15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hétfőn rajtolt el a tavalyi E3-on bemutatott Halo: Reach hivatalos bétatesztje, ami nyögvenyelős rajtját követően mára teljesen zökkenőmentesen zakatol. Első benyomásainkat olvashatjátok most!

Május harmadika minden elvetemült Halo rajongó számára piros betűs ünnepnek számított, a várva várt napon ugyanis hosszas várakozást követően elrajtolt a tavalyi E3-on leleplezett új, és valószínűleg sokáig utolsó Halo játék, a Reach hivatalos bétatesztje, amiben csak azok vehetnek részt, akik korábban megvásárolták a Halo 3 bővítményének tekinthető mellékszálat, a Halo 3: ODST-t. A hétfői premiert egy hangulatos tutorial videóval vezette fel a Bungie, majd késő délután elkezdődhetett a szükséges bithalmazok leszippantása, de a rajt sajnos nem sikerült  zökkenőmentesre. A menübe belépve hiába állítgatunk be gyorsan mindent, a szerverek túlterheltek voltak és csak hosszas várakozásokat követően sikerült végre egyes mérkőzésekhez csatlakozni. Keddre szerencsére orvosolták ezt a problémát, azóta pedig tökéletesen, hibamentesen zajlik a teszt.

 

A menübe belépve egy teljesen átdolgozott kezelőfelület fogad minket, ahol nagyon aprólékos, tényleg minden részletre kiterjedően állíthatunk be dolgokat. A testre szabási lehetőségek tárháza szinte végtelen, a különböző páncéloknak sisakoknak, kiegészítőknek és festéseknek csak egy valami szab határt, mégpedig a mérkőzések alatti teljesítményünkért kapott kreditek száma, amiket aztán a felsorolt jóságokra költhetünk el. Továbbhaladva azonnal feltűnik, hogy személyre szabhatjuk azt is, milyen típusú játékosokkal szeretnénk összekerülni: esetleg legyenek csapatjátékosok, vagy jellemüket tekintve magányos farkasok, sokat, vagy keveset beszélnek, de akár azt is beállíthatjuk, hogy zavar-e minket a csúnya beszéd vagy sem. Szintén újdonság a Halo 2-ből visszatérő Active Roster. A funkció lényege, hogy segítségével nyomon követhetőek játékosbarátaink, még akkor is, ha épp meccsben vannak. Lehetőségünk nyílik látni, mely pályán, milyen játéktípusban és kik ellen csatáznak, és hogy mennyi van még hátra az adott mérkőzésből, illetve ha felszabadul egy hely, akkor egyetlen gombnyomással csatlakozhatunk a szerverekhez.  A Queue-Joining rendszer a haverok közös meccsekbe való belépését segíti. Sokszor előfordulhat, hogy épp játszik ismerősünk, mi pedig már pont nem férünk be, amire pedig kilépne a játékostárs, már mi vagyunk épp partiban. A rendszer ezt kiküszöbölve lehetővé teszi, hogy amint elérhető valaki, azaz szabad valamelyik fél, azonnal csatlakoztatja őt a kívánt szerverre.

 

A mérkőzések kezdetén lehetőségünk van választani, hogy éppen milyen játékkal szeretnénk nyomulni az adott csoporton belül. A Bungie által csak Vote 2.0-nak hívott rendszer, vagyis az Improved Voting System négy alapvető lehetőség közül enged majd válogatni, a választható opciók pedig csoportokat tartalmaznak. Például egyszerre szavazhatunk majd a térképről és a játéktípusról. Ez egy nagyon kényelmesen és egyszerűen használható felület, és abszolút nem tolakodó az egész.

 

A béta kezdetekor sokan azt hitték, a Reach nem több mint egy felturbózott Halo 3, azonban mára kiderült, nem teljesen erről van szó. A válasz ugyanis felemás, a Reach sok mindenben egy modernizált Halo 3 klón, viszont játékmechanikailag rengeteg olyan újdonságot is magában rejt, ami miatt egy teljesen új élményben van részünk a meccsek alatt. Az első, és talán legfontosabb ilyen elem az úgynevezett perkek vagy képességek megjelenése. Spartanként összesen négy ilyennel fogunk találkozni: Az első a lopakodást kedvelők számára lehet majd kedves, ugyanis rövid ideig képesek leszünk láthatatlanná válni, így könnyedén az ellenség háta mögé kerülhetünk, akiket aztán egy laza mozdulattal ki is végezhetünk. A második ilyen képesség a jetpack használata, amivel a levegőbe emelkedhetünk, közben természetesen nyugodtan oszthatjuk az áldást, viszont sokkal nehezebben eltalálható célpontot jelentünk az ellenfelek számára. A harmadik a sprint lehetősége, amiért évek óta könyörögnek a rajongók. Most végre megkapták, és a bétával töltött órák után kijelenthető, rengeteg előnnyel jár, ha turbózott sebességgel közlekedhetünk a pályákon. A negyedik és egyben utolsó képesség egy magunk köré generálható pajzs, ilyenkor mindenféle lövedéktől védve vagyunk, viszont használatakor mozgásképtelenek leszünk, azaz energiánk elfogyása után könnyű célpontot jelentünk majd. Az energia egyébként mind a négy képesség alapfeltétele, ráadásul nagyon hamar lemerül a kis csíkunk, így a pályán elhelyezett "töltőállomásoknál" kell újratölteni rendszerünket. Ami egyébként a Spartanoknál a sprint, az az Elite-eknél a "kitérés". Szintén gyors sebességgel, macskákat meghazudtoló módon tudunk ide-oda ugrálni.

 

A fegyverek terén is drasztikus lépéseket eszközölt a Bungie, bár a Halo 3 érzés itt is visszaköszön, az alapmodellek többsége ugyanis a klasszikus előző részből származik. A fejlesztők azonban rengeteg speciális és módosított tulajdonsággal vértezték fel a karabélyokat, így a képességekkel elegyítve abszolút kiegyensúlyozott harcokra számíthatunk. Talán ami a legfontosabb hír, hogy visszatért a Magnum, amivel akár zoomolhatunk is, ráadásul nagyon erős lövései miatt hamar a közelharcok kedvencévé válhat. Ha mégse érzed magad kellően magabiztosnak ilyen helyzetekben, akkor az Assault Rifle jelenthet megoldást, aminek bár nem túlságosan erős a tűzereje, azért mégse kell szégyent vallania egy-egy párbaj alatt. A Designated Marksman Rifle főleg közép- és nagy hatótávolságra lehet kiváló választás, de kezünk ügyébe akad majd még a gránátvető, az idegen technológiát alkalmazó Focus Rifle, a Plasma Repeater, a Plasma Launcher vagy a Needle Rifle. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, a béta alatt bőven lesz időnk kitapasztalni, melyikkel vagyunk ügyesebbek és melyiket mikor érdemes bevetni.

 

A játékmódokat illetően egyelőre nem elérhető mindegyik, nemrég mutatkozott be az Invasion, de a folyamatos frissítéseknek köszönhetően két fázisban kapjuk majd meg az újdonságokat, új pályákat, módokat, playlisteket és egyéb finomhangolásokat. A Headhunter mód esetében nem a fejlövések osztogatásáról van szó, itt ugyanis az ellenfelek levadászása után megmaradt koponyákat kell gyűjtögetnünk. Egyszerre több koponya is lehet nálunk, viszont ha valaki sikeresen leszed minket, akkor sajnos az összes koponyát elveszítjük. A többiek a fejünk felett lebegő számból fogják tudni, összesen hányat cipelünk magunkkal, így egy igazi hirdetőtáblaként kiváló célpontjai lehetünk az ellenfeleknek. A játékmódot csapatba verődbe és free-for-all módban is kipróbálhatjuk.

 

A Stockpile lényegében a klasszikus Capture the Flag és a Territories találkozása, ahol a pályákon találomra vannak elhelyezve a zászlók, a csapatok pedig azért harcolnak, hogy ők gyűjtsék be a legtöbbet. A Generator Defense kizárólag az Overlook nevű pályán lesz majd kipróbálható, ahol három-három elleni küzdelmeket vívhatunk a Spartanok és Elite-ek oldalán. Az idegenek célja, hogy elpusztítsanak három generátort, míg a Spartan hármasának az a feladata, hogy ezt megakadályozza. Az időlimit lejárta után aztán oldalt váltanak a csapatok. Az Invasion mód kizárólag a Boneyard térképen lesz kipróbálható, ami az egész béta legnagyobb pályája is egyben. Ez egy csapat- és küldetésalapú játékmód, ahol az Elite-nek be kell hatolnia egy hatalmas nagy komplexumba, ahonnan titkos adatokat kell letöltenünk, majd a ránk várakozó Phantommal el kell hagynunk a helyszínt. A mód másik érdekessége, hogy minden egyes sikeres Elite áttörés után újabb járművek és egyéb cuccok válnak elérhetővé a pályán.

 

A Halo: Reach bétában összesen négy térképet próbálhatunk ki, akad közöttük olyan, amit kifejezetten csak egy játékmódban látogathatunk meg, viszont ezek a térképek az adott módokra lettek kihegyezve, a Bungie döntése így teljesen logikus. A béta alapján elmondható, az újdonságok jót tettek az amúgy is sikeres receptre épülő multinak, rengeteg új taktikai elemmel bővült a játék tárháza, a módosított fegyverek és képességek valóban új színt adnak az élménynek, így a béta alapján kijelenthető, hogy az őszi premiert követően a LIVE toplistákat ostromolja majd a Bungie új címe.

Legfrissebb bejegyzések

A World of Warships: Legends új, ünnepi tartalmai

A World of Warships: Legends az év legcsodálatosabb időszakát ünnepli a Winter Fleet visszatérésével, három…

2024-12-20

Worshippers of Cthulhu – Korai Hozzáférés betekintő

A Worshippers of Cthulhu a városépítést keresztezi a Lovecrafti mitológiával egy baljós, de rendkívül ígéretes…

2024-12-17

Jön a Wargaming új mech shootere, a Steel Hunters

Jön a Steel Hunters – egy ingyenesen játszható, mecha hősöket felvonultató lövöldözős játék, amely egyedülálló…

2024-12-13

Temporal Purge: Z – Korai Hozzáférés betekintő

A Temporal Purge: Z egy leegyszerűsített CoD: Zombies játékmód, annak előnyeivel és az egyszerűségéből adódó…

2024-12-13

Dimensionals – Korai Hozzáférés betekintő

A Dimensionals egy rendkívül stílusos és nagyon ígéretes roguelike deckbuilder, mely novemberben indult útjára Korai…

2024-12-12

New Arc Line – Korai Hozzáférés betekintő

Az Arcanum inspirálta New Arc Line egy ígéretes CRPG, azonban egyelőre a kiforratlanabb Early Access…

2024-12-11