Assassin’s Creed: Brotherhood – Játékteszt

A UbiSoft továbbszövi a bérgyilkosok és a Templomosok évezredeken átívelő rivalizálásának történetét. A főszerepben ezúttal a második részből jól ismert Ezio Auditore feszít, aki Velence utcáit a középkori itáliai főváros látványosságaira cserélte.

A tavaly boltokba került Assassin’s Creed 2 kisebb csodát hajtott végre, ugyanis az erősen középszerű első rész után a UbiSoft bebizonyította, egy rossz kezdés után is lehet remekbe szabott folytatást készíteni. A franciák elképesztő odafigyeléssel és odaadással rakták össze a középkori Itáliában játszódó második rész építőelemeit, és gyakorlatilag képtelenség volt fogást találni a játékmechanikában, tartalomban és küllemben is példaértékű változást elért második részen. Éppen ezért volt kissé meglepő, hogy a UbiSoft Montreal egy év eltelte után ismét folytatja a sorozatot, és bár az Assassin’s Creed: Brotherhood nem tekinthető teljes értékű epizódnak, történetét és tartalmi kínálatát látva mégis kijelenthetjük, hogy részben direkt folytatásról van szó, így nem meglepő, hogy a fókuszban ismét Desmond Miles visszaemlékezései, valamint Ezio Auditore di Firenze áll, aki ezúttal a csodálatos Rómában igyekszik rendet tenni.

Ahogy az előző bekezdés végén említettem, az Assassin’s Creed: Brotherhood történetét tekintve közvetlen folytatásnak nevezhető, a fősodor fonalát ugyanis akkor vesszük fel, amikor Ezio az "Éden almájának" megszerzése után a családi birtokon igyekszik kipihenni utolsó kalandja fáradalmait, az idillinek ígérkező sziesztát azonban a második rész fő nemezisének, az immáron háttérbe szoruló pápa, Rodrigo Borgia fia, Cesare Borgia és kompániája töri meg. A városunkat megtámadó hadsereg ellopja a nehezen megszerzett ereklyét, mi pedig családunkkal menekülni kényszerülünk. Ezio szeretteit Firenzébe küldi, mi pedig Róma felé vesszük az irányt, ahol bajtársainkat felkutatva igyekszünk segítséget kérni. Érdekes, és meglepő húzás a készítőktől, hogy eközben Desmond története is folytatódik, és ugyan a jelenbeli sztori folyása közel sem olyan jelentős, mint a genetikus memóriákban való kalandozás, így is jó pár kulcsfontosságú momentum részesei leszünk.

A játékmenet gyakorlatilag semmit se változott a második rész óta, a készítők inkább továbbfinomították az apróbb elemeket, és a Brotherhood leplezetlenül is azoknak szól, akik már jól ismerik a sorozatot. Ennek megfelelően már a játék kezdetén nehéz dolgunk lesz a közelharcok során, ránk támadó ellenfeleink ugyanis rendre kisebb csoportokban, és most már akár egyszerre több oldalról is támadhatnak, olykor pedig rafinált trükköket is alkalmaznak, így ne lepődjünk meg, ha nyakon ragadnak minket, vagy a harc hevében homokot szórnak a szemünkbe, amivel pillanatokra elvakíthatnak minket. Szerencsére Ezio is tanult néhány új trükköt, így a csoportos ellentámadásokat úgy védhetjük ki, hogy egy sikeres kontratámadás keretén belül egy láncra fűzzük fel a mozdulatainkat. Azaz egy kivégzett katona után egy gombnyomásra végezhetünk a következővel is,  ráadásul a kombók közepette már távolsági fegyverinket is elsüthetjük. Utóbbiból újat is kapunk, így az eldobható tőrök után már számszeríjat is ragadhatunk, amivel még pontosabb távolsági kiiktatásokat kivitelezhetünk. A főküldetések mellé most rendre mellékfeladatokat is kapunk, melyek teljesítése ugyan nem kötelező, a változatosságuk és az értük kapott jutalmak miatt mégis érdemes velük szöszmötölni. Az egyik ilyen legemlékezetesebb objektíva a Subject 16 küldetéssorozat volt, ahol Desmond elődjének, Abstergo Animus-nak a  történetfoszlányaival ismerkedhetünk meg. A korábban megőrült majd öngyilkos előd ugyanis Róma városában rejtélyes jeleket hagyott maga mögött, amiket szimulátorunkon keresztül tudunk dekódolni.

A változatosság persze itt nem ér véget, lehetőséged van felszabadítani Róma tizenkét negyedét, a Borgia-család elnyomásának pedig úgy vethetsz véget, ha mindegyik negyedben felgyújtod a városőrség kaszárnyait. Ez nem csak azért fontos, mert egyébként zseniális móka, hanem azért is, mert a felszabadított városnegyedekbe visszatér a megszállás előtti, valódi élet, renoválhatod a kerület boltjait, újra felvirágoztathatod a helyi infrastruktúrát, ami Neked is jó, hiszen nem kell majd hatalmas távolságokat megtenned, ha szükséged lesz valamire.

A legérdekesebb újítás azonban a társak toborzásának lehetősége. A felszabadított területeken toborozhatunk új tagokat saját klánunkba, amit aztán saját magunk menedzselhetünk is. Kiképezhetjük az ifjú tanítványokat, akik ha baj van, egyetlen füttyszóra megjelennek, hogy segítsék a bajba jutott mentorukat. A fejlesztési lehetőség mégis akkor válik igazán érdekessé és fontossá, amikor missziókra küldhetjük a lázadó titánokat, mégpedig Európa különböző országaiba. Ilyenkor egy százalékos formában tájékoztatást kapunk arról, mekkora a siker valószínűsége, és ezt tessék komolyan venni,  különben nem csak üres kézzel, de egy halott tanítvánnyal leszel gazdagabb. Nehezebb küldetések esetén célszerű esetleg egyszerre több klántagot küldeni, vagy a legjobban képzett harcosunkat, viszont ez esetben azzal is számolni kell, hogy a helyi csetepaték során egyikük segítségére se számíthatunk. Sikeres küldetés esetén tapasztalati pontokat és komoly jutalmakat kapunk, az XP-ket pedig lehetőség szerint a küldetésen részt vett bérgyilkosok között oszthatjuk szét.

Hosszú bekezdésekben részletezhetném még a Brotherhood főbb újítását, a sorozat történetében először bemutatkozó többjátékos módot, de erről egy korábbi bétatesztben részletesen meséltünk, így teljesen feleslegesen önismételnénk magunkat. A várttól eltérően, a multiplayer szekció nagyon jól összerakott, jól átgondolt és élvezetes, kiválóan illeszkedik be a játék világába, így a közel tíz órás egyjátékos kampány után remek kikapcsolódás lehet mindazok számára, akik a virtuális térben további gyilkolásra vágynak.

Az Assassin’s Creed: Brotherhood semiképpen se ér fel egy számozott epizód nyújtotta élményhez, tartalmilag a UbiSoft mégis annyi újdonsággal töltötte fel Ezio – valószínűleg – utolsó kalandját, hogy a Brotherhood így is könnyedén túlmutat a hasonszőrű mellékszálakon. A céltudatos építgetés eredménye ugyanis egy élvezetes, látványos római kiruccanás lett, ahol olykor nem feltétlenül a harcok táplálják majd kíváncsiságunkat, hanem az elképesztő panoráma, amit a Colosseum vagy a Pantheon tetején ülve csodálhatunk meg.

Értékelés: 9/10