Transformers 3. – Filmkritika

A Transformers-trilógia zárórésze pont olyan, mint az előző kettő. Már-már elviselhetetlen hosszásgú, unalmas, kiszámítható és üres, s ezen a tényen még a 3D se segít.

Michael Bay a két évvel ezelőtti Transformers 2. után önkritikát gyakorolva belátta, filmográfiája egyik legsilányabb munkáját adta ki anno a kezei közül, és ugyan a rendező fogadkozott, a harmadik résszel visszaállítja a robotok megtépázott renoméját, a film teljesen feleslegesen hosszúra nyújtott játékidejét végigszenvedve kijelenthető, ez csak részben, azaz nagyon kis részben sikerült Bay-nek. A harmadik rész ugyanis élvezeti faktorát valahol az első, és második rész közzé kell elhelyezni, mert bár dramaturgiailag ugyanolyan üres, mint a benne mozgatott szereplők, a nyomokban felfedezhető cselekmény, és annak kezdetleges kohéziója már-már a reménysugarakkal ér fel, és ezt egy Bay-moziban mindenképpen értékelni kell. A film végére azonban nem csak Chicago áll romokban, hanem a remény is elvész.

Amiben mindenképpen más a harmadik rész, mint elődei, hogy Bay a maga módján, de igyekszik valami történetet felvezetni, és ezúttal a játékidő jelentős részét hajlandó erre áldozni. A gond az, hogy mindezt nem egy záró részben kellene kibontani. Witwicky se változott semmit, Shia LaBeouf ugyanazt az esetlen, idióta és idegesítő szülőkkel megáldott srácot alakítja, csak ezúttal nem a főiskola okoz számára fejtörést, hanem az álláskeresés. A második részig a hivatásos bohóc szerepét betöltő John Turturro ezúttal némileg komolyabb szerepkörben tetszeleg, de hogy a gyerekzsúr ne legyen bohócmentes, kapunk helyette egy John Malkovich-ot, akiről az életben nem hittem volna, hogy két Oscar-jelöléssel a háta mögött képes lesz még egyszer ilyen mélyre süllyedni. A Megan Fox-ot váltó Rosie Huntington-Whiteley pedig pont annyi vizet zavar, mint a vadul doromboló előd, néha bután bámul a kamerába, ha kell akkor tűsarokban rohangál a romokban heverő Chicago utcáin, s nem mellesleg elképesztően dögös. Ha Bay szemszögéből nézzük, akkor tökéletesen elvégezte a dolgát.

Persze egy Transformers-filmnek sosem a mélyen szántó közvetítése a célja, a kapott látványorgia azonban már közel sem olyan lenyűgöző, mint első alkalommal. Nem hökkent meg, nem szögez a fotelba, amint Optimus fővezér ezredik alkalommal alakul át előttem szélesvásznon, és attól se lesz nedves a bugyija az embernek, hogy mindezt 3D-ben élheti át. A térhatású körítés ugyanis teljesen felesleges, semmi pluszt nem ad az élvezeti faktorhoz, már csak azért is, mert a látott akciók többsége teljesen ötlettelen, és erőltetett, a végső összecsapás pedig egyszerűen össze lett csapva. A kiadott trailerek becsapósak, Chicago egy órás ostroma közel sem olyan pergős és mozgalmas, mint azt az előzetes után naivan én is gondoltam. Lényegében egy órás állóháborút kap a néző, s így pont azaz érték is elvész a filmből, amiért szeretünk Transformers-t nézni. A robotok test-tes elleni összecsapásai langyos koreográfiával igyekeznek elkápráztatni minket, bár Bay mellett szól, hogy végre megtalálta a lassító gombot, és valóban teljes pompájában élvezhető, ahogy az Autobotok szépen elkenik az Álcákat.

Michael Bay azt ígérte, a harmadik rész után hátat fordít a Hasbro megerőszakolt franchise-ának, de ha a bevételek megint őt igazolják, akkor nincs azaz isten, hogy a stúdió ne akarna új részt, s persze ne Bay-jel akarja ezt. Viszont felmerül a kérdés: Mi nézők valóban akarjuk ezt?

Értékelés: 4/10