Assassin’s Creed: Revelations – Játékteszt

Végéhez ért Ezio Auditore da Firenze és Altair Ibn-La’Ahad története, de vajon a UbiSoft a sorozathoz méltó módon varrja el a szálakat a Assassin’s Creed: Revelations-ben?

Az Assassin's Creed: Revelations személyében végéhez ért a három évvel ezelőtt elindított bérgyilkosok és templomosok között dúló titkos, árulásokkal és szövevényes politikai csatákkal átitatott története, így a két főhős, Altair és Ezio is nyugdíjba vonul. Meséjük szálai Konstantinápolyban, a 15. század egyik fellegvárában, a keleti atmoszférát és a nyugati varázslatot magában ötvöző Oszmán Birodalom fővárosában érnek össze. Okkal intünk búcsút Itáliának, Ezio apja titkos leveleiből összegyűjtött információk alapján vág neki legújabb, és egyben legutolsó kalandjának, ahol Altair örökségének felkutatása jelentheti a két titkos rend között dúló háború végét. A szükséges kulcsok összegyűjtéséig azonban hosszú és rögös út vezet, így Konstantinápoly mellett görbe kitérőt teszünk majd Kappadókiába és Masyaf erődítményébe is.

A hatásos felvezetés azonban csak ügyes elterelés, az elődök által jól felépített, és rendes ívet bejárt története után az Assassin's Creed: Revelations csalódást keltően teljesít ezen a téren (is). A játék első fele meglehetősen unalmas és döcögős, hogy aztán közeledve a fináléhoz alaposan felpörögjenek az események. A Revelations cselekménye tulajdonképpen a már említett kulcsok keresgélése körül zajlik, amit néha az udvari ügyekkel, a mellékfeladatokkal, illetve a városban spontán kialakult szituációk kezelésével igyekszik színesíteni a UbiSoft. Ebbe a körbe tartozik az előző részből megismert területfoglalásos minijáték elmélyítése is, a Revelations-ben ugyanis a megszerzett körzeteket az ellenség bármikor visszaszerezheti, s ilyenkor egy tower defense stílusú játékban kell megvédenünk a felszabadított központokat. Ennek a lehetőségnek a szórakoztató jellege azonban hamar elhomályosul a hibák árnyékában, a fura kameranézet miatt ugyanis lehetetlen rendesen követni az eseményeket, arról nem beszélve, hogy enélkül is remekül működött a játék ezen szekciója, így teljesen felesleges újdonságról van szó.

A játékmenetet érintő változásokban is hasonló problémák érhetőek tetten. Ezio már így is széles skálán mozgó eszköztárral bírt, melyek maradéktalan kiaknázása az előző részekben is nehezére esett az embernek. A UbiSoft most mégis kibővítette a kelléktárunkat: Egyrészt kapunk különböző bombákat, amiket akár mi magunk állíthatunk össze a játék során összegyűjtött, s megvásárolt alapanyagokból. A paletta tényleg elképesztően színes, de a gond az, hogy játék közben abszolút nem fogunk élni ezzel a lehetőséggel, mert ezernyi más, korábban jól bejáratott és kitapasztalt módon is teljesíthetjük feladatainkat. Másrészt kapunk egy csuklóra erősíthető kampós pengét, aminek legnagyobb hasznát az ügyességi részeknél fogjuk venni. A város áteszelésekor, falra mászáskor, vagy egy-egy nehezen megközelíthető platform elérésekor. Megújult az Eagle View is, ahol lassan Batmant meghazudtolva pásztázhatjuk környezetünket. Ezúttal nem csak a célpontokat és a fontos helyeket jelöli ki különleges látásunk, de segítségével a nyomozások is könnyebbek lettek. Nyomokat fedezhetünk fel, gyilkosságokat rekonstruálhatunk.

Ezio mellett Altair is visszatér, mint szereplő, igaz, az első rész főhősének cselekményszálát visszaemlékezések formájában élhetjük csak át. A UbiSoft azonban jól ragadta meg a lehetőséget és érzelmes, s nosztalgikus módon búcsúzik Altairtól. A Desmond-szálat azonban nem igazán görgeti előre az új mellékszál, így minden bizonnyal a jövőre tervezett, újabb számozott Assassin's Creeddel vet véget a fejlesztőcsapat a jelen bérgyilkosának történetének.

Ugyan a single kampány változatosságára se lehet panaszunk, a Brotherhoodban debütált többjátékos mód áramvonalasított változatban biztosan hosszú hetekre, hónapokra a monitor elé szögez majd minket. A klasszikus játékmódok (CTF-re hajazó Artifact Assault) mellett kapunk majd történet ihlette többjátékos küldetéseket, de olyan kihívásokat is választhatunk (térkép nélküli Deathmatch), ahol mindenféle segítség nélkül kell megtalálnunk az adott térképen a többi, inkognitóban közlekedő bérgyilkost. Természetesen eszköztárunk is bővül, illetve új helyszínek, finomított matchmaking is várja a játékosokat, akik a játék dobozában elrejtett Uplay kód felhasználása után vehetik csak igénybe az online szekciót, ezzel támogatva az első kézből történő vásárlást.

Az Assassin's Creed: Revelations nem rossz játék, azonban túl nagyot szeretne egyszerre markolni, s saját súlya alatt roskadt össze Ezio és Altair utolsó csatája. A játékmeneti újítások ezúttal nem nagyon találtak be, és a történetvezetés se olyan intenzív, mint elődben. Véleményünk alakulásában nyilván az is közrejátszik, hogy a generáció egyik legjobb sorozata évenkénti megjelenésre váltott át, és így hamar túltelítődik az ember, az újdonságok pedig nem adnak annyit hozzá az élményhez, hogy komolyan lehessen venni őket. Hibái ellenére mégis méltó lezárása ez egy szép utazásnak, melyben azonos célokért küzdő, mégis két eltérő jellemű főszereplőt ismerhettünk meg.

Értékelés: 7,5/10