, de annál tartalmasabb, jól megírt kalandjáték, amelynek egyetlen hátránya a már említett rövidség. Bátran ajánlom mindenkinek, akik egy jófajta nyomozós játékra vágynak, és nem feltétlen ismerik magát a sorozatot. Engem magával ragadott a hangulat és a történetek, amik közt van összefüggés, még ha elsőre nem is vesszük észre. A végére megemlíteném még azt is, hogy a L&O:L az eddigi Telltale-játékoktól eltérően nem különálló darabokban vásárolható meg, hanem az első rész egyben egy keretprogram is, amelyen keresztül megvásárolhatjuk majd a maradék négy részt, amik automatikusan letöltődnek a gépünkre. Az angol fejlesztő csapat újra megmutatta, hogy igenis értenek a szakmájukhoz, ezek után tűkön ülve várom a Legacies maradék részeit és a Walking Dead feldolgozását is.

Értékelés: 7/10