Oldal kiválasztása

Take Two – További Duke Nukem címek várhatóak

Take Two – További Duke Nukem címek várhatóak
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik a Take Two nem foglalkozik a tizennégy évig várt Duke Nukem Forever negatív kritikai fogadtatásával, a kiadó elnöke, Strauss Zelnick a Forbes-nak adott interjúban ugyanis elmondta, további részek várhatóak majd.

Ugyan Zelnick konkrétumokat nem árult el a jövőt illetően, azt határozottan megerősítette, hogy a tizennégy év után megjelent Duke Nukem Forever nem a kiadó utolsó Duke Nukem címe volt, a jövőben ugyanis több médiumon keresztül igyekeznek majd élni azzal a lehetőséggel, hogy minden Duke joggal jelenelg ők rendelkeznek.

 

A Take Two elnöke elmondta, mindenképpen komoly terveik vannak a Nintendo új konzoljával is, a Wii U-val, annak támogatása nem kérdés számukra, így nem kizárt, hogy a Király egyszer a kiotóiak új, jövőre megjelenő masinájáról köszön majd vissza.

Translate »