A képregényhősök filmvászonra adaptálása után egy, a ponyvák világából ismert hős, John Carter is megkapta a maga filmjét. A Disney azonban hiába pumpált 250 millió dollárt blockbusterébe, az év első nagyköltségvetésű filmje több sebből is vérzik.
A Vasemberek, Pókemberek és Denevéremberek korszakában meglepőnek hathat (főleg azok számára, akik nem ismerik a könyvet) Edgar Rice Burroughs majd száz éves ponyvájának szélesvásznon történő bemutatkozása. John Carter személyében ugyanis nem rejtőzik semmi misztikum, s sokkal inkább áll közelebb Perzsia hercegéhez, mint bármelyik képregényhőshöz. Ezzel nincs is gond, azzal viszont sokkal inkább, hogy a filmváltozat cselekménye semmilyen egységet nem képes felmutatni, hőse ad hoc módon csöppen egyik helyzetből a másikba, miközben a Marson zajló háborút, az egész szituáció felvázolását, a szereplők bemutatását, azok motivációit teljesen háttérbe szorítja a látvány, ami mellesleg teljesen feleslegesen erőlteti a 3D-t.
A csapongó történet egyben azt is jelenti, hogy a film több mint két órája során folyamatosan érkeznek az új, megjegyezhetetlen nevű szereplők, így mire a néző végre beazonosít valakit, már kezdheti is előlről az egészet. A pergős ritmus is csalóka, a kezdetben valóban magas hőfokon égő mozi sokszor leül, s bár próbál monumentális csatákkal és összecsapásokkal operálni, ezekből vagy alig látni valamit, vagy megkomponálásuknak köszönhetően teljesen a marsi sivárságba fulladnak. Andrew Stanton rendező meg se próbál részletekbe bocsátkozni, így egydimenziójú hősei mellett a John Carter cselekménye is egyszerű panelekből építkezik, aminek az alapját tulajdonképpen Carter MacGuffin utáni keresgélése teszi ki, amit megfűszereztek egy légből kapott szerelmi szállal, négykezű idegen törzzsel, és egy, a háttérben zajló, gyakorlatilag súlytalan háborúval.
A John Carter az év első blockbustereként (250 millió dolláros költségvetés) csak félig-meddig nyújt kellemes kikapcsolódást. Egy új, a nagyközönség által kevésbé ismert hős bemutatása esetében az első résznél (több könyv taglalja John Carter marsi kitérőjét) sokkal több időt kellett volna szánni a világ bemutatására, a szereplők ismertetésére, miközben hiányzik az egészből a mesélés ereje, így nem csak a főhős, de a néző is csak sodródik az eseményekkel.
Értékelés: 5/10
A Rosszfiúk főszereplői ugyan jó útra tértek (de tényleg!), de olybá tűnik, hogy meggyűlik a…
Mit kapunk, ha különböző zsánereket egybeolvasztunk? Egy nagyon aranyos stratégiai játékot, amelyben király és királyné…
2025 májusában érkezik a hazai mozikba a második, immáron végső leszámolásos Mission Impossible-film, amelyben valószínűleg…
A videojátékok mint művészeti alkotásokként is jelen vannak a világunkban, és ennek ékes példája a…
Egy alkimista szimulátor szerepjátékos elemekkel, ez az Alchemist: The Potion Monger!