Assassin’s Creed II – Június elején érkezik a Complete verzió

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft újra kiadást tervez a tavaly ősszel megjelent Assassin’s Creed II számára, amely boltban megvásárolható kópia extrákkal felvértezve, alacsonyabb áron kínálgatja magát június elejétől.

Aki még nem szerezte be Ezio itáliai kalandjait, az most konzolokon minden eddiginél csábítóbb formában teheti meg, érkezik június negyedikén ugyanis a játék Complete kiadása, extrákkal a fedélzetén. Az új, nyomott árú kiadás a teljes játék mellett a később megjelent két bővítményt, a The Battle of Forli-t és a Bonfire of the Vanitiest is tartalmazni fogja többek között, de ezzel még nincs vége a sornak. A Complete Edition három Templar Secret helyszínt is átnyújt a játékosoknak, amelyeket korábban csak és kizárólag a Black Edition tulajdonosai vehettek birtokba. A kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra érkező komplett verzió 28 fontos áron kerül polcokra, június első hetében.

 

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03
Inhuman Resources: A Literary Machination – BetekintőInhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02
Phantom Brave: The Lost Hero – JátéktesztPhantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02