Lesz azonban hitelesség ellenőrzés, amit a PC-s változat esetében az Origin rendszerén keresztül végez majd az EA és a BioWare. Cserébe akár internetkapcsolat nélkül is játszható lesz a kampány.
Jesse Houston, a BioWare és a Mass Effect 3 producere a BioWare blognak adott fejlesztői interjúban árult el újdonságokat a márciusra időzített harmadik rész kapcsán. A beszélgetésből többek között kiderült, hogy a játék konzolos változataiban nem lesz lehetőség osztott képernyős kooperatív akcióra, illetve a PC-s verziók nem fogják támogatni a LAN-t, valamint a dedikált szervereket. Utóbbi platform esetében a bejeltentkezés minden esetben az Originen keresztül fog történni, ahol egy eredetvizsgálatot követően a játék single kampánya akár offline módban is játszható lesz.
Az egyetlen korongon érkező Mass Effect 3 március hatodikán fog megjelenni, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.
Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…
Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…
Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.