14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan hivatalosan még mindig nem jelentette be a THQ a Darksiders folytatását, mégis egyre több információ lát napvilágot a második résszel kapcsolatban. Ezúttal az első konkrétumokra is fény derült.

Az első részleteket maga a THQ elnöke, Danny Bilson jelentette be, aki a mútkori megjelenési időpont után azt is elárulta, hogy a második rész ugyanakkor fog játszódni, mint az első, ezúttal azonban War helyett valamelyik másik lovas szemszögéből élhetjük át az apokalipszist. Az indoklás szerint apokalipszis csak egyszer lehet, így teljesen logikus, hogy ugyanazt a történetet igyekeznek elmesélni, csak más szereplő perspektívájából. A Darksiders 2 valamikor 2012 áprilisa és 2013 márciusa között fog a boltokba kerülni.

 

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a SunderfolkMegjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26
Rogue Waters – JátéktesztRogue Waters – Játékteszt

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25
Confronted – Early Access JátéktesztConfronted – Early Access Játékteszt

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23