A Hothead Games korábban csak a márciusi célhónapot jelölte meg, tegnap este azonban hivatalos közleményben erősítették meg, jövő héten végre elérhetővé válik a csapat új játéka, a Swarm.
A bejelentés szerint a Hothead Games új túlélő-puzzle-platformer játéka, a Swarm a tengerentúli PlayStation Networkön március 22-én, az Xbox LIVE-on pedig másnap, azaz március 23-án lesz elérhető, és bár nemzetközi megjelenési dátumot nem jelentett be a stúdió, csak remélni tudjuk, hogy nálunk március huszonnegyedikétől lesz elérhető a kék szörnyek kalandja.
Ha esetleg szeretnéd pótolni, hogy miről is szól a Swarm, olvasd el korai próbakörünket, amit a játék egy három pályát tartalmazó verziójáról véstünk.
Frissítve: 2011.03.17. 14:49:28
Az X360-as verzió március 23-tól, 1200 MS pontért, a PS3-as verzió március 30-án, 13 euróért lesz elérhető Európában.
Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…
Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!
Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…
A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…
Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?