Men of War: Assault Squad – Játékteszt

Ha azt hitted, hogy a második világháborús stratégiák ideje lejárt, akkor nagyot tévedtél, köszönhetően a Men of War legújabb kiegészítőjének, az Assasult Squadnak!

Néhány évvel ezelőtt szinte szó szerint második világháborús stratégiák termettek minden utcasarkon. Jók és rosszak egyaránt születtek az időszakos divathullámnak köszönhetően, ami a R.U.S.E.-zal bezárólag véget ért, de legalábbis megszakadt egy időre. Szinte a legtöbb ilyen tematikájú sorozat időközben búcsút intett a világégésnek, kezdve a Theatre of Wartól egészen a tesztünk tárgyát képző Men of Warig, amely jelen esetben még kakukktojás, hiszen egy utolsó kiegészítő erejéig visszatér a történelem eme sokat vitatott eseményéhez, hogy a fejlesztők azután a vietnami háborúra koncentrálhassanak. A széria első ízben 2010 tavaszán debütált, sokan azt hiszik – tévesen –, hogy új névként, azonban az igazság az, hogy a Faces of War szellemi örökösét köszönthettük benne, illetve egy olyan végletekig kidolgozott, izgalmas és kihívásokkal teli valós idejű stratégiát, amelyhez foghatót azóta sem sikerült alkotnia senkinek sem a műfajban. Az alkotáshoz még a tavalyi évben befutott egy kiegészítő (Red Tide), a történetet pedig most az Assault Squad zárja le, róla szól az alábbi néhány bekezdés is.

Az alapjátékhoz és az első expanzióhoz képest az Assault Squad legszembetűnőbb érdekessége, hogy nem tartalmaz kampány módot. Hogy ezzel mit szerettek volna megspórolni az illetékesek, nem tudni, mindenesetre ha elindítjuk a skirmish-t, garantáltan egy másodpercig sem fogjuk hiányolni az összefüggő történetet. Itt ugyanis rögtön öt frakció oldaláról csatlakozhatunk a második világháború történéseihez, így amerikai, német, szovjet, szövetséges és a sorozat életében először végre japán zászló alatt is kipróbálhatjuk magunkat. A kampány összetettsége egyébiránt azért sem fog hiányozni, mert a skirmish küldetései – ha nem is úgy, mint egy normális sztori, de – összefüggenek. Nincsenek hősök, sem állandó szereplők, gyakran még a kronológia sem számít, ellenben folyamatosan következnek az újabb és újabb pályák, amelyek egyre nehezedő feladatokkal látnak majd el minket. Nyilván a legtöbben jobban örültek volna, ha a Red Tide-hoz hasonlóan ismét a világháború egy szinte egyáltalán nem ismert szeletét vagy egy létezett hős történetét dolgozzák fel a fejlesztők, de annyira jól összerakták a küldetéseket, hogy emiatt nincs szívünk megrovásban részesíteni őket.

Szerencsére a játékmenet esetében sem tudunk felhozni különösebb negatívumot, hiszen az „állandóság gyönyörködtet” elvet felhasználva tulajdonképpen semmi változás sem történt az alapjátékhoz képest. Bár a Red Tide-ban a valamikori legendás Commandos-sorozat irányába mozdult el a koncepció, köszönhetően a maroknyi speciális alakulat alkalmazásának, az Assault Squad-ban viszont ismét a számtalan áldozatot követelő nagy csatáké, a páncélosoké, valamint az ütegeké lesz a főszerep. A háborúzás teljes egészében valós időben zajlik és mivel skirmish küldetésekről van szó, sajnos a missziók célja a legtöbb esetben ugyanaz lesz: elfoglalni az összes stratégiai pontot a térképen. A sokadik csata levezénylését követően a hadvezérek fejében feltehetően azért megfordul majd a gondolat, hogy talán mégis jobb lett volna egy történetre felfűzött kampány, de a pályák változatossága, valamint az állandóan változó és kiszámíthatatlan ellenséges viselkedés kellően kiszínezi a feladatokat, nem beszélve arról, hogy szinte minden egyes ellenlábas birtokában lévő állás elfoglalásához más és más taktikára lesz szükségünk. Hol a gyalogsággal, hol légicsapásokkal, hol páncélosokkal kell támadnunk, de a legtöbb esetben ezek ésszerű kombinálásával érhetünk csak el sikereket. Mindezek mellett a térképek terepe is kellően változatos lett, garantáltan nem fogunk egyetlen olyan pályával sem találkozni, amelyek folyamatosan erdős vagy csak városi környezetben játszódnak majd. Konkrét példaként lehetne felhozni az amerikai küldetéssorozat harmadik epizódját, amikor a legendás carentani csatát fogjuk levezényelni. Itt egy óriási sík terepen kezdünk, majd a pálya felétől átváltunk városi környezetre, amely már önmagában két különböző taktikát igényel, hiszen míg a nyílt terepen felállíthatunk egy tucat nehéztüzérséget, támadásnak pedig erősebb páncélosokat, addig a házak között lényegesen sikeresebb a gyalogos gerillaharc.

Talán már a fentiekből is kitűnt, de ha mégsem, akkor most nyomatékosítom, hogy a Men of War: Assault Squad egy nagyon aprólékosan kidolgozott stratégia, amely nem csak a tereppel kapcsolatban igaz megállapítás. Egységeink ugyanis legalább ennyire részletesen kerültek megvalósításra. Bár klisének tűnhet, ebben a játékban tényleg minden emberünk aranyat ér – minden bakának saját neve és felszerelése van, saját inventory-val –, de hasonló a helyzet a gépekkel is. Így például páncélosaink és ütegeink is képesek alkatrészenként sérülni, akár a löveg, akár a lánctalp, akár a motor is tönkremehet külön-külön, amelyet embereink képesek lesznek megjavítani. Ugyanígy az ellenséges egységeket is könnyedén saját hasznunkra fordíthatjuk. Bár apróságnak tűnhet, a játék azon stratégiák táborát erősíti, ahol még olyan tényezők is számítanak egy-egy ütközet során, hogy egységeink fedezékben vannak-e, milyen fegyvert és lőszert használnak vagy éppen milyen rálátással bírnak az ellenfelekre. Egységeink védelme és egy-egy komolyabb összecsapás előtt a legjobb taktika kiválasztása egyébiránt azért is lesz különösen fontos, mert nem áll rendelkezésünkre végtelen számú utánpótlás. Új alakulatokat ugyanis vásárolhatunk magunknak, méghozzá kemény pontokért cserébe. Ezek a pontok automatikusan gyűlnek, ám mennyiségük egyenes arányban van az elfoglalt ellenséges állásokkal. Ha tehát több stratégiai helyet birtoklunk, értelemszerűen több és nem mellesleg jobb egységeket leszünk képesek lehívni, de később akár légicsapásokkal vagy ejtőernyősökkel is megkeseríthetjük az ellenfelek életét. Az alapjátékhoz képest egyébként lényegesen több egység kapott helyet a kiegészítőben, ami nem csak a japánoknak köszönhető, hiszen mind az amerikai, mind a német oldalról észrevehetően több, eleddig nem látott harcjármű szerepel a felhozatalban, ami egy expanzió esetében természetesen alapkövetelmény.

Az elhangzottak mellett érdemes megemlíteni továbbá, hogy a többjátékos módon belül is lényeges változások történtek. A kooperatív mód mellett ugyanis újabb pályák és beállítások színesítik az eddig unalomig ismert részeket. Bár a papírforma szerint a fejlesztők lényegesen módosítottak a mesterséges intelligencián is, sajnos ezzel kapcsolatban mégsem tudok túl sok pozitívumról beszámolni. Az ellenség már az alapjátékban is kitűnően reagált a tetteinkre, nincs ez másképpen most sem, azonban az egységek útvonalkeresése továbbra is óriási hiányosságokat szenved. Több esetben is tapasztaltam például, hogy lehívtam erősítésként valamilyen tankelhárító üteget, amit alapesetben két katona tol, tehát lassan ér a helyszínre. Ez még nem is lenne akkora probléma, az viszont már lényegesen, hogy ha a löveg haladásának irányába esik egy géppuskafészek, akkor elakad, és ha csak manuálisan nem szabadítjuk ki onnan, akár a befejező képsorokig is várhatjuk, hogy megérkezzen a helyszínre. Szintén nem volt túl realisztikus, hogy ugyanezen ütegek – hangsúlyozandó továbbra is, hogy amelyeket két katona tol –, képesek voltak lerombolni a betonkerítéseket, ha azok éppen a haladási útvonalra estek. Ilyen és ehhez hasonló hibákkal sajnos tele van a játék, amire sajnos nem ártott volna jobban odafigyelniük a fejlesztőknek, de a sokadig javítás után majd talán itt is minden a helyére kerül.

A kinézet és a hangok egyébiránt szintén nem változtak az alapjátékhoz képest, legalábbis semmi lényeges, eget rengető módosítást nem vettem észre. A hangok és az effektek továbbra is elképesztően realisztikusak, a szinkronok bár nem kiemelkedőek, rossznak semmiképpen sem nevezhetők, ahogyan a grafikára sem lehet túl sok panaszunk, bár közelről szemlélve az egységeket egy kicsit már bántja a szemünket néhány modell mosott textúrája, de sokkal zavaróbb, hogy egy tulajdonképpen 1 esztendős grafikus motort még mindig nem sikerült annyira optimalizálni, hogy a nagyobb ütközetek vagy az amúgy nagyon jól sikerült rombolás-modell alkalmazása közben ne akadozzon. Mindent összevetve így is egy olyan önállóan futtatható kiegészítő született a Men of War-hoz, amely mind a sorozat fanatikusainak, mind a második világháborús stratégiák kedvelőinek kötelező darab, egyrészt mert sem a közelmúltban, és előreláthatólag a jövőben sem fog hasonló háborús RTS születni.

Értékelés: 9/10