Metroid: Other M – Játékteszt

A Nintendo az elmúlt években rendre újraéleszti játékhőseit, így Mario és a többiek után a játéktörténelem egyik legbelevalóbb intergalaktikus fejvadásza, Samus se kerülhette el végzetét. Teszteltük a Wii-exkluzív Metroid: Other M-et.

Az elmúlt években a Retro Studios tett róla, hogy a Nintendo-család egyik legismertebb játékhőse, a galaxist magányosan járó fejvadász, Samus is megkapja azt a rivaldafényt, ami egyébként mindig is kijárt neki, most pedig a Nintendo-Team Ninja pároson volt a sor, hogy a Metroid sagától elvárt minőséget prezentálják, ezúttal Nintendo Wii-n. Ugyan a sorozatra rendszeresen jellemző igazi innováció ezúttal elmaradt, a kiváló alapanyag, és a Team Ninja több évtizedes tapasztalata szerencsére nem hagyott minket cserben, így a SNES korszakban debütált, 1994-ben megjelent Super Metroid közvetlen folytatásának is tekinthető Metroid: Other M egyetlen percre se okoz csalódást.

A Metroid: Other M története ott veszi fel a fonalat, ahol gyakorlatilag a Super Metroidnál elvágták azt a készítők, vagyis Samus az utolsó metroid bébi önfeláldozásának köszönhetően sikeresen legyűrte Mother Braint, Zebes pedig teljesen megsemmisült. Az ügyet a Galaktikus Föderáció ügyesen a szőnyeg alá söpörte, főhősnőnk pedig magányosan, mély álomba szenderedve bolyong az űrben. Azonban egy váratlanul befutott segélyhívás mindent megváltoztat, ugyanis Samus nem tud parancsolni ösztöneinek, így nekivág felkutatni a jel forrását, ami egy Bottle Ship nevű kutatóállomásról érkezik. A fedélzetre érkezve régről ismert arcokba botlik, a Galaktikus Föderáció elit csapata ugyanis már a helyszínen igyekszik kontrollálni rájönni, mi is történhetett valójában. Samus felajánlja segítségét, így több részre szakadva zajlik a kutatás, miközben a parancsokat régi mentorunktól, Adam Malkovich-tól kapjuk majd.

A történetmesélés minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kapott a Metroid: Other M-ben, így a Nintendo Wii képességeit minden tekintetben felülmúló átvezető videókból ismerhetjük meg Samus múltját, jelenét, a hajón zajló események apró építőkockáit, és a Malkovich-hoz köthető kapcsolatát. Ehhez társul a remek szinkron is, ugyanis a sorozat történetében ez az első alkalom, hogy a szőke szépség megszólal, így a mindig magányos harcos sokkal emberközelibbé válik, sokkal könnyebb vele azonosulni a játék során, ráadásul minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kap a főhősnő jellemfejlődése, ami végigkíséri a játékot.

A játékmenet alapvető szekvenciái nem változtak, a Team Ninja azonban igyekezett visszanyúlni a Super Metroidhoz, így egy  lényegében egy olyan hibridet kaptunk, amiben a retro hangulat és a mai igényeknek megfelelő, ismerős és klasszikus játékelemek találkoznak, amivel a jelen generáció igényeit sikeresen lefedték a készítők. Vagyis a klasszikus dizájn mellett kaptunk dinamikus 3D kamerát, belső nézetet és a már említett moziszerű sztorielbeszélést, illetve egy Wii Remote-ra korlátozódó irányítást, ami a kevés gomb ellenére kellően egyszerű, de mégis összetett. A kalandok során ugyanis hol külső nézetben, hol pedig oldalnézetben követjük az eseményeket, ha pedig a helyzet úgy kívánja, akkor a kontroller vertikális helyzetbe állításával azonnal belső nézetre vált át a kamera. A Team Ninja ezenkívül arra is törekedett, hogy a korábbi kötöttségek után sokkal nagyobb teret adjon a játékosnak, és bár a pályákat korlátozó elemek szegélyezik, a tér minden irányába lehetőségünk van bejárni és felfedezni azokat. Mindezek mellett automata célzórendszert építettek a fejlesztők a játékba, ami alapvetően megkönnyíti a harcokat, a nehézség megfelelő íve miatt mégse fogjuk azt érezni, hogy a lövés gomb nyomkodásával minden problémánk megoldódott. A belső nézet kapcsán érdemes még megemlíteni, hogy mint új elem, megfelelően épül bele a már megszokott Metroid-láncszemekbe, így végig szerves része a játéknak az újfajta perspektíva. A segítségével tudunk kapcsolókat aktiválni, puzzle feladványokat megoldani, illetve csak ebből a nézetből tudunk különböző rakétákat szórni a nagyobb szörnyekre – érdemes a végtagokra célozni -, illetve a főellenségekre, esetleg az elbarikádozott ajtókra.

Az akciórészek mellett természetesen a sorozatra jellemző logikai feladványok is rendre felütik a fejüket. Bár közel sem olyan nehezek a mostani kihívások, mint az elődökben, azért néha itt is percekbe telik, mire az ember rájön, mit is kellene pontosan csinálnia. A Metroid: Other M azonban végig játékosbarát, gyakorlatilag 10-15 percnyi kalandozás után mindig belefutunk egy mentési-terminálba, elhalálozás esetén pedig a legutolsó bejárattól folytatódnak kalandjaink, a játék pedig a mai sztenderdeknek megfelelően, durván 8-9 órás játékidővel kecsegtet. Ezt a különböző felszedhető cuccok gyűjtögetésével természetesen kicsit kitolhatjuk, de tíz óránál többet biztosan nem vesz el az életünkből a Metroid: Other M.

A Team Ninja egy percig se vallott szégyent, és bár a játék központi magjához nem igazán nyúltak hozzá a készítők, elegendő vérfrissítést eszközöltek a mostani epizódon, ráadásul a már eddig is remek elemeket ügyesen polírozták, finomították és csiszolták, így ugyan a régi részek után érzett katarzis elmaradt, a kapott játékélmény minden perce bőven kárpótolja majd azokat, akik rászánják magukat, hogy Wiimote-ot ragadjanak, és ismét Samus kisasszony páncéljába bújjanak.

Értékelés: 8/10