Az Atari sajtóközleményéből szereztünk tudomást arról, hogy végre megjelent a klasszikus Haunted House Xbox 360-as verziója is, amelyet a Live-ról máris beszerezhetnek a játékosok.
Az 1981-ben megjelent klasszikus, Atari 2600-as horrorjáték felturbózott változata mostantól az Xbox Live felhasználók számár is elérhető. A Graves Mansionben való bolyongásunk ezúttal is számtalan rejtéllyel lesz övezve, immáron modern, háromdimenziós grafikai köntösbe bújtatva, interaktív tárgyak használatával, dinamikus történetvezetéssel, valamint új karakterek bemutatásával színesedik. A játék tizenhat, meglehetősen hátborzongató pályát tartogat számunkra, ahol puzzle-öket fejtünk meg, titkos kincsek után kutatunk, boss-okkal harcolunk és manipuláljuk a környezetet. A klasszikus felújított változatát az ImaginEngine csapatának köszönhetjük meg, első körben azzal, hogy beszerezzünk és remekül mulatunk vele, Halloween alkalmából. Képek és egyéb látnivalók a www.atarihauntedhouse.com oldalon tekinthetők meg.
A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…
A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…
Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…
A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…
A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…
Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…