X-Men: Destiny – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Volt idő, amikor a Silicon Knights csapata még tudott játékot készíteni, a Too Human fiaskója óta azonban nem találja régi önmagát a kanadai stúdió, így az X-Men: Destiny nem tesz mást, mint hozza a Marvel-játékok siralmas színvonalát, azt viszont stabilan.
Epekedve várjuk azt az időt, amikor a Marvel képregényei alapján készülő játékok kitörnek a középszerből, és valami igazán maradandó formát öltve, emlékezetes pillanatokat okozva elégedetten csettintünk majd egy-egy alkotás végigjátszása után. Erre azonban még mindig várnunk kell, a legfrissebb próbálkozás, a korábban szebb napokat is megélt Silicon Knights fejlesztésében készülő X-Men: Destiny ugyanis pont azt hozza, mint elődei: unalmas harcrendszert, még unalmasabb történetet, és gyatra küldetés-struktúrát, így a mutánsok történetét megörökítő újabb próbálkozás is hamar a feledés homályába vész majd.
A játék története San Fransisco-ban játszódik, ahol épp X Professzor halála évfordulójának megemlékezését tartják, de a Mutánsok Testvérisége ezt találja a legalkalmasabb időpontnak, hogy válogatás nélkül végezzen minden jelenlévővel. A kialakult káoszban három fiatal tinédzser véletlenül kerül a dolgok sűrűjébe, s eddig soha nem ismert képességeikre hamar fény derül. Pillanatok alatt a semmiből születnek az új hősök, akiknek a játék során komoly morális döntéseket kell majd meghozniuk, többek között már a játék legelején is, amikor választott karakterünkkel el kell döntenünk, a X-Men csapatot, vagy a Mutánsok Testvériségét erősítjük a továbbiakban. A két fél örökös küzdelmébe bekapcsolódik még a mutáns fajt megvető tüntetők, és a közös kiegyezést támogatók csoportja, s bár négyfrontos harcról van szó, valójában ez a szál már a játék elején elsikkad.
A három karakter mindegyike egyedi háttértörténettel, s ebből kifolyólag egyedi képességekkel is rendelkezik. A trió legfiatalabb tagja a Japánból emigrált Aimi Yoshida, aki szülei segítségével menekült az Államokba. Grant Alexander egy feltörekvő egyetemi focisztár, aki eddigi életét karrierje egyengetésének szentelte, a kialakult káoszban azonban hamar rájön, félre kell tennie önös érdekeit, hisz itt most valami sokkal nemesebbért küzdhet. A hármas utolsó tagja a legérdekesebb háttértörténettel rendelkező Adrian Luca, akit szülei születése óta arra neveltek, hogy megvesse a mutánsokat (micsoda irónia), most mégis az oldalukon kell harcba indulnia.
Az X-Men: Destiny játékmenete teljesen egysíkú akció-platformer részekből áll, és miután kiválasztottuk mely hőssel szeretnénk neki vágni a játéknak, s azt is eldöntöttük, hogy a három alapvető képesség közül melyiket preferáljuk, lényegében 4-5 órányi monoton gombnyomkodás következik. A képességek között találjuk a Density Controlt, amivel emberfeletti erőre tehetünk szert, s pillanatok alatt bárkit padlóra küldhetünk, míg a Shadow Mattert a pergős akció kedvelőinek célszerű választani, addig az Energy Projection távolsági támadásokkal ruházza fel főhősünket. A küldetések szinte mindvégig ugyanarra a sémára épülnek, így változatosságot maximum a fejlődési lehetőségek nyújtanak, melyekből összesen nyolc van. Emellé még gyűjtögethetünk úgynevezett X-Géneket is, amivel további képességekre tehetünk szert. Utóbbi azért érdekes, mert nem a már meglévő, saját tulajdonságainkat tudjuk fejleszteni, hanem más mutánsok képességeire tehetünk így szert. Összesen négy ilyen gén lehet egyszerre nálunk, de ezeket szabadon variálhatjuk, így játék közben saját tulajdonságainkat keverhetjük Juggernaut hatalmas erejével, vagy Quicksilver gyorsaságával.
Ugyan a játékban nem bújhatunk klasszikus hősök bőrébe, a történet során több jól ismert mutánssal az oldalunkon fogunk harcolni, így feltűnik a színen Rozsomák, Küklopsz, Gambit, Árnyék, Jégember, Mystique, Pixis, Pyro, Higanyszál, Kolosszus és maga Magnetó is.
Amíg a játék büszkén hirdeti magáról, hogy egy akció-RPG veszett el benne, addig hamar be kell látnunk, ez mindössze egy olcsó reklámfogás. A fejlődési rendszernek köszönhetően valóban kapunk (érintőlegesen) egy könnyített szerepjáték-vonalat, a fókusz azért az akción, és a folyamatos, önismétlésbe fulladó gombnyomkodáson van, de a megvalósításnak köszönhetően a végeredmény egy küllemre is elmaradott, középszerű videojáték lesz, melyet minden jó érzésű ember – rajongó vagy nem -, messziről elkerül.
Értékelés: 4/10
