Lost Planet 2 – Játékteszt

Több mint két évnyi várakozás és számtalan halasztás után idén végre visszatért a teljesen átformálódott elveszett bolygó, ahol továbbra is ádáz csata dúl az ellentétes frakciók között. Teszteltük a Lost Planet folytatását.

A Capcom két évvel ezelőtt bemutatott produkciója, a Lost Planet bosszantó hibái ellenére tekintélyes rajongótábort tudott maga köré toborozni, ami leginkább a hihetetlen látványorgiáknak, a monumentális összecsapásoknak, na meg persze a hatalmas mecháknak volt köszönhető, hiszen a külső nézetes lövöldék palettáján ilyennel korábban nem igen találkoztunk. Nem is volt kérdéses, hogy a japánok belevágnak a folytatás fejlesztésébe, azt viszont senki se merte volna elképzelni, hogy egy olyan irányba viszik el a produkciót, pontosabban annak egyjátékos kampányát, amivel akár kiépített rajongóbázisukat nyirbálhatják meg. Pedig ez történt, a Lost Planet 2 igazi izgalmi faktorát a kooperatív mód jelenti, csakhogy erről minket, szólóban nyomuló, magányos harcosokat elfelejtettek tájékoztatni.

A Lost Planet második részének története pont annyira jellegtelen és semmitmondó, mint amilyen az első részé is volt. A sci-fi alapokon nyugvó háttérsztori helyszínéül az emberiség által kolonizált E.D.N. III. szolgál, ahol a helyi lakók, a NEVEC nevű szervezet, illetve a lázadokból verbuvált Snow Pirate csoportosulás próbálja megszerezni a hatalmat, mégpedig a túlélést jelentő T-ENG – termikus energia – készletek megkaparintásával. Az életben maradás kulcsát jelentő energiát a helyi, monumentális rovarszerű szörnyekből, az Akridokból lehet kinyerni, így a történet nem szól másról, mint az összetűzésbe került ellenfelek civakodásáról és egymás mészárlásáról. Így mindenféle beleélést és motiváció nélkül haladunk előre, ahol a küldetések közötti látványos, valóban nagyon szépen és moziszerűen megkomponált átvezető videók se adnak hozzá semmit a történet elmeséléséhez. A második részben a hangsúly az akción van, így nem bontakoznak ki előttünk jellemrajzok, nem fogunk komolyabban senkivel se azonosulni, csak egyetlen dolog hajt és űz minket: az adrenalin.

Ebből ugyanis bőven akad a Lost Planet 2-ben, ami első megdöbbenésünkre nem tartalmaz különálló egyjátékos kampányt, a Capcom ugyanis egész egyszerűen összeolvasztotta azt a többjátékos kooperatív móddal. Mit is jelent ez? Azt, hogy a pályák kialakítása és a küldetések felépítése egyértelműen a négyfős mókázás jegyében készült, és bár egymagunk is neki vághatunk a küldetéseknek, az AI vezérelte segítőtársak sajnos nem fogják megkönnyíteni a dolgunkat.  Lelkesen aprítják a sokszor legalább ugyanannyira buta ellenfeleket, de az összetett feladatoknál már nem igazán lesznek segítségünkre. A kihívások tehát egytől egyig csapatmunkát igényelnek, a Lost Planet 2 egyértelműen a kooperatív élményekre rendezkedett be, így a játék igazi izgalmi faktora a haverokkal való közös akciózásban rejlene, viszont kérdéses, ezért vajon megérte beáldozni az karriermódot? A mai világban nyilván egyszerű összegyűjteni pár havert, hogy puffogtassunk együtt egy nagyot, de a Capcom abszolút nem gondolt azokra, akik magányunkban, egyedül szeretnek játszani, így viszont sok rajongó pont attól a tartalmi plusztól esik el, ami miatt izgalmas és élvezetes a második rész.

A négyfős co-op multiplayer ugyanis hihetetlenül lebilincselő élményben részesíti a játékosokat, persze hibák itt is akadnak, így nem mindig tudunk belefeledkezni a monumentális látványba. Az egyik komoly probléma, hogy a folyamatban lévő játékba nem tud becsatlakozni az új ember, a Capcom valamiért nem vetette be a ki-be ugrálás lehetőségét, pedig ezt lassan minden játék tudja már. Aztán az se könnyíti meg a dolgunkat, hogy minden egyes respawn után csökken a csapat közös csíkja, a Battle Gauge, aminek azonban megvan azaz előnye, hogy a sikeres küldetés végén szerzett pontjainkat továbbvihetjük. Ellenben ha elfogy, akkor sajnos nincs tovább, így egy ügyetlenebb csapattárs könnyen keresztülhúzhatja számításainkat. A pontok mellett nagyon fontos a hőenergia is, ez ugyanis a regenerációnkért felelős, ami szép lassan magától is visszatöltődik, de a Start gomb folyamatos nyomkodásával ez a folyamat akár fel is gyorsítható. Energiát szinte bármiből nyerhetünk: szörnyekből, hordókból, de akadnak külön hőtöltő állomások is.

A játék hat epizódból áll, amik több fejezetre tagolódnak. Ezek a fejezetek rövidebb missziókra lettek tagolva, de egy-egy fejezet közel egy órás játékélményt kínál majd. Menteni csak a fejezetek végén tud az ember, azaz könnyen megeshet, hogy egy órás küzdelem végén a fejezet utolsó missziójában követünk el vagy követ el egy bakit az AI, és akkor kezdhetjük elölről az egészet. Ez sokszor nagyon idegesítő tud lenni, főleg akkor, ha tényleg önhibánkon kívül kerülünk ebbe a szörnyű helyzetbe, így a buta AI nagyon sok alkalommal keresztbe tehet, amit később valószínűleg a kontroller fog megbánni.

De hiányosságai és bosszantó koncepciója ellenére mégis egy örök élmény a játék, amit egyértelműen a prezentáció mentett meg. Fantasztikus érzés beülni a hatalmas, robosztus VS-ekbe (Vital Suit), a mechákon csimpaszkodó bajtársakat látni, amint épp egy hatalmas Akridot próbálnak meg a túlvilágra küldeni. Ugyan egyértelműen látszik, hogy a Capcom dizájnerei és művészeti részlege egy az egyben mindent átmentett az első részből, a továbbfejlesztett és pofozott Framework moror mégis pokolian szemkápráztató látványt kínál. Elhagyva a havas pályákat, a felmelegedésnek köszönhetően a bolygó változott klímája új vidékeket teremtett, így romvárosokban, dzsungelekben és sivatagokban teljesítünk küldetéseket, ráadásul ezeket nagyon ügyesen váltogatják a készítők, így egyszer se ununk rá a helyszínekre. Az Akridok kidolgozottságára se lehet panaszunk, hatalmas méreteket öltenek az idegen lények, a legnagyobb és legpusztítóbb összecsapásokra pedig pont akkor számíthatunk, amikor egy több méter magas, vérszomjas fenevaddal hoz össze a sors.

A Lost Planet 2 azonban felemás érzéseket kelt az emberben, hiába a nagyon izgalmas multiplayer kooperatív mód, és az első osztályú grafikai prezentáció, a Capcom megfeledkezett azokról az otthon egyedül játszókról, akiknek az első rész sikerét köszönhették, és ez akár csúnyán visszaüthet.

Értékelés: 7/10