A Ninja Theory eredetileg nem tervezett folytatást az Enslaved számára, azonban a csapat feje szerint nem kizárt annak elkészítése az első rész sikereinek függvényében.
Tameem Antoniades elmondta, hogy a Ninja Theory stúdió az utóbbi időkben már két teljes csapattal rendelkezik, így nem akadályozná meg őket a DmC egy másik projekt fejlesztésében sem, van rá kapacitásuk bőven. Mielőtt azonban megerősítette volna konkrétan az Enslaved 2-t, elárulta, hogy a kezdetektől fogva egyrészesre tervezték a játékot, szerettek volna mindent belepakolni, ami jön és passzol, de ha a sors úgy hozza, nem zárkóznak el a folytatás elkészítése elől sem.
Egyelőre tehát semmi sem biztos, azonban minden nyitott ebben a témakörben. Van munkaerő és minden bizonnyal motiváció is akad, mert ha nem tévedünk nagyot, az Enslaved egészen szép karriert futhat be hamarosan. A Ninja Theory eddig még nem csinált folytatást, hiszen három címből kettő vadonatúj IP volt (Heavenly Sword, Enslaved), egy pedig rebootként formálódik a la DmC.
A Danganronpa és az AI:The Somnium Files írói egy közös projekttel állnak elő, melyben a…
Az AI Limit egy anime stílusú Soulslike mely a stamina rendszer kidobásával egy sokkal agresszívabb…
Ha szereted a szimulátorjátékokat és vonzanak a felújítási projektek, akkor a Sports: Renovations pontosan neked…
Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…
Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!