14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan a Blizzard hivatalosan még nem jelentette be, honlapjukon meghirdetett álláshirdetésük egyértelművé teszi, a régóta tartó pletykák igaznak bizonyultak, a Diablo harmadik része PC mellett konzolokon is tiszteletét teszi.

A konzolos Diablo ötlete először tavaly novemberben röppent fel először, és azóta is rendre kellő témát szolgáltatott a rajongóknak, ma azonban gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy a Blizzard hack’n’slash akciójának harmadik felvonása az asztali gépek mellett konzolokra is ellátogat.

 

A Blizzard hivatalosan még semmit se erősített meg, de a Gamasutra honlapján található álláshirdetés alapján nehéz lenne másra gondolni. A hirdetésben ugyanis a stúdió olyan, minimum négy éves tapasztalattal rendelkező vezető producert keres, aki legalább egy AAA kategóriás konzolos cím megjelenésében aktívan részt vett.

 

Az Activision múltkori tájékoztatása szerint a Diablo 3 2012-ben kerülhet boltokba, bár a Blizzard nagyon szeretné, ha a debütálásra még idén sor kerülhetne.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Sancticide – Korai hozzáférés – JátéktesztSancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23

Nif Nif – Betekintő

Aranyos deckbuilder környezet megtisztításáról.

2025-03-19

Ultra Mega Cats – demó betekintő

Ha a Risk of Rain 2 játékmenetét megtartva annak karaktereit cicákra cseréljük, akkor nem kapunk…

2025-03-17