Tom Clancy’s H.A.W.X. 2 – Késni fognak a nem-Xbox 360-as verziók

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nem érkezik meg időben a Tom Clancy-család legújabb darabja, a H.A.W.X. 2, tudtuk meg a francia kiadótól. A késés három platformot is érint, kivételt képez ez alól az Xbox 360-as kivetülés, amely tartani tudja a céldátumot.

Késéssel számolhatnak a H.A.W.X. 2-re várakozók Nintendo Wii-n, PlayStation 3-on és PC-n is, a három említett platformon a UbiSoft repülős anyaga nem a tervezett időben fog polcokra kerülni. A legkevesebb extra időt a Sony-sok ülik majd ki, ők az Xbox 360-as szeptember harmadikára datált verzió premierjét követően egy héttel, azaz szeptember tizedikén vehetik kézhez. Nem ilyen szerencsések a PC-n nyomulók, ők ugyanis október elsejéig fognak kényszerűen várakozni a produkcióra, míg a Wii-sek egy jelenleg nem tisztázott, negyedik naptári negyedévi időpontban szerezhetik be a saját verziójukat. Ingyenesen tölthető demót kóstolgathatnak a PlayStation 3, illetve Xbox 360 tulajok a várakozást enyhítendő, vagy éppen ellenkezőleg. Ezt döntse ki-ki magának.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02