A Remedy vezető beosztású alkalmazottja, Markus Maki a CVG-nek adott interjúban elárulta, mikor exkluzív szerződést írtak alá a Microsofttal, akkor az egyben volt üzleti és technológiai döntés a finn csapat számára.
Maki az interjúban elmondta, anno nagyon nehéz döntés volt meghozni, hogy a kezdetben PC, X360 és PS3 platformokra is bejelentett Alan Wake végül kizárólag csak a Microsoft konzolján jelenjen meg. A döntés hátterében azonban több összetevő is állt, és ahogy Maki elmondta, végül üzleti és technológiai okai voltak, hogy az X360 mellett döntöttek. A Remedy ugyanis szeret egyetlen dologra koncentrálni, ezért nem is került többjátékos mód a tavaly májusban megjelent játékba.
Persze azért a döntés nyoma nem tűnt el nyomtalanul, mint kiderült, a finn csapat ugyanis tervezte, hogy licenszeli az Unreal Engine 3-at, de végül letettek róla. Maki elárulta, ez még az előtt volt, hogy az X360 vagy a PS3 egyáltalán megjelent volna.
Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...
A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…
A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…
Szabadság és felfedezés, kezünkben a sors és a túlélés.
Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?
A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…