15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár az idei Penny Arcade Expo reflektorfénye egyértelműen a Duke Nukem Foreverre koncentrálódott, a Gearbox azért más érdekes infókat is megosztott a nagyérdeművel. Többek között, hogy nem kell aggódnunk az Aliens: Colonial Marines miatt, a fejlesztés most is folyik.

A csapatalapú lövölde még 2008-ban mutatkozott be, az eltelt két esztendőben azonban nem sokat mutatott magából a játék, ráadásul a Gearbox folyamatosan eltolta a mindig kitűzött premiert, így a PAX-on a csapat örömmel jelentette, hogy nem kell aggódni, a játék ugyanis még mindig él és készüll, bizonyítékként pedig pár új képet is bemutattak, amit a Kotaku szerkesztősége kapott lencsevégre, így egyelőre csak elég silány minőségben tekinthetők meg, mégpedig erre.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Megjelenési dátumot kapott a SunderfolkMegjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Megjelenési dátumot kapott a Sunderfolk

Engedd, hogy elragadjon egy varázslatos fantáziavilág, ahol a hagyományos asztali játékok öröksége ötvöződik a modern…

2025-03-26
Rogue Waters – JátéktesztRogue Waters – Játékteszt

Rogue Waters – Játékteszt

Körökre osztott kalóz játék természetfeletti erőkkel. Állj bosszút és hódítsd meg a tengereket!

2025-03-25
Confronted – Early Access JátéktesztConfronted – Early Access Játékteszt

Confronted – Early Access Játékteszt

Fedezd fel a Confronted sötét, elhagyatott kastélyának misztikus titkait, ahol minden lépés egy új rejtélyhez…

2025-03-25
MACROSS – Shooting Insight – JátéktesztMACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

MACROSS – Shooting Insight – Játékteszt

A Macross egy szerethető játék akar lenni, de olyan alapvető problémákkal küzd, ami miatt sajnos…

2025-03-24
Sancticide – Korai hozzáférés – JátéktesztSancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Sancticide – Korai hozzáférés – Játékteszt

Mi a jó, mi a rossz, de leginkább rendes leszel vagy gonosz?

2025-03-23