Kategóriák: Hírek

GC 2011 – PlayStation Vita – Európában csak jövőre

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony tegnapi konferenciáján friss részletek láttak napvilágot a PlayStation Vitáról, mely Skype és Foursquare támogatással érkezik, Európában csak jövőre.

Ugyan pontos megjelenési dátumot továbbra se közölt a Sony, azt azért megerősítette, hogy Európában csak 2012 első negyedévében jelenik meg a PlayStation Vita, mely a korábbi pletykákkal szemben mégse fele annyi memóriával érkezik, így továbbra is 512 MB RAM és 128 MB dedikált VRAM lapul majd a borítás alatt. A tegnapi konferencián az is kiderült, hogy Skype és a Foursquare szolgáltatásokkal felvértezve érkezik a kütyü.

 

A játékok frontján hivatalossá vált, hogy a boltban vásárolható alkotások mindegyik letölthető lesz majd a PlayStation Store-on keresztül, illetve arra is fény derült, hogy a UbiSoft is teljes mellszélességgel támogatni fogja a Vitát, így olyan zsebkonzolos címekre számíthatunk majd, mint az Assassin’s Creed, a Rayman Origins, a Lumines, az Asphalt, az MJ: The Experience és a Dungeon Hunter.

Legfrissebb bejegyzések

The Last of Us – Kezdett a második évad!

Kegyes nyitánnyal kezdett a nagysikerű sorozat második évada, mely az egyik legvitatottabb videójáték második részét…

2025-04-15

World of Tanks – Exkluzív könyvvel ünneplik a játék 15. születésnapját

A World of Tanks 15. évfordulójának alkalmából egyéb különleges események és játékbeli tartalmak mellett a…

2025-04-14

A Wargaming Steel Hunters játéka már korai hozzáférésben elérhető

Regisztrálj, és játssz ingyenesen a Steamen a Steel Hunters első szezonjával.

2025-04-12

Max – 2025. áprilisi ajánló + The Last Of Us 3. évad!

Áprilisban indul csak be igazán a megújult Max. Jön a The Last Of Us második…

2025-04-12

While Waiting – Betekintő

Ha már úgyis várni kell, játsszunk egyet...

2025-04-07

Mostroscopy – Játékteszt

Luchador harc az 50-es évek stílusában.

2025-04-07