14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Two Worlds második része mindössze három héttel megjelenése után átlépte az egymilliós álomhatárt, pedig még csak Európában jelent meg.

A mérsékelt sikerű első rész után úgy látszik összekapták magukat a Reality Pump-nál, hisz viszonylag hamar elérték az egymilliós eladást, és a sajtó és a játékosok is pozitívan vélekednek a programról. Ráadásul a TWII jelenleg csak Európában kapható.

 

Az már köztudott, hogy Észak Amerikában, az Egyesült Királyságban és Írországban majd 2011 január 25.-én jelenik majd meg a program, viszont az utóbbi kettőben már nem a South Peak Games gondozásában. A SPG ugyanis lemondott ezen országok terjesztési jogairól, hogy az Északi Amerikai terjesztésre tudjon fókuszálni, így az angol és ír játékosok TopWare logóval ellátott dobozokat vásárolhatnak meg. Ez tehát cáfolja a pletykákat, miszerint a TopWare visszavásárolta volna a jogokat.

 

A cég ügyvezető igazgatója, James Seaman a következőt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: "Mi mind a TopWare-nél és a South Peak-nél azt szeretnénk, hogy a játékunk azt a figyelmet kapja meg, amit megérdemel. A South Peak 100%-os figyelmet szeretne fordítani az Észak-Amerikai piacra, és mi örülünk, hogy levehettünk némi a terhet a vállukról. A Two Worlds II egy igazi gondoskodással készült játék, és miután láttuk, hogy milyen jól teljesít a program, így valószínűleg januárban le fog esni a rajongók álla!"

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25