A harmincas években felbukkant Zöld Darázs közel sem annyira ismert, mint a Marvel, vagy a DC univerzumának hősei, a mégis komoly múlttal rendelkező képregény, idén mégis mozikba került, pedig az idáig vezető út nem volt zökkenőmentes.
A Zöld darázs a képregényes korlátokat átszakítva, már a ’60-as években kipróbálta magát más médiumokban, így egy korai tévésorozatot követően talán nem is volt kérdéses, hogy Hollywood hamar felfedezi magának a laza, milliomos aranyifjú karakterét. Próbálkozások és kezdeti tervek már a ’90-es években is voltak, a csillagok állása azonban egészen mostanáig nem kedvezett a franchise-nak, de szerencsére(?) a Sony zöld utat adott a projektnek, így az elmúlt évek legviccesebb filmjeit forgatókönyvként jegyző Seth Rogan, és Michel Gondry igyekezett gondoskodni róla, hogy Zöld Darázs is megkapja a neki kijáró figyelmet és tiszteletet.
Reid (Seth Rogen) laza és nagydumájú milliomos, Kato (Jay Chou) eszes, csendes és hűséges, Reid apjának (Tom Wilkinson) titkára. A páros kihasználja a kínálkozó alkalmat, hogy végre valami hasznosat tegyen az életben: felveszik a harcot a bűn ellen. Reid Zöld darázsként, Kato pedig pótolhatatlan segédjeként száll szembe a bűnözőkkel. A nem túl törvényes módszereket alkalmazó két harcművész és fegyverspecialista Reid titkárnőjének (Cameron Diaz) segítségével Los Angeles legnagyobb alvilági vezetőjének (Christoph Waltz) nyomába erednek. Azonban Chudnofsky-nak is van saját terve: méghozzá, hogy egyszer és mindenkorra levadássza a Zöld darázst.
Gondry mozijának legnagyobb problémája, hogy nem igazán tudja, mit is szeretne, és kinek is szól igazából. Valószínűleg a Sony hathatós közreműködésének köszönhetően a Zöld darázs eredetileg a kisebb korosztályt igyekezne megcélozni, a végeredményt látva mégis egészen felemás érzése támad az embernek. Reid és Kato között a kémia kezdetben kicsit döcögős, de a film végére igazi haverfilm érzéssel távozunk a moziból. Az akciójelenetek kellően visszafogottak, elvégre a Zöld darázs a rögtönzött komikumra épít(ene), viszont a 3D alaposan belerondít az összképbe. A hatásvadász elemek további használata pedig csak tovább rontja a közepes eredményt, így az eredetileg tizenéves srácoknak szóló "akciófilm" is rengeteget veszít élvezeti értékéből, aki pedig annak reményében ült be a terembe, hogy Gondry és Rogan valami eszement ütőset hoz össze, az sajnos kicsit savanyú szájízzel fog távozni, a két úriember jellemző stílusjegyei ugyanis alig-alig érződnek a filmen. Azért a téli hidegben még így is kellemes kikapcsolódást nyújthat, de csak egyszer.
Értékelés: 7/10
A White Day: A Labirynth Names Schoolt a koreai Resident Evilként is említhetném, azonban a…
Mit kapunk, ha a szerelmünk a horror zsáner iránt sosem szűnt meg és ezt összekeverjük…
A Slime Rancher folytatása korai hozzáférésébe történt betekintésünk alapján úgy tűnik, messze túl fogja szárnyalni…