Fallout: New Vegas – Játékteszt

Alig két esztendő telt el a Bethesda új köntösbe rázott harmadik Fallout epizódjának megjelenése óta, máris itt az újabb poszt-apokaliptikus kiruccanás, aminek ezúttal a kevésbé atomcsapás sújtotta New Vegas ad otthont.

Két évvel ezelőtt a Bethesda az Oblivionhoz hasonló megvalósításban festette le egy lehangoló jövő képét, melyben a nukleáris csapások sújtotta Washington D.C.-ben és környékén kellett túlélőként helytállnunk, az amerikai földön székelő stúdió pedig bebizonyította, az új megközelítéssel is lehet zseniálisan tálalni a Falloutot, sőt, az új perspektívából követve az eseményeket sokkal emberközelibbé lehet hozni a szürke, lehangoló világot, és a benne élőket. A harmadik rész letölthető tartalmai után tehát nem volt kérdés, hamarosan ismét kibővül a játék univerzuma. A választás az elmúlt években főleg közepes iparosmunkát végzett, de nagy tapasztalattal rendelkező Obsidian Entertainmentre esett, akik a Fallout 3 jól kidolgozott építőkockáira építve, egy minden elemében majdnem tökéletesre munkált új részt hoztak el a rajongóknak, ami ezúttal a Bűn városáról mintázott New Vegas-ba helyezte át székhelyét.

A Fallout: New Vegas története 2281-ben, néhány évvel később játszódik, mint a harmadik felvonásé, a helyszín pedig a Nevada állambeli Mojave sivatag, és a nukleáris támadást megúszó New Vegas, ahol a pusztítás mértéke ugyan nem hasonlítható a fővároséhoz, a környezet közel sem olyan barátságos, mint azt elsőre az ember hinné. Ettől függetlenül a helyiek sokkal szabadabb és "teljesebb" életet élhetnek, mint a kontinens más régiójában élők, amit nagyrészt a Hoover-gátnak köszönhetnek, hiszen ez látja el az egész államot árammal. A játékban ezúttal egy névtelen futárt alakítunk, akivel épp munkánknak igyekszünk eleget tenni, azonban a város határába érkezve ismeretlenek megtámadnak, és fejbe lőnek minket, halálra ítélt testünket pedig a semmi közepén hagyják. A véletlennek – esetleg a sorsnak? – köszönhetően egy robot talál ránk, aki a városi doktor segítségét kérve gyógyítja meg főhősünket. Egy házban, kissé kótyagosan és fáradtan ébredünk, itt az idő, hogy elkezdjük karakterünk karrierjét egyengeti. Legeneráljuk és alapvető tulajdonságokkal ruházzuk fel őt, majd a doktortól kapott régi Pip-Boy-jal és néhány jó szóval neki vágunk New Vegas ismeretlen rengetegének.

Kezdetben a bosszúvágy hajt bennünket, de a Fallout: New Vegas azonnal behajít minket az események sűrűjébe, és kitűnő ütemben csepegteti az újabb és újabb küldetéseket, így nagyon hamar eljutunk oda, hogy a fő cselekményszál mellett rövid- és középtávú küldetésekkel, valamint a három helyi frakció közötti rivalizálás enyhítésével ütjük el időnk jelentős részét. A helyi konfliktusok mozgatórugója a város áramellátását biztosító Hoover-gát, és az afeletti irányítás megszerzése. Az Új Kaliforniai Köztársaság a demokrácia zászlóvivői, szerte az államban elszórt ügynökeikkel igyekeznek helyreállítani a rendet,  míg ezzel szemben a Caesar Légió az ókori római eszméket vallják, így a rabszolgatartás se ismeretlen számukra. A harmadik csoport a New Vegas Strip, akik jelenleg épp a gát ellenőrzési jogával rendelkeznek. Utóbbi kettő áll egymással szemben, és természetesen kettejük civakodása a játék fő cselekményszálát is alapvetően meghatározza, így fontos, hogy aktuális küldetéseink során éppen kihez is húz majd a szívünk.

A játékmenet semmit se változott a harmadik rész óta, továbbra is a szabad felfedezés, a mutánsok és egyéb különös teremtmények elleni akciózások, a gyűjtögetés, NPC-kel való beszélgetés adja a játék központi magját. Eközben hősünket folyamatosan fejleszthetjük, a tapasztalati pontok segítségével számtalan képességgel ruházhatjuk fel, melyek ismerete nélkül pillanatok alatt elvesznénk a komolyabb helyzetekben. A morális kérdéseknek éppúgy fontos szerepük van, mint korábban, azonban ezúttal az Obsidian elérte azt, hogy nem minden szituációban adódik majd jó vagy rossz döntés. Ez egyrészt az újrajátszhatósági faktort növeli, másrészt érdekes ízt ad az egész kalandnak, hiszen valódi súlya van tettünknek. A harcrendszer a továbbfejlesztett VATS-nak köszönhetően már sokkal élvezetesebb, dinamikusabb és látványosabb, mint a harmadik részben, bár maga az alapformula semmit se változott. Ezúttal is korlátozottan használhatjuk a funkciót – minden támadás akció pontot emészt fel -, mely százalékos formában tudatja a játékossal, hova is érdemes célozni, ha alaposan szeretnék legyengíteni ellenfelünket. A főbb újítás és a New Vegas igazi varázsa azonban az e világi lét hiteles ábrázolásában rejlik, a készítők ugyanis olyan kisebb hangulatelemekkel dobták fel a játékélményt, mint a virágok gyűjtögetése, vagy a tábortűz körüli étkezés, esetleg speciális fegyverek összetákolása, amik folyamatosan elhasználódnak, így mindig javítgatni kell őket, vagy éppen a gyógyszerek kotyvasztása, miközben a S.P.E.C.I.A.L képességekről és az egyéb perkekről még nem is beszéltünk.

A Fallout: New Vegas tehát elképesztő mélységeket kínál, miközben a fő sodor komplex és morális dilemmákat is felvet, a három frakció közötti kapcsolatrendszer pedig elképesztő részletességről tesz tanúbizonyságot. A mellékküldetések változatosak, valódi kihívást jelentenek, és cserébe a jutalmazás sem marad el, így rendre célszerű olyan apró kihívásokat is bevállalni, amiket az esetek többségében egyébként sose tennénk. Az NPC-k és főbb szereplők érdekesek, alaposan megismerhetjük személyiségüket, nyomorúságos életútjukat, vagy esetleg a történet szempontjából csikarhatunk ki belőlük lényeges információkat.

Azonban a sok szép és jó mellett az Obsidian nem tudott élni a lehetőséggel, és több ponton is csúfosan elbukott. Egyrészt a New Vegas a megjelenést követően egy borzalmas bughalmaz volt, így valószínűleg még hetekbe telik, mire a fejlesztők a bogárvadászat végére érnek, és az utolsó darabig kigyomlálják a bosszantó hiányosságokat és hibákat. Másrészt a játékot grafikailag meghajtó Gamebyro Engine se számít ifjoncnak, és ez minden tekintetben meglátszik a látványvilágon. A készítők elnagyolt, alacsony textúrájú objektumokat, a harmadik részből átemelt karakter-fizimiskákat alkalmaztak, ami a sivatagos, kopár környezet miatt hangsúlyosabban szúrnak szemet, mint a két évvel ezelőtt megjelent Fallout 3-ban. Az idejétmúlt így kissé savanyú szájízt kölcsönöz a játék egészének, a végső értékelést ez azonban nem igazán befolyásolja.

Ugyanis a direkt nem negyedik Falloutnak nevezett új rész minden tekintetben felülmúlta várakozásainkat, az Obsidian hosszú idő után végre megrázta magát, és régi hírnevéhez méltó produkciót tett le az asztalra, ami hangulatával, és a történetben rejlő mélységével hosszú napokra, hetekre a monitor elé fog szögezni minket, és bár a látvány kopottas, a játékélmény abszolút kárpótol minket.

Értékelés: 8,5/10