Battlefield 3 – Konzolokon is elképesztően fog kinézni

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Aki esetleg amiatt aggódot, hogy a PC-s Battlefield 3 háttérbe szorítja majd a konzolos testvéreket, annak Gustav Tilleby művészeti igazgató szavai bizonyára megnyugtatásként fognak szolgálni.

Tilleby ugyanis a GDC-n a NowGamer stábjának adott interjúban világossá tette, a DICE ugyanolyan fontos platformnak tartja az X360-at és PS3-at, mint a PC-t, és az új technológiájuknak köszönhetően megoldható, hogy mindegyik platformon elképesztő minőségben prezentálják majd a Battlefield harmadik részét. A művészeti igazgató elmondása szerint az egész trükkje, hogy az új renderelési technikának köszönhetően sokkal kevesebb komplex számolást igényel a Battlefield 3, így a technikailag gyengébb konzolokon is jobb minőséget lehet elérni, természetesen, ettől még a maximumot préselik majd ki az X360-ból és a PS3-ból.

 

A Battlefield 3 idén ősszel fog a boltokba kerülni, PC, X360 és PS3 platformokon, és szerencsére két friss képet is tudunk mutatni a játékból.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a SunderfolkMegjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26
Rogue Waters – JátéktesztRogue Waters – Játékteszt

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25
Confronted – Early Access JátéktesztConfronted – Early Access Játékteszt

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25
MACROSS – Shooting Insight – JátéktesztMACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24
Sancticide – Korai hozzáférés – JátéktesztSancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23