PoP: The Forgotten Sands – Ismét csúszik a PC-s megjelenés

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két hét múlva debütál konzolokon a Prince of Persia: The Forgotten Sands, a PC-s verzió azonban már második csúszását szenvedi el.

Szerencsére nem több hetes, hónapos késésről van szó, a UbiSoft ugyanis csak pár napos halasztást jelentett be, azaz továbbra is júniusban érkezik a PC-s átirat, de június negyedike helyett egy héttel később, tizenegyedikén mutatkozik be a játék. A csúszás okát nem indokolták a franciák, nem kizárt, hogy az új DRM áll a döntés mögött.

 

A bejelentés mellett az asztali gépekre szánt verzió pontos specifikációit is közzé tette a francia csapat, így mindenki szemrevételezheti, vajon elindul-e masináján a Herceg új kalandja.


Minimum:

 

Operációs rendszer: Microsoft Windows XP (SP3) / Windows Vista (SP2) / Windows 7
Processzor: Intel Pentium D 2.6 GHz / AMD Athlon 64 X2 3800+
Videókártya: 256 MB VRAM
Memória: 1 GB RAM (XP) / 2 GB RAM (Vista / 7)
Helyigény: 8 GB szabad tárhely

Ajánlott:

 

Operációs rendszer : Microsoft Windows XP (SP3) / Windows Vista (SP2) / Windows 7
Processzor: Intel Core 2 Duo 2.2 Ghz / AMD Athlon 64 X2 4400 vagy jobb
Videókártya: 512 MB VRAM
Memória: 2 GB RAM (XP) / 4 GB RAM (Vista / 7)
Helyigény: 8 GB szabad tárhely

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02