Kategóriák: Hírek

Aktuális japán szoftvereladások – Snake a csúcsközelben

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mint azt már a Media Create hardvereladási listájánál említettük, több olyan cím is a múlt hét folyamán debütált Japánban, amelyek lendületet adtak néhány egyébként sem népszerűtlen konzol fogyási tempójának.

A legtöbb példányszámban értékesített szoftver odaát első körben nem a Metal Gear Solid: Peace Walker lett, mert az kikapott a Dragon Quest Monsters Joker 2-től, méghozzá nem is oly kevéssel, amely egy Nintendo DS exkluzív produkció a Square Enix gondozásában. A Konami lopakodós remeke a második helyen nyitott, majd követte azt a szintén újonc Super Street Fighter IV, PlayStation 3-as változata. Az Xbox 360-as kiadás érthető okokból gyengébben fogyott, mégis helye volt az elit tízefogatban, mint büszke ötödik. A Nier a kezdetleges sikerek után már csak a kilencedik helyet érdemelte ki az eladott példányszámok alapján.

 

Japán szoftvereladások (április 26. – május 2.)

 

01. Dragon Quest Monsters Joker 2 – NDS – 624.000 – (ÚJ)
02. Metal Gear Solid : Peace Walker – PSP – 434.000 – (ÚJ)
03. Super Street Fighter IV – PS3 – 81.000 – (ÚJ)
04. New Super Mario Bros. Wii – Wii – 44.000 – (3.759.000)
05. Super Street Fighter IV – X360 – 28.000 – (ÚJ)
06. Mario Kart Wii – Wii – 28.000 – (2.739.000)
07. Tomodachi Collection – NDS – 27.000 – (3.158.000)
08. Hitman Reborn ! DS : Fate of Heat III – NDS – 24.000 – (ÚJ)
09. Nier Replicant – PS3 – 21.000 – (81.000)
10. Wii Fit Plus – Wii – 20.000 – (1.868.000)

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02