GC 2011 – Gamescom 2011, Köln – Élménybeszámoló és jó tanácsok utazóknak

Németországba itthonról elsődlegesen kétféleképpen lehet utazni, ha az emberfia a Gamescomot lőtte be úticélul. Az egyik a repülő, ami jó, mert nagyon gyorsan ott van, viszont út közben semmit nem látni magából az országból, cserébe elég olcsó. A másik lehetőség az autó, ami ugyan sokkal tovább tart, viszont közben meg lehet állni különböző városokban, ha az ember éppen úgy akarja, ha meg nem, akkor két nap alatt kényelmesen oda lehet érni Kölnbe. (A kiállítás korábbi, lipcsei helyszíne annyiban volt jobb, hogy oda egy nap alatt el lehetett érni autóval sofőrváltás nélkül.) Talán nagyon nem kell részleteznem, amit maga a bekezdés léte is sugall, mi az autós változatot választottuk, hogy részletesebb képet kapjunk az országról és a benne élő emberekről is. A teljes utazás leírása egy fél könyvet is megtöltene, úgyhogy elsődlegesen a kiállítással kapcsolatos élményekre és egy-két tanácsra összpontosítok most.

Szóval, ha az ember autóval megy, akkor aránylag kiszámítható a költségvetés, és 2 embertől kezdve már olcsóbbra jön ki a végösszeg a repülőhöz képest (ha a plusz szállást nem számoljuk, de az egyben városnézéssel is összeköthető, például érdemes Regensburgot választani pihenőhelyül, valamint ha már ott vagyunk, megnézni a Walhallát). A német autópályákon ráadásul nincs sebességkorlátozás, így ha késésben vagyunk, megtehetjük, hogy jobban beletaposunk a gázpedálba, igaz, a benzinköltséget akkor jobban meg fogja érezni a pénztárcánk. Maguk az autópályák egyébként sokkal öregebbek, mint itthon, hiszen sokkal régebben épültek, ráadásul sokhelyütt csak kétsávosak, így bizony, a hétvége közeledtével vagy éppen valamilyen turnusváltáskor elég gyakori, hogy bedugulnak, és több kilométeres sorok alakulnak ki. Amikor azonban lehet haladni, akkor élvezetes az utazás, a német autósok előzékenyek, és sávváltáskor beengednek, és bár elsőre furán hangzik a kijelentés, hogy nyugodt vezetők, tudván, hogy egyesek 200 körüli tempóban húznak el mellettünk, én egy ideges dudálással nem találkoztam a 11 napos utunk során. Mondjuk, a németek féltik az autójukat, és vezetési kultúrájuknak köszönhetően nem csak a sajátjukra, de a máséra is vigyáznak az utakon.

Az autós utazással kapcsolatban két dolgot érdemes megszokni. Az egyik, hogy a belső sávba soroláskor tényleg oda kell figyelni a visszapillantó tükrökben látottakra, mert aki nincs hozzászokva, hogy akkora a sebességkülönbség, belenéz a tükörbe, azt látja, messzire van a mögötte lévő autó, aztán amikor megint belepillant, már ott is van mellette – szóval csak óvatosan. A másik, hogy amikor belenézel a tükörbe, szinte kivétel nélkül olyan autócsodákat látsz, amilyeneket itthon elsődlegesen az agresszív sofőrök vezetnek, itt viszont számos autó 130-cal, 140-nel megy a pályán (drága a benzin azért a németeknek is), így az itthonról hozott beidegződéseket is le kell vetkőzni – nem mindez, aminek látszik. Amúgy szemétség, de a németeknél hétvége előtt a benzinkutak meg szokták emelni az árakat, aztán hét elejére megint visszamegy az ár – a forgalom mellett plusz egy ok, hogy az ember ne hétvégén utazzon. Érdemes amúgy városban tankolni, mert a pályán lévő kutaknál átlagban 10 eurócenttel drágább a benzin literenként. És egy utolsó jó tanács: ha a belvárosokba is autóval akarunk behajtani, akkor a TÜV-nél ki kell váltanunk egy károsanyag-kibocsátást igazoló matricát (5 euró), ugyanis ennek hiányában büntetnek a különböző színnel ellátott, a forgalmat ez alapján korlátozó zónákon belül. A legtöbb nagyváros Németországban már részét képezi ennek a rendszernek, aminek célja, hogy zöldebbé tegyék a belsőbb területeket, és kizárják az ottani forgalomból a környezetszennyező autókat.

Két kiemelendő negatívum: az egyik, hogy a németek elég komolyan tiszteletben tartják a vasárnap mint szünnap fogalmát, így nem hogy a boltok nincsenek nyitva ezen a napon, de kisebb városokban esetleg a benzinkút sem. Cserébe a parkolásért sem kell fizetnünk ezeken a napokon, viszont számoljunk azzal, hogy vasárnap elsődlegesen csak enni és inni, meg szórakozni tudunk, vásárolni semmiképpen sem. A másik, ami engem a legjobban dühített az egész út alatt, hogy mindenütt ott van az elmaradhatatlan vécésnéni (rosszabb esetben nagy, afro-amerikai vécésbácsi – Pizza Hut Köln bevásárlóutcájában), és bár a legtöbb helyen becsületkassza elvén működik a rendszer, csúnyán néznek az emberre akkor, ha nem hagy ott egy max. 50 centest a kistányéron. Esetenként még akkor is, ha amúgy vendége vagy az adott étteremnek, cukrászdának stb. Felettébb idegesítő szokás…

Köln

Köln városa egész élhető, óriási külvárosi részek veszik körül a hazai körúthoz hasonló Kölner Ringet, amely a belvárost határolja. A főbb látnivalók, a vásárlóutca és a régi belváros a folyó (térképen nézve) bal oldalán találhatók, a jobb oldalon gyakorlatilag a Kölnmesse, azaz a kiállításnak is otthont adó vásárterület dominál. Ha az ember kiállításra utazik, érdemes kalkulálni azzal, hogy ilyenkor a szállások akár másfélszeres, extrém esetben kétszeres árat is elkérnek az alap rátához képest. Ennek ellenére egy-két hónappal a kiállítások előtt még lehet találni elfogadható minőségű szállást, amit egyébként nem muszáj a belvárosra belőnünk, mivel Köln városában elég kiterjedt villamoshálózat található, és az egyes villamosok elég későig járnak (éjfél környékén indul a legutolsó szerelvény a legtöbb vonalon). Ezekre heti bérletet válthatunk (ami mindig hétfőtől érvényes) huszonvalahány euróért, és így korlátlanul utazhatunk a városban.

A látnivalókat mindenki válogassa ki maga a saját útikönyvéből, én két olyan dolgora hívnám fel a figyelmet, amit nem szabad kihagyni, az egyik a Dóm (bár a toronyba felmenni embert próbáló feladat egyrészt a tömeg, másrészt a magasság miatt), a másik pedig a csokoládémúzeum. Utóbbiba csak úgy szabad menni, ha belekalkulálja az ember a belépőjegy árába, hogy aztán a shopban hagy minimum 30 eurót, de inkább többet. Ha pedig a gasztronómiánál tartunk, érdemes pár szót ejteni az itteni ételekről is. Érdemes megkóstolni a hagyományos ételeket, ám a változatosság egy héten belül nagyjából kifut. Van mindenféle virsli/kolbász, fehér, barna, ráadásul édes mustárral és krumplisalátával szolgálják fel, aminek elengedhetetlen tartozéka az itteni, 2 dl-es sör, a Kölsch. Bár elég sok helyen ettem az út során az itteni virslikből, a legfinomabb, fehér színűt a Gamescomon kaptam, a Digital Reality prezentációjára várva. A másik kötelező menüpont a Flammkuchen, ami kétféle változatban kapható, az egyik formátumában inkább hasonlít a hazai kenyérlángoshoz (csak más tésztával), míg a másik egy olyan pizzához, amire ráült egy elefánt (értsd: szinte papírvékony a tésztája, és sokhelyütt ovális formájú), jól megpakolva hagymával, illetve egyéb verziókban még további feltétekkel is. A cukrászdákat érdemes végiglátogatni (értelemszerűen ne a láncokba tartozókat), borzasztóan finom sütijeik vannak.

Maguk az emberek az útikönyv (Lonely Planet) szerint itt sokkal oldottabbak és barátkozósabbak, mint más területeken, ráadásul imádnak bulizni. A Gamescom kapcsán a hétvégi időszakban voltak szabadtéri koncertek is, többek között a Guano Apes is fellépett, így volt rálátásunk arra, hogyan viselkednek ilyenkor a helybéliek, és bár azt sikerült leszűrni, hogy tényleg közvetlenebbek az idegenekkel, mint más városokban, ám azért lássuk be, egy mediterrán ország fiesztájához képest a német "ereszd-el-a-hajamat" még mindig jóval visszafogottabb és kimértebb. Mondjuk, Frankfurthoz képes felüdülés volt az itteniekkel találkozni, hiszen ott meg szinte folyton a gépiesen mozgó, és egész megjelenésében ijesztően rideg öltönyös üzletemberekbe botlik az ember a belvárosban…

A kiállítás

Maga a kiállítás elég profin van megszervezve, bár az idén már második alkalommal merült fel az a probléma, hogy kinőtték az eredetileg belőtt területet, emiatt például a hétvégi tömeg érkezésekor (ilyenkor olcsóbb a jegy) egy időre fel kellett függeszteni a beléptetést, és csak amikor kiment valaki, akkor engedtek be újabb embert – egyszerűen ki kellett tenni a megtelt táblát, annyian voltak kíváncsiak a kiállításra. Jövőre fontolgatják, hogy további pavilonokat is csatolnak a kiállításhoz, amihez egyébként minden feltétel adott, hiszen most nem használják ki a rendelkezésre álló kiállítási terület egészét. A Gamescom két részre van osztva: van a business area, ahová csak a média képviselői és az üzletemberek tehetik be a lábukat, illetve az entertainment area, ahová pedig bárki beléphet, aki érvényes belépővel rendelkezik. A legtöbb kiállító cég mindkét területen képviselteti magát, értelemszerűen az előbbin a szakma számára mutatja be a termékeit, zárt ajtók mögött (időpontot kell mindenhova előre foglalni, illetve korlátozott mennyiségben még a helyszínen is lehet foglalni, általában az utolsó napokra), illetve itt folynak az üzleti megbeszélések is, míg az utóbbi esetében számos gépen lehet kipróbálni a játékokat, illetve beülni különböző előadásokra, ahol a játékok trailereit mutatják be, esetenként szóróajándékok kíséretében és előadók közreműködésével.

A business area igazából az első, szakmai napon elég nyüzsis, hiszen aki például nem a média képviselője, az ilyenkor jön ki az üzleti ügyeket elintézni, így nem kell találkoznia a sok tizenévessel, és nyugodt körülmények között lebonyolíthatja az ügyleteit (bár külön bejárat áll a rendelkezésére a későbbiekben is, így az öltönyös úriemberek és a lelkes tinik egyébként sem kellett, hogy vegyüljenek). Ilyenkor az entertainment area szinte kihalt, a néhány szakmai érdeklődő számára ott a lehetőség, hogy a publikus dolgokat is kipróbálja, illetve maguk az előadók is rajtuk gyakorolnak a nagyüzemre. A következő naptól kezdve nyílik meg a publikum előtt a kiállítás, ekkor pedig megfordul a tendencia, és a business area lesz sokkal üresebb, a többi pavilon pedig megtelik egy csomó fiatallal. A legtöbbje német (közép- vagy fő)iskolás, és közös jellemzőjük, hogy összességében baromi sokan vannak, nagyon lelkesek az általuk favorizált márkák és játékok terén, és ami a legmeglepőbb, hogy képesek kifizetni az amúgy nem is annyira olcsó belépőt azért, hogy az óriási tömegben részt vegyenek egy elsőre átláthatatlan nagyságú kiállításon, és akár órákat is sorban álljanak kedvenc játékuk standjánál, hogy egy előadásra bejussanak vagy pár percig kipróbálhassák azt. Aki tehát a nyilvános részét szeretné megtekinteni a kiállításnak nem szakmai belépővel, számítson az óriási tömegre és a tisztességes mennyiségű sorban állásra. Hogy ennek ellenére megéri-e? A német fiatalok óriási hordáját eltekintve biztosan. De az is biztos, hogy a nyilvános rész elsődleges nyelve a német, így ezek a bemutatók és játékok csak ennek a nyelvnek az ismeretében igazán élvezetesek. Az üzleti részen természetesen felváltva mennek a német és angol nyelvű prezentációk, így ott ezt annyira nem lehet érzékelni.

Összefoglalva

Németország ideális úticél, hiszen bár az árai hazai szemmel azért kicsit drágák (a turistaútvonalat követve pedig még drágábbak), elég közel van, ráadásul kellemes élményekkel lehet gazdagodni az út során. Köln egy szerethető város, amely tele van látnivalókkal, kulturális eseményekkel és kiállításokkal, így bármilyen esemény ürügyén érdemes ellátogatni oda, bármilyen közelkedési eszközt is választunk az úticél eléréséhez. Maga a Gamescom pedig egy óriási, egyszerre nemzetközi és német kiállítás, amely ugyan világviszonylatban nem rendelkezik akkora fajsúllyal, mint az E3, és csak a másodiknak számít, azonban az európai cégeknél elsődleges prioritást kapott. Számos online magazinnál is elsődleges lett, hiszen sokaknál nem fér bele a büdzsébe, hogy Amerikába utazzanak, és itt megkapják szinte mindazt, amit ott kaphatnának, ráadásul számos gyöngyszemre lehet rábukkanni. (Bár hazabeszélek, de példának itt a Sine Mora.)