Islands of Wakfu – Játékteszt

Számos "aranyosnak" titulálható játékkal találkoztunk már, ám az Islands of Wakfu szépen megrajzolt grafikájával és hangulatával egyértelműen ezek között is az élvonalba tartozik. Az Islands of Wakfu történetét és világát két MMO adja, a Dofus és a Wakfu. A történet elején két karakterrel, Norával és Efrimmel ismerkedhetünk meg, akiket a játék folyamán irányíthatunk majd. Nora egy közelharcra képes karakter, ráadásul különleges képességei közé tartozik, hogy képes ellenfelei háta mögé teleportálni. Ezzel szemben Efrim egy sárkány, aki képes a levegőben lebegni, illetve a távolba "köpködni". Mint látható, ezzel már meg is lett teremtve a kétfajta harcmodor a játékban és a különböző képességek is, amelyek természetesen a későbbi feladványok megoldásához feltétlenül szükségesek lesznek.

 

Ha nem kooperatív játékmódban indítanánk a játékot, ne lepődjünk meg, hogy egymagunk fogjuk megtestesíteni mindkét karaktert, és ennek megfelelően beszélnek majd hozzánk az NPC-k is. Szerencsére erre a játék első néhány NPC-kének egyike felhívja majd a figyelmünket, de elsőre kicsit furcsa lehet, hogy királyi többest használnak a megszólításunkkor. Aztán persze a párbeszédekből kiderül, hogy nekünk a két faj képviselőjeiként egységben kell majd dolgoznunk, hogy megmentsük a végéhez közeledő világunkat, mert hát természetesen csak és kizárólag mi menthetjük meg azt, apró lépcsőnként és küldetésenként haladva a végkifejlet felé. Ha egyedül játszunk, az Y gombbal tudunk váltani a két karakter között, akár harc közben is. Viszont sajnos a kétjátékosos és az egyjátékosos felálláshoz is külön-külön játékállást kell betöltenünk, mivel játék közben nem lehet csak úgy becsatlakozni – ami óriási baklövés a fejlesztők részéről.

 

Maga a játékmenet leginkább egy Diablo-szerű, izometrikus nézetű akció-RPG-hez hasonlít, azaz mi szépen beszélgetünk az NPC-kkel, akik elmesélgetik a történeteiket, adnak egy küldetést, mi pedig szépen elmegyünk egyik pontba, beszerezzük, amit kell, majd legyakjuk, akit kell, végül pedig haladunk tovább a történetben, illetve újabb szintekre, pályarészekre juthatunk. Az irányítást, a harcot és az összes többi egyebet nagyon nem kell talán bemutatnom, hiszen a játék első két pályája szinte csak erről és a történet bevezetéséről szól, ráadásul ez a tartalom a próbaverzióban is elérhető. Éppen ezért mindenki maga tehet egy próbát az amúgy gyönyörű és részletesen kidolgozott környezetben prezentált, könnyen irányítható és könnyen megszerethető játékkal.

 

Bár az Islands of Wakfuban megteremtett atmoszféra idilli, amit a hangeffektek és a zene is kiegészít, sajnos hamar találkozhatunk majd komoly hátulütőkkel is. Egyrészt a küldetések egy része elég hosszadalmas mászkálást igényel, és vannak olyan pontok, ahol, ha elhalálozunk, kezdhetünk mindent elölről. Ugyanígy a bossfightoknál is előfordul, hogy egy aránylag könnyű, ám hosszú ideig tartó küzdelem után egy igencsak nehéz rész következik, és bizony, itt is mindent ismételnünk kell, ha elbukunk. Bár a párbeszédek érdekfeszítőek is tudnak lenni (másrészről meg teljesen értelmetlenek, és esetenként a kitalált célokkal is elég nehéz azonosulni), maga a hangalámondás csupán egy angol szöveg visszafelé lejátszott és/vagy más módon eltorzított változatából áll, azaz tulajdonképpen halandzsa. Hogy ennyire rosszul sikerült-e a hanganyag felvétele, vagy szándékos volt ez a húzás, azt nem tudjuk, mindenesetre elég furán hat, amikor egy-egy szófoszlányt azért ki lehet venni az elhangzott szövegből. Bár számos küldetést felvehetünk kalandjaink során, teljesítésüket nagyban nehezíti, hogy nem áll a rendelkezésünkre térkép, és vizuális útmutatásokra sem nagyon számíthatunk.

 

Minden hibája ellenére a játék önmagában szerethető, ráadásul már csak a grafikája miatt érdemes vetni rá egy pillantást, illetve végigjátszani a próbaverziójában elérhető tartalmat, ám mindezek ellenére meg kell valljam, az érte kért 800 MS-pontot csak akkor érdemes kiadni érte, ha nem kell az Islands of Wakfu és egy másik XBLA-játék között dönteni, és a demóban a cukorkagyűjtögetés volt annyira meggyőző, hogy magába szippantsa a játékost.

 

Értékelés: 6/10