Fable III – Játékteszt

Azt hiszem, ez az a játék, amit senkinek sem kell bemutatni. Főleg, hogy voltak már PC-s részek, és a hármas verziót úgyszintén tervezik megjelentetni asztali számítógépes verzióban is. Hónapok, de inkább évek óta visszhangzik a sajtó a különböző grandiózus bejelentésektől, és talán lehet, hogy itt szúrták el a fejlesztők, mivel ezt a nagyszerűséget úgy harangozták be, hogy sokaknak a valós termék éppen amiatt csalódás, mert nem azt kapták, amit elvártak volna a nagy hype után. Kedves Olvasó, ne hagyd abba az olvasást, ugyanis a Fable III alapjában véve jó játék…

 

Ha a harmadik rész lett volna a sorozat első tagja, azt hiszem, mindenki egyöntetűen állítaná, hogy a maga nemében a Fable III egyedülálló, és hogy kategóriájának (casual kalandjáték) éllovasa. A gond csak az, hogy volt két korábbi rész, és így van már viszonyítási alapunk, és a harmadik rész inkább tűnik az első kettő összegyúrásának, majd casual-baráttá tételének, mint önálló mesterműnek.

 

Félreértés ne essék, a Fable III története, sztorimesélése, cselekményszövése, hangulata, vizuális világa továbbra is lenyűgöző, és ezek az elemek elviszik a hátukon a produktumot. Ám néhol az eredetiség hiánya, az erőltetett (csirkés) humor, valamint a végletekig leegyszerűsített kezelőfelület számos „komoly” kalandor kedvét szegheti az albioni legújabb kalandozások során. Végül is nem kell csodálkozni, a tendencia már korábban, a nyilatkozatokból is látszott, és mit várunk egy olyan játéktól, ahol a fejlesztők saját bevallása szerint sincs szükség HUD-ra (például a képernyőn nyomon követhető életerőszintre, manaszintre stb.), vagy bonyolult menükre.

 

A kezelőfelület, az NPC-kkel folytatott interakciók, a harc és szinte minden egyéb tovább egyszerűsödött, részben pedig átalakult. A karakterfejlődést például a királyi kastélyhoz vezető jelképes út mutatja, amely során ládikókból szedhetjük össze az „upgrade”-eket, megfelelő mennyiségű, az egyes pályákon összegyűjthető céhpecsét elköltése ellenében. Ez a köztes világ nagyban hasonlít a japán játékok egyes pályáira, nekem speciel a Devil May Cry ugrott be elsőre, de lehet, hogy csak én érzem ezt így. Az utánérzéstől függetlenül ez a megoldás nagyon igényes lett, és talán nem lövök le poént azzal, ha megemlítem, hogy a kastélyhoz érve még nincs vége a történetnek, sőt, megtapasztalhatjuk, milyen az élete egy uralkodónak, és milyen befolyással vannak aktuális és korábbi döntéseink Albion lakóira. Ennél a pontnál egyébként óriásit fordul a játék világa (vagyis inkább a nézetünk a világról), és itt kezdődik a játék második fele, az uralkodás. Sem a történetről, sem erről a változásról nem mondanék továbbiakat, ezt tapasztalja meg mindenki maga, érdemes!

 

Tovább egyszerűsödött a harc, amely most már szinte két gomb nyomogatásával abszolválható, és sokszor másból sem áll, mint valamelyik mágikus támadásunk „spammeléséből”. Annyira egyszerű az ellenfelek likvidálása, hogy az már kihívást szinte nem is jelent (és ne feledjük, a játékban csak „elalélni”, és nem meghalni lehet), ezt a küldetéseknek, a változatos helyszíneknek és a történetmesélésnek kellene biztosítania. Ez részben sikerül is, ám a küldetések alkalmanként a szokásos (MMO)RPG-s klisékre épülnek, ami egyes helyeken kiábrándító. Míg másutt meg annyira szövevényes és jól kidolgozott egy-egy feladat, hogy tátva marad a szánk. A kettősség tehát itt is végigvonul, és vegyes érzelmeket vált ki a játékosból.

 

Az interakciók is nagyban egyszerűsödtek, hiszen gyakorlatilag a legtöbb helyzetben három lehetőség közül választhatunk, ami nem sok változatosságot vetít előre. A vicces az egészben, hogy az olyan egyszerű animációk, mint például kutyánk apportírozása sem lettek rendesen kidolgozva, arról nem is beszélve, hogy ez a tartsd nyomva X ideig valamelyik gombot, majd a megfelelő időben (amire a vezérlő rezgése is figyelmeztet) engedd azt el típusú kiválasztás iszonyú idegesítő tud lenni egy idő után, főleg az olyan egyszerű interakcióknál, mint amikor a kutyust szeretnénk megdögönyözni. (Ellentétben például azzal, amikor egy nagy ajtót akarunk kitárni, vagy egy portálon akarunk belépni, hiszen ekkor érezteti velünk a játék a feladathoz szükséges erőfeszítést, illetve véletlenül rossz gombot nyomva még akár olyasmi is történhet, amit nem szerettünk volna (pl. belépni a portálon).)

 

A menük helyettesítésére találták ki a Menedéket, ahová Hősünk teleportálni képes, és itt tud fegyvert váltani, vagy éppen átöltözni, térképre pillantani, kincstárat menedzselni, illetve egyéb hasznos ügyeket intézni. Ez egy nagyon ötletes és hangulatos megoldássá kerekedett ki, bár a bármikori teleportálás lehetősége kicsit megszakítja a dolgok linearitását (átugrom a Menedékbe átöltözni vagy fegyvert váltani egy küldetés közben…). Dolga végeztével az ember csak visszateleportál, és már folytathatjuk is kalandozásainkat valamelyik dungeonben.

 

A grafika egyszerűen lenyűgöző, hihetetlen részletességgel sikerült kidolgozni a Fable III világát, és szerencsére a töltési idő is rövid, főleg akkor, ha a játékot a lemezről felmásoljuk egy háttértárra (merevlemezre vagy külső USB-s eszközre, kb. 6 GB helyet foglal majd az alapjáték). Sajnos az objektumok kezelése nem tökéletes. Kutyánk sokszor be tud akadni egy-egy tereptárgyba (főleg, amikor amúgy járatlan, nem a fő csapásirányba tartozó utat követünk, ahol sokszor még mi magunk is nehezen férünk el, annyira leszűkítették a pályatervezők a járható sávot), ilyenkor nehéz azt is eldönteni, hogy beakadt, vagy valami kincsre próbálja felhívni a figyelmünket (ha pl. egy távolabbi, mágikus úton aktiválható platform segítségével elérhető láda van a közelünkben, akkor nem jelenik meg a kutya feje felett, hogy kincset talált, egyszerűen csak megáll a szomszédos platform szélén). Ennél még viccesebb, ha kutyánknak füttyentünk, a kép átvált, és sokszor egy, amúgy hősünk számára elzáró jellegű objektum (pl. egy kőkerítés) másik oldalán találjuk magunkat. Szerencsére nem ragadunk itt, a kutyázós módból történő kilépést követően a program visszahelyez minket a „helyes” útra. Az már más kérdés, hogy ez elég snassz, és nagyban megtöri a hangulatot.

 

A másik problémás pont a kamerakezelés, amely ugyan többé-kevésbé megállja a helyét, ám ott, ahol 360 fokos szögben támadnak ránk, esetleg több távolsági (ranged) fegyverrel is, teljesen átláthatatlan helyzetet szül. Még jó, hogy annyira egyszerű a harc, amennyire, különben igencsak megizzadnánk az ilyen helyzetekben, hiszen csak azt látnánk, hogy valamiért sebződik Hősünk, de nem látjuk, miért, közben meg egyszerre forgatjuk a kamerát és próbáljuk becélozni az ellent. A jó megoldás talán a fix kameraállás lenne a harcok helyszínén, de ezen az előbb említettek miatt nem érdemes sokat keseregni, mivel nincs sok kihívás ezekben a helyzetekben.

 

Hogy akkor most ezek után jó játék-e a Fable III? Ha egy lenyűgöző grafikai világgal megspékelt, fordulatos történettel rendelkező, igényes szinkronhangokkal felvértezett és első osztályú magyar nyelvű felirattal büszkélkedő, sztorimesélős kalandjátékra vágysz, akkor kiváló választás. (Akár egyjátékos, akár kooperatív módban.) Ha egy kihívást jelentő, hardcore, RPG-elemekkel megtűzdelt kalandjátékra vágysz részletes karakterfejlődéssel és kidolgozott harcrendszerrel, akkor messzire kerüld el. A harmadik rész ugyanis elsődlegesen a casual rétegeknek kedvez, ezt viszont teszi kiemelkedő igényességgel és egy élvezetes történet kíséretében. A Fable III nem lesz az év játéka, ezt már most bizton állíthatjuk, bár nem kellet volna sokkal több időt/energiát/pénzt ráfordítani ahhoz,  hogy az lehessen. (Na, meg  valahol a fejlesztés elején el kellet volna vetni a dolgok végletekig történő leegyszerűsítésének ötletét.) Viszont az is biztos, hogy aki végigjátszotta a második részt, az a harmadikat is végigtolja majd.

 

 

A Fable III gyűjtői változatában a játékot a történethez méltó díszdobozos kiadásban (bőrborítású kódexhez hasonlatos kapcsos dobozban, amit ha megfordítasz, az alsó sarokban egy mosolygós "Made in China" feliratú matrica fogad :))) találod, és ha a doboz oldalát lehajtod, egy kihúzható fiókban egy céhpecsétet, illetve egy kártyapaklit találsz (igényesen kidolgozott kártyalapokkal, köztük csirkés dzsókerlapokkal). Gyűjtőknek kötelező darab, mely mellé társul a játék dobozában található két DLC, amit néhány nap múlva a magyar Live-felhasználók is élvezhetnek már. (Speciel az új helyszín helyett én jobban örültem volna, ha avatarunkat az amúgy pénzért megvásárolható és baromi jól kinéző Fable III-as kosztümök egyikébe öltöztethettük volna.)

 

A játék kézikönyve magyar nyelvű (is), és a játék teljes magyar nyelvű kezelőfelülettel és magyar felirattal rendelkezik.