Batman: Arkham City – Friss részletek és képek

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A fejlesztők által a GameSpotnak adott interjúból szemezgetve friss részletek láttak napvilágot az idén ősszel boltokba kerülő Batman: Arkham City-ből. Az új részletek mellé három képet is tudunk mutatni.

Az interjúból kiderült, hogy Arkham városa közel ötször nagyobb bejárható területet ígér, mint amit az Arkham elmegyógyintézet kínált anno. Az elképesztő méretek ellenére a Rocksteady úgy alakította ki a helyszíneket, hogy a játékos egy percre se érezze magát elveszettnek, így minden alkalommal belefutunk egy mellékküldetésbe, valamilyen titokba, esetleg utcai verekedésbe, így mindig adott lesz a következő cél.

 

A lehetőségek természetesen Batman mozdulataiban és kütyüiben is kibővülnek, például háromszor annyi mozgása lesz Batmannak az új játékban, mint anno az elődben. A kütyük terén számadatot nem kaptunk, de a megnövekedett játéktér minden bizonnyal több választható kiegészítőt is jelent majd.

 

A Batman: Arkham City idén ősszel jelenik meg, PC, X360 és PS3 platformokra, a képeket pedig itt tudjátok bevizsgálni.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

The Precinct – játéktesztThe Precinct – játékteszt

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25
Lilo & Stitch: A csillagkutya – FilmkritikaLilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Lilo & Stitch: A csillagkutya – Filmkritika

Újabb élőszereplős adaptáció érkezett a mozikba a Disney kínálatából. Ezúttal a korai 2000-es évek egyik…

2025-05-23

The Hundred Line: Last Defense Academy – játékteszt

Száz nap. Egy iskola. Egy világ, amely csendben várja a pusztulását – vagy a megváltását.

2025-05-21

Deck of Haunts – játékteszt

Ez a ház nem felejt.

2025-05-20

Repose – játékbemutató

Retro dungeon crawler modern megoldásokkal

2025-05-19