Az elmúlt évek keserves vígjáték termése után üde színfoltként robbant be a mozikba 2009 nyarán az akkor még kis költségvetésűnek számító Másnaposok, ami az elképesztő sikert követően természetesen folytatásért kiálltott.
Két évvel ezelőtt a Másnaposok az ismeretlenség homályából robbantott kasszát. A kritikusok és a nézők is imádták, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy a mozikba évek óta nem került olyan vígjáték, ami legalább minimálisan, de szórakoztatott volna. Todd Phillips filmje a maga módján, de betöltötte ezt az űrt, így egyetlen percig se volt kérdés, hogy a teljes szereplőgárda visszatérésével folytatást kap a Másnaposok. A film láttán azonban felmerül a kérdés: Valóban szükség volt erre?
A második felvonásban ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu – tanulva az eddigiekből – óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül – hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.
A Másnaposok 2. legnagyobb problémája, hogy egy az egyben ugyanazt süti el, amit egyszer már láttunk. Sem a forgatókönyvírók, sem a rendező nem erőltette magát, így a helyszín – ezúttal Bangkok – változtatása mellett semmi sem változott. Az őrült másnapossággal küzdő trió lényegében ugyanazokat a helyzeteket járja végig, mint az első részben, és a képbe ezúttal is bekerül egy állat, csak ezúttal nem egy tigris lepi meg az ébredőket, hanem egy dohányzó, dílerként ténykedő kismajom. Zach Galifianakis már unalomig járatott karaktere – minden filmben idiótát játszik – ezúttal is az első perctől kezdve egy nyaklevesért kiállt, míg Ed Helms állandó rinyálásától végig a hideg rázza az embert, ami pedig Bradley Coopert illeti, ő mintha ott se lett volna.
Utolsó szalmaszálként a poénokban reménykedik az ember, de egy vígjátékra nézve meglehetősen kínos, ha a másfél óra alatt egy-két olyan helyzetkomikumot képes kisajtolni magából, ami valóban vicces. A moziból kifelé jövet az egyik kolléga frappánsan megjegyezte, hogy a film végén látható buliképek több poént tartalmaztak, mint a teljes film. Azt hiszem, ezzel össze is foglaltam, milyen élményt kínál a Másnaposok 2.
Értékelés: 4/10
Az Everspace 2 második és egyben utolsó DLC-je elképesztő látványvilágot hoz, és a fejére állítja…
A The House of Da Vinci egy izgalmas és elgondolkodtató puzzle játék, amely a játékosokat…
A Croc: Legend of the Gobbos felújított verziója mindent megőriz, ami emlékezetessé tette az eredetit.
A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!
A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…
A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…