E3 2010 – Metal Gear Solid: Rising képek, infók és trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft tavalyi konferenciáján mutatkozott be a Raiden-központú új Metal Gear Solid, a Rising, ami az idei E3-on végre mozgás közben is megmutatta magát.

Egy évvel ezelőtt egy nagyon rövid, csak a főhőst, azaz Raident leleplező teaser videót kaptunk a Kojima Productions-től, az idei E3-on azonban végre mozgásba lendül a játék, ráadásul több érdekes infóról is lerántották a leplet a készítők. Többek között kiderült, hogy a történet a Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty után és a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots előtt játszódik, így ez magyarázatot ad arra, hogyan is vált Raiden nindzsává a negyedik részben. Főhősünk a videóban látott kaszabolás mellett különböző lőfegyvereket is forgathat, és a hack’n’slash vonások mellett némi lopakodásra is rákényszerülünk majd, bár Minesh Kimura, a játék direktora szerint ennek tempója sokkal pergősebb és dinamikusabb lesz, mint ahogy azt már megszoktuk. Céldátumunk még nincs, a játék viszont X360 mellett PC-n és PS3-on is elérhető lesz. Első képek a galériában, az ütős trailer lentebb.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – BetekintőMandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

Mandragora: Whispers of the Witch Tree – Betekintő

A Mandragora: Whispers of the Witch Tree egy magyar fejlesztőcsapat sötét, oldalnézetes metroidvania soulslike játéka!

2025-05-29
TEMTEM – Landolt az utolsó frissítésTEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

TEMTEM – Landolt az utolsó frissítés

A Humble Games Pokémon-like MMO-ja a TEMTEM, a tavalyi bejelentés után most megkapta az utolsó…

2025-05-27
Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintőCubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

Cubic Odyssey – Korai hozzáférés betekintő

A Cubic Odyssey a Minecraft és a No Man's Sky főbb elemeit próbálja vegyíteni egy…

2025-05-26
The Precinct – játéktesztThe Precinct – játékteszt

The Precinct – játékteszt

Averno City egy bűnnel teli, kaotikus város, ami rád vár, hogy rendet tégy! Vagy legalábbis…

2025-05-25