A Warner Bros. második bemutatója teljesen 3D-ben történt, két fejlesztő egymással versengve püfölte Arkham City ellenfeleit, illetve versenyt futottak az idővel, hogy a végén kiderüljön, a nemek harcában ki is győzedelmeskedik (ti. egy fiú és egy lány mérte össze ügyességüket).
Az idén október 21-ére beidőzített játék prezentálását természetesen a Rocksteady képviselői tartották, és elsődlegesen kihagyták a játék tartalmi részét, és inkább két fejlesztőjük versengését mutatták be Challenge Mode-ban, amint egyikőjük Catwoman, míg a másik Batman szerepében különböző feladatokat old meg. A média képviselőinek idejük sem volt nagyon reklamálni amiatt, hogy tulajdonképpen a gameplay csupán egyetlen részére korlátozódott a játéknak, hiszen egyrészt mindenki kapott egy 3D-s szemüveget, és a két 3D-s televízión teljes 3D-ben csodálhattuk meg a BAC lenyügöző világát, másrészt Dax Ginn fergeteges stílusban prezentálta a két fejlesztő versengését, és úgy éreztük magunkat, mintha egy sportközvetítés kellős közepébe csöppentünk volna. Dax Ginn tipikusan az a figura, akit el tudsz képzelni egy angol pubban, ahogy kezében egy söröskorsóval üldögél, és jó hangosan mesél valami vicces történetet tipikus brit akcentussal. Most azonban a kiállításon, egy bemutatóra berendezett szobában kommentálta szinte levegővétel nélkül a történteket, és a nemek nagy harcát, amint Batman és Catwoman időre és pontszámra teljesítenek különböző feladatokat. Mivel több helyről is visszahallottam, hogy ugyanilyen prezentáción vettek részt, le a kalappal Dax előtt, aki képes volt ezt teljes hangerővel, élvezetes stílusban napjában számtalanszor előadni. Az tuti, hogy a BAC prezentációja mindegyik résztvevő emlékezetében megmaradt.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…