Robin Hood – Filmkritika
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
Cannes nyitófilmjével kapcsolatban igazán nehéz állást foglalni, így talán nem is meglepő, hogy komolyan megosztotta a kritikusokat, az ismert Robin Hood mítosz előzményeit elmesélő Ridley Scott próbálkozás.
Ridley Scott és Russel Crowe párosa nem először és talán nem is utoljára állt össze egy film kedvéért, azt viszont nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a hírnevet elhozó Gladiátor óta ez az első olyan közös filmje a rendező-színész duónak, mely monumentalitásban és látványban fel tudott nőni a nagy elődhöz. A végeredmény azonban erősen felemás, az új Robin Hodd ugyanis ügyesen csapja be a moziba özönlő népet, az előzetesek ugyanis egyetlen percig se sejtették, hogy itt egy legenda rebootjáról lesz szó, nem pedig egy már ismert, a fejünkben jól kialakított képet fognak továbbvinni. Persze a csalódást nem ez kelti, hanem az ezt körülölelő komolyabb botlások, de erről kicsit később, előbb lássuk, miről is szól a tolvajok fejedelmének eredettörténete.
A XIII. század végén járunk, Anglia aktuális uralkodója, Oroszlánszívű Richárd pedig épp tíz esztendeje tartó háborúját próbálja meg végérvényesen lezárni, azonban napokkal hazatérése előtt az egyik vár ostroma közben egy jól célzott nyíllal nyakon lövik, a király pedig életét veszti. A trónt beképzelt, ostoba és arrogáns öccse veszi át, akinek első intézkedései épp egy véres polgárháború felé sodorják a szigetországot, a franciák az áruló Sir Godfrey segítségével pedig pont ezt a felfordulást szeretnék kihasználni. Robin Longstride és néhány bajtársa egy véletlen folytán akaratlanul csöppen bele az események forgatagába, de Nottinghambe érkezve már esélyük sincs kimaradni a történelmileg amúgy nem mindig hiteles meséből.
Robin Hood legnagyobb ellensége a forgatókönyv, a papírra vetett sorok ugyanis sokszor értethetetlen, a cselekményt sokszor megakasztó mellékszálakat próbálnak meg elmesélni, miközben maga az alaptörténet elbeszélése is sok helyen megbotlik. Többek között nem derül fény Robin igazi indítékaira, nem tudjuk meg, és bár kapunk egy suta magyarázatot arra, hogyan is lesz egy szegény sorból jött, hűséges katonából a tolvajok fejedelme, a két és fél órás játékidő alatt ennek kibontására sokkal több lehetőség kínálkozott. Mindezek ellenére a film hossza közel sem zavaró, Ridley Scott ugyanis egy percig se próbál a klasszikus, általunk sok formában ismert képre támaszkodni, egy teljesen sajátos Robin Hoodot teremtett meg, melyben a realista történelmi akció és a romantizált kalandfilmek egyvelege talál egymásra.
Ehhez kiválóan statisztálnak a színészek, akikről a filmhez hasonlóan, meglepően felemásan nyilatkozott a szaksajtó. Sokan unottnak és érdektelennek tartják Crowe játékát, szerintünk azonban teljesen rendben volt a szerepben nyújtott alakítása, ahogy annak is csak örülni tudunk, hogy a Marion szerepére korábban kiszemelt Sienna Millert Cate Blanchettre cserélték le. A színészi felhozatal egyébként igazán impozáns, ugyanis William Hurt és Mark Strong is aktívan kiveszi a részét az erős játékból.
Az apró tüskék ellenére a Robin Hood egy igenis élvezhető film, ami a forgatókönyv izzadságszagú húzásai ellenére remek kikapcsolódást nyújthat egy forró nyári délutánon, ugyanis megfelelő arányban keveredik benne a romantika, a kocsmahumor és az egész látványosan és ügyesen megkomponált harcjelenetek, bár utóbbi esetében erősen érezni a Gladiátor ismert stílusjegyeit, mégse úgy fogunk emlékezni Ridley Scott új monumentális filmjére, mint egy időben áthelyezett szandálos történelmi mesére.
Értékelés: 7/10
