IL-2 Sturmovik: Cliffs of Dover – Játékteszt

Ha azt hitted, hogy már soha többé nem kapunk igazi repülőgép szimulátort az IL-2 Sturmovik név alatt, akkor vess egy pillantást a sorozat legújabb tagjára, amely visszatért gyökereihez!

Ha második világháborús repülőgép szimulátor, akkor IL-2 Sturmovik! Ez nagyjából egy olyan asszociáció, mint amikor egy külföldinek megemlítjük Magyarországot, mire ő első körben feltehetően a gulyással fog azonosítani minket. A játék története egészen az ezredforduló környékére nyúlik vissza, 2001-ben jelent ugyanis meg a Maddox Games fejlesztésében az egyszerűen IL-2 Sturmovik névre hallgató alkotás, amely olyan formában mutatta be a virtuális repülőgép-vezetést, amire korábban még nem volt példa a világháborús koncepcióban. A játék óriási sikernek örvendett azok körében, akik képesek voltak kemény heteket rááldozni arra, hogy belemélyedjenek az irányításba, és a helyzet az, hogy egészen a mai napig a valaha készült legjobb világégéskori repülőgép-szimulációként él az emlékezetünkben. A legjobb bizonyíték erre, hogy az alapjáték megjelenése után öt esztendővel még mindig készült hozzá hivatalos kiegészítés, 2009-ben viszont a Gaijin Entertainment-nek sikerült kicsúfolnia a szériát, a 1C Company megbízásából ugyanis elkészítettek egy olyan IL-2 epizódot (Birds of Prey), aminek nevén kívül semmi köze nem volt a szériához, árkádos jellege és számtalan hibája miatt sokunkban nem is hagyott maradandó emlékeket.

Néhány nappal ezelőtt viszont megtörtént a csoda, lévén egy vadonatúj IL-2 Sturmovik játék került a boltok polcaira, de immáron újra a jó öreg Maddox Games csapatának köszönhetően, ami bár a minőségre nem, arra mindenképpen garancia, hogy nem árkád repülésre számíthatunk a betöltését követően. Az IL-2 Sturmovik: Cliffs of Dover ugyanis visszatért gyökereihez, aminek hála ismét egy olyan hardcore szimulációban lesz részünk a betöltését követően, amely garantáltan a legtöbb játékosnak nem fog tetszeni, a széria régi rajongóinak viszont biztosan. Az alkotás érdekessége, hogy eredetileg Storm of War: Battle of Britain címmel jelent volna meg 2006 őszén, azonban különböző okok miatt ezt a projektet törölték, alapjait felhasználva pedig megalkották belőle a Cliffs of Dover-t, amely a második világháború egyik legendás légi csatasorozatát, a szimplán „angliai csata” néven ismert összecsapást járja körül. A történelemben kevésbé járatos olvasók kedvéért, az angliai csatában a Lufwaffe és a Royal Air Force, avagy a német és a brit légierő vett részt, amely nem másért, mint a stratégiailag nagyon fontos La Manche csatorna birtoklásáért folyt. Mivel a csata kezdetét és végét mind a német, mind a brit források másképpen emlegetik, ezért a játék maga is óvatosan bánik a dátumokkal a kampányt illetően, csak a fontosabb csaták esetében mertek pontos időpontot megemlíteni a készítők.

A kampány betöltését követően egyébiránt mindkét oldalról átélhetjük majd a történetet – én a német részt izgalmasabbnak találtam –, de akadnak szingli missziók is, amikor különböző előre maghatározott célokkal rendelkező küldetéseket kell végrehajtanunk, így például egy Stuka osztaggal bombát ereszteni a brit tengerészet néhány szállítóhajójába vagy egy Bf 110 C-4 fülkéjébe pattanva levadászni az ellenséges Spifire osztagokat. Ha valaki nem szereti a kötöttségeket, a Quick Mission menüpont alatt lehetősége lesz saját magának beállítania az ütközet részleteit, így pályát, ellenfeleket, de még az időjárás milyenségét is meghatározhatja. Ha már szóba kerültek a játékmódok, érdemes kiemelni a többjátékos lehetőséget is, amely engedélyezi többek között a 128 fős multiplayer ütközeteket. A teszt során egyetlen egyszer volt részem egy ilyen összecsapásban – a grafikus motor hiányosságai miatt fel kellett függesztenem a háborúzást, ám erről később –, és azt elmondhatom, hogy roppant hangulatosak, már-már ijesztőek ezek a sokszereplős ütközetek. Bár sajnos arról lemaradtam, hogy jómagam a valóságban is részt vehessek egy igazi világháborús légi összecsapásban, de legvadabb álmaiban valahogy így képzeltem el az égi háborúkat. Hátborzongató, amikor tudod, hogy hús-vér pilóták által irányított gépek tapadtak rád, körülötted sehol egy segítő bajtárs, hiszen mindenki az ellenféllel van elfoglalva, így csak magadra számíthatsz, miközben a géppuskák ropognak, kigyulladt gépek zuhannak dugóhúzóban a tenger felé és mielőtt manőverbe kezdenél, még gyorsan elmormolsz egy imát, hogy csak ez az egyetlen kitérő sikerüljön és talán megúszod épp bőrrel az egészet…

Hogy beleélési faktorunk a maximális legyen, illetve mert mégis egy szimulátorról beszélünk, az illetékesek nem aprózták el a realizmus kérdéskörét. Már a beállítások menüponton belül is találunk egy ilyen nevű opció, amelynek köszönhetően a szél és a turbulencia hatásaitól kezdve azt is meghatározhatjuk, hogy küldetésünk felszállással kezdődjön és landolással végződjön, illetve a mesterséges intelligencia segítsen-e nekünk a repülőgép vezérlésében. Ebből is látható, hogy a Cliffs of Dover nehézsége kiválóan skálázható, egy szinte már árkád-közeli élményt csikarhatunk ki belőle az összes realisztikus beállítás kikapcsolásával, ami megkönnyíti a kezdők elindulását. Később pedig, ha már magabiztosan irányítjuk a legtöbb repülőgépet – összesen 18 pilótafülkét ismerhetünk meg közelebbről –, akkor lassan visszakapcsolhatjuk a nehezítő tényezőket, ezáltal pedig szépen lassan elérünk a tökéletes szimulációig, merthogy a Maddox Games csapata egyáltalán nem sajnálta az időt arra, hogy minden lehetséges tulajdonságot, illetve repülőgépünkre ható erőt leprogramozzon.

Természetesen a játékban nem csak az úgynevezett „láthatatlan realizmus” a mérvadó, a fejlesztők igyekeztek a repülőgépeket is úgy megalkotni, ahogyan azok valamikor eredetileg is kinéztek. Bár biztosan vannak nálam nagyobb világháborús szakértők is, azt én is meg tudom állapítani, hogy szinte tökéletes munkát végeztek a programozók. Bár a vasmadarak fülkéi lényegesen részletesebben lettek kidolgozva a külső borításhoz képest, panaszra így sem lesz okunk, főleg, mert a küldetések közben időnk nagy részét úgyis a gép belsejében töltjük majd, így megismerhetjük és természetesen használhatjuk is a legtöbb műszert, így végső soron tényleg odáig fejleszthetjük tudásunkat, hogy repülőnk minden apró rezdülését mi irányítsuk, az olajpumpától kezdve az oldalablak kinyitásáig. Nyilván rajtunk múlik, hogy a lemodellezett opciókból mit fogunk használni, legkönnyebb fokozaton értelemszerűen szinte semmit, ha viszont pilótasapkával a fejünkön születtünk, akkor mindent. Nagyon tetszett továbbá a sérülésmodell megalkotása, amelyet nagyon részletesen alkottak meg a fejlesztők. A vadászgépes légi harcokban több esetben is előfordult például, hogy olyan helyen találtak el az ellenfél golyói, hogy azok külsőleg ugyan nem látszottak, de a gép irányításában már érezni lehetett, hogy valami nincs rendben. Ugyanez érvényes természetesen az ellenséges repülőkre is, így gyakran érdemes lesz vaktában, nagyjából befogott célpontokra is lövöldözni, hiszen sosem tudhatjuk mikor találtuk el az ellenfél valamelyik fontosabb alkatrészét.

A küldetések egyébiránt érthető módon hosszúak, helyenként vontatottak is – negatívum, hogy közben nem menthetünk –, feladatink szinte állandóak és ismétlődőek lesznek, vagy bombáznunk kell valamit, vagy lelövöldözni az ellenséges gépeket. Ez viszont nyilvánvalóan nem negatívum, hiszen ahogyan a játék, úgy a missziók is azoknak készültek, akik megátalkodott fanatikusai a második világháborúnak, valamint a repülésnek. Ők garantáltan élvezni fogják a kampány és a sima missziók összes küldetését, hiszen nincs is jobb annál, minthogy egy a végletekig a mi uralmunk alatt búgó repülőgép fülkéjében ülve kötelékben repülünk Észak-Franciaország tájai felett arra várva, hogy a horizonton feltűnjenek az ellenséges vadászok és meginduljon a harc életre-halálra. Bár sajnos az illetékesek elég sok bakit elkövettek a fejlesztés alatt, számtalan bug fogja keresztezni utunkat a bevetések során, ezeket a sorozat fanatikusai már úgymond megszokták és türelmesen várják majd az első javításokat, amelyek közül egy már meg is érkezett, hiszen sajnálatos módon szinte játszhatatlan formában adták ki kezeik közül a kész programot a fejlesztők.

Ez amolyan orosz betegség, az ottani régióban készített videojátékok többsége szenved ettől a problémától, bár ennyire optimalizálatlan és hibás kiadásra szánt videojátékkal, mint az IL-2 Sturmovik: Cliffs of Dover már régen nem találkoztam. A játék telepítését követően ugyanis olyan teljesítményproblémákkal küzdött a program, ami még egy az ajánlott gépigény feletti tesztgépet is megizzasztott. Szó szerint játszhatatlanul lassú volt, és bár az első javítás módosított egy kicsit az összképen, továbbra is elképesztő akadásokkal és lassulásokkal lehet találkozni a feladatok teljesítése közben. A küllem egyébiránt nagyon szép lenne, még DirectX 10 és DirectX 11 támogatással is felruházták a készítők, azonban mindebből jelenleg sajnos szinte semmit sem élvezhetünk, hiszen közepes beállítások mellett képes csak akadásoktól mentesen futni a program, így szükség lesz még néhány javításra ahhoz, hogy ne csak repülőgépeink modelljeinek a szépségében, hanem a tájban és az effektekben is kompromisszumok nélkül gyönyörködhessünk.

Egy szimulátor esetében különösen fontos még a kiváló hanghatások alkalmazása, amely szintén nem a Cliffs of Dover erőssége. Bár a pilótafülkében ülve a legtöbb gép szépen duruzsol, külső kameranézetből, hangosabb motorzaj mellett már kissé művinek hallatszódnak ezek az effektek. Nem tetszettek továbbá a bombarobbanások hanghatásai sem, illetve milyen második világháborús repülőgép szimulátor az, ahol a Stuka bombázók jellegzetes zuhanó visítása nem került lemintázásra? Összességében nézve azonban mégis úgy gondolom, hogy egy hiánypótló és jó játék került kiadásra a Cliffs of Dover képében, azonban a fentebb megnevezett hibák miatt nem ártott volna, ha a fejlesztők még egy fél évig dolgoznak rajta és nem félkész változatban adják ki, mert ebben a formában egy kicsit csalódás, annak ellenére is, hogy érzem, néhány javítás után kultuszjáték válik majd belőle a világháborús szimulátorok kedvelői között. Ebben az állapotában azonban nem érdemel magasabb pontszámot!

Értékelés: 7/10