Kategóriák: 3DS

Metal Gear Solid 3D: Snake Eater megjelenés márciusban

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hidegháború idejében játszódó, hét évvel ezelőtt megjelent PlayStation 2-es eredeti 3D-s feldolgozása, a Metal Gear Solid 3D: Snake Eater kisebb csúszások után végre pontos megjelenési dátumot kapott.

A Konami tegnapi késő esti tájékoztatása szerint kisebb halogatások után március elején végre boltokba kerül a 2005-ben PlayStation 2-re megjelent Metal Gear Solid: Snake Eater Nintendo 3DS-re szánt újrája, amit hamarosan a PlayStation 3 és Xbox 360 tulajok is kipróbálhatnak majd, hiszen a Metal Gear Solid HD kollekció tagjaként nagygépes változatot is kap a hidegháború idején játszódó történet, mely Naked Snake/Big Boss eredetére koncentrál.

 

A Metal Gear Solid 3D: Snake Eater Európában március nyolcadikán debütál, míg a tengerentúlon február 21-től lesz megvásárolható.

AddThis Website Tools
Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Portal Fantasy – betekintőPortal Fantasy – betekintő

Portal Fantasy – betekintő

A Portal Fantasy egy látványos pixel-játék, melyben szörnyeket gyűjtve, és rejtvényeket megoldva kalandozhatunk.

2025-04-18
Unyielder – Demó betekintőUnyielder – Demó betekintő

Unyielder – Demó betekintő

Az unyielder egy singleplayer Boss-rush FPS játék, melynek legnagyobb erőssége a mozgási rendszere.

2025-04-17
The Last of Us – Kezdett a második évad!The Last of Us – Kezdett a második évad!

The Last of Us – Kezdett a második évad!

Kegyes nyitánnyal kezdett a nagysikerű sorozat második évada, mely az egyik legvitatottabb videójáték második részét…

2025-04-15

World of Tanks – Exkluzív könyvvel ünneplik a játék 15. születésnapját

A World of Tanks 15. évfordulójának alkalmából egyéb különleges események és játékbeli tartalmak mellett a…

2025-04-14

A Wargaming Steel Hunters játéka már korai hozzáférésben elérhető

Regisztrálj, és játssz ingyenesen a Steamen a Steel Hunters első szezonjával.

2025-04-12

Max – 2025. áprilisi ajánló + The Last Of Us 3. évad!

Áprilisban indul csak be igazán a megújult Max. Jön a The Last Of Us második…

2025-04-12