Oldal kiválasztása

FIFA 12 megjelenés szeptember végén

FIFA 12 megjelenés szeptember végén
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén is a megszokott időben érkezik a FIFA sorozat következő számozott epizódja. Az EA Sports mai bejelentése szerint az új epizód szeptember végén debütál majd.

Kaz Makita, a FIFA 12 producere tegnap hivatalosan is megerősítette, a tengerentúlon szeptember huszonhetedikén, Európában pedig szeptember harmincadikán debütál a sorozat új számozott epizódja. A bejelentett dátumok egyelőre csak a PC-s, az Xbox 360-as és a PlayStation 3-as verziókat érintik, így nem tudni, hogy a többi változattal (Wii, PS2, PSV, 3DS, PSP) mi is a helyzet.

 

Makita a bejelentéskor azt is megerősítette, hosszú évek után ez az első olyan alkalom, amikor a PC-s rajongók is ugyanazt kapják majd a játéktól, mint amit a konzolos társak, így az asztali gépekkel rendelkezők is megtapasztalhatják, hogyan működik a játék újdonságának számító Impact Engine.

 

A bejelentés mellé megérkezett a játék első PC-s állóképe is.

Translate »