Shank – Játékteszt

Tarantino bosszút esküdött vérszomjas mennyasszonya után megérkezett a Klei Entertainment bosszúszomjas vőlegénye, a Shank ugyanis egy pár órás, B-filmek hangulatát idéző bosszúhadjáraton vezeti át a játékost.

A játék története is ennek megfelelően alakul, azaz a kezdetek kezdetén átéljük mindazokat a borzalmakat, amiket anno Beatrix Kiddo-nak is végig kellett szenvednie. Egy jól megtermett fazon vet véget imádott feleségünk életének, minket pedig vérbe fagyva hagynak meghalni, főhősünket azonban ennél sokkal keményebb fából faragták. Shank miután összedi magát és feltápászkodik a vértől ázó padlóról, azonnal a helyi késdobálós kocsmába veszi az irányt, ahol a lokál csaposából próbál meg információkat kiszedni, nem sok sikerrel. Gyakorlatilag innen veszi kezdetét pár órás bosszúhadjáratunk, melyben minden utunkba eső rosszarcút módszeresen ki fogunk filézni, ebben pedig a lehető legváltozatosabb eszközök állnak majd a rendelkezésünkre.

A Shank egy oldalscrollózos, 2D-s nézetben nyomonkövethető, akciójáték, melybe némi platformer elemet is belecsempésztek a készítők, így valamilyen szempontból a Metal Slug szellemi örökösének is tekinthetjük. A különbség mégis kézzel fogható, főhősünk ugyanis igen változatos arzenállal bír – lényegében mindenféle fegyver megfordul majd a kezünkben -, amikkel elképesztő széles skálán hajthatunk végre különböző kivégzéseket. Összesen nyolc akciógomb biztosítja ezt a fajta változatosságot – lövés, ugrás, dodge, ellenfél földhöz szögezése, kétféle közelharci támadás stb. -, ezeket ugyanis nem csak külön-külön, de számtalan kombinációban is használhatjuk, így megfelelő használatukkor igen csak látványos mozdulatokat és kivégzéseket kivitelezhetünk. Például a földhöz szögezett ellen szájába egy külön gomb segítségével gránátot nyomhatunk a szájába, esetleg elkobozhatjuk a keménykötésű bűnözők fegyvereiet – minigun -, amivel aztán végigszórhatjuk a terepet, de a szintén bevethető láncfűrésszel is elképesztő mozdulatokra leszünk képesek. A harcok és összecsapások tehát dinamikusak, komolyabb ügyességet nem igényelnek, maximum egy kis gyakorlást, de a folyamatosan bővülő mozdulatokkal és komoly arzenállal mindig képesek lehetünk meglepni az ellenfelet – és magunkat is.

A csonkolások és a hektolikteres mennyiségben folyó vér mellett azonban némi platformer rész is helyet kapott a játékban, bár ezek teljesítése nem okoz túl sok fejtörést, és nincs is annyira hangsúlyos szerepük, mint a féktelen lövöldözésnek és akciónak. A dinamika itt is él, a játék lendületét egy percig se törik meg az ugrálós részek, de a Shanket nem emiatt fogják megszeretni az emberek. A stilizált környezet, a B-filmek hangulatát idéző látványvilág, a koszos-barnás színvilág és a fejlesztők blogján ingyenesen letölthető és meghallgató zene ugyanis nem ezt az elemet igyekeznek keretbe foglalni és szolgálni, hanem a már fent is említett, szándékosan kifordított, túlpergetett akciót, ami viszont végig változatos, és kihívásokkal teli.

A Shank mégsem tökéletes játék, a Klei Entertainment munkatársai ugyanis hanyag módon nem sok időt szenteltek a különböző főellenségeknek, ezekből pedig minden egyes küldetés végén kapunk egyet. Egyrészt hiányzik a boss-fightokból a változatosság és az ötletesség, másrészt a kihívás, ugyanis hiába kell az első másodpercekben gondolkodni, és rájönni, hogy mi lehet a gyenge pontja a főellenfélnek, ha erre rájövünk, már csak kitartásunkon, türelmünkön és ügyességünkön múlik, sikerül-e letudni a kötelező feladatot, és továbbhaladni a következő küldetésre, ahol újabb és újabb tömegeket mészárolhatunk le. A másik nagy negatívum a játékidő, a Shanket ugyanis egy délután alatt lazán végig lehet tolni – durván két óra a játékidő -, viszont a cserébe elkért 15 dollárt / 1200 MS pont így már kicsit soknak tűnik, és ezen sajnos a szintén nagyon rövid, előzményeket elmesélő lokál kooperatív játéklehetőség se segít.

Értékelés: 7/10