Final Fantasy XIV – Megvannak a megjelenési dátumok

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megjelenési dátumot, illetve időkeretet kapott a Square Enix következő Final Fantasy MMO-ja, amely PC-re még szeptemberben, PlayStation 3-ra azonban csak jövő márciusban érkezik meg.

A PC-sek kivételes helyzetben vannak, ugyanis a Final Fantasy XIV-et ők már szeptember harmincadik napjától magukhoz szólítják, míg a PlayStation 3-as tábornak jövő márciusig kell várnia a konzolos megjelenésre. Utóbbi esetében napra pontos dátum még nem lett bejelentve, annyit tudunk, hogy a hónap elején esedékes a bemutatkozása. A számítógépes kivetülés gyűjtői verziója szeptember huszonkettedikén kerül a polcokra Európában, amely számos extrát hordoz természetesen magában.

 

Ilyen lesz például a pár napos előny a sztenderd kiadáshoz képest, de lesz hozzá kulisszák mögé bepillantó DVD, Eorzea térkép, egy havi ingyen gameplay lehetőség, ingyenes, bár limitált idejű baráti meghívás, security token és még néhány érdekesség. A Final Fantasy XIV számítógépes verziója a 30 napos ingyenes játéklehetőség után a szintén harmincnapos előfizetési modellt kínálja, amely 9 angol fontért lesz megvásárolható, valamint további karakterenként valamivel több, mint 2 fontot kell kicsengetnünk havonta. A maximum limit egy accounthoz egyébként nyolc karakter lesz.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02