Thomas Tippl, a Blizzard COO-ja a Citi 2011 Technology konferencián tartott előadásán jelentette be, hogy korábban már „bizonyított” címeik 2014 végéig hat új epizóddal folytatódnak majd.
Tippl az előadásában elmondta, korábban már bizonyított termékeikre számítanak a jövőben is, így a következő három évben hat olyan címet terveznek, melyek a már jól ismert franchise-okra építkeznek. Ennek köszönhetően minden bizonnyal három éven belül lezárul a StarCraft II, hiszen jövő év elején érkezik a Heart of Swarm, illetve a tervezett periódusba valószínűleg a Protoss kampányt is elbeszélő Legacy of the Void is bele fog férni.
A Diablo 3 kapcsán még mindig 2011-es megjelenéssel számol az Activision Blizzard, de mivel nem biztosak benne, hogy ez összejön, így nem is számolnak a játékkal az üzleti tervükben. Az viszont biztosra vehető, hogy 2014 végéig egy Diablo 3 kiegészítőt kapni fognak a rajongók.
A maradék két cím pedig a World of Warcrafthoz köthető, a népszerű MMO játék ugyanis a jövőben két új kiegészítővel bővülhet.
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…
Szellemes szellemek szellemeskednek.
Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…