Daybreakers – A vámpírok kora – Filmkritika

A némiképp megfáradt vámpírmitológiát próbálja meg ismét régi dicsfényébe emelni a Daybreakers – A vámpírok kora című mozi, mely a régi zsánerekből építkezve, több ponton is merészet húzva, sikeresen teljesíti küldetését.

Közel hét évnyi remete lét és egy felemásra sikeredett Undead után idén ismét visszatértek a Spierig-fivérek, csak ezúttal nem az élőhalottakról, hanem egy másik kimeríthetetlen témaforrásról, a vámpírokról készítettek filmet, egészen sajátos megközelítésben. A szokásos sémát ugyanis egyedi, meglepően merész ötletekkel töltötték meg, így a Daybreakers-ről azt hihetné az ember, hogy egy kellően élvezetes, izgalmas vámpír-thrillerré növi ki magát, ám a székbe szögező első fél-háromnegyed óra után a zseniális szereplőgárdát felvonultató mozi se tud túllépni az ilyen jellegű filmek visszatérő hiábin, így az ígéretes A vámpírok kora saját maga teremtette hangulatot degradálja le a nullára, hogy aztán a moziból kijövet egy sima puffogtatós, üldözős akciófilmként emlékezzünk rá.

A történet szerint 2019-et írunk. Egy rejtélyes járvány a Föld lakosságának többségét vámpírrá változtatta. A megmaradt emberiség a kihalás szélére került, veszélyeztetett, másodrangú faj lett. Bujkálni kényszerülnek, mert vadásznak rájuk, és farmszerű telepeken ipari méretekben csapolják vérüket. Egyedül Dr. Edward Dalton hematológus kutatón múlik – aki szintén vámpír, de nem fogyaszt emberi vért -, hogy tökéletesítsen egy mesterséges vérkészítményt, aminek fogyasztásával a vámpírpopuláció fennmaradhat, és talán a megmaradt emberi életek is megkímélhetők. Ám az idő és a remény egyre fogy – amíg Ed nem találkozik Audrey-val, egy túlélő emberrel, és az ő segítségével áttörést érnek el a szer fejlesztésében. Felfegyverkezve a titkos tudással, amiért az emberek és a vámpírok egyaránt ölni készek, Ed harcba száll saját fajával, és ez a csata eldönti az emberiség sorsát.

A Daybreakers legnagyobb vonzereje a készítők által teremtett világban és annak bemutatásában rejlik. A két testvér ügyesen adagolja az információkat, alaposan megismerhetjük az újonnan alakult vámpírtársadalmat, annak működését, hierarchiáját, ráadásul mindezt egy olyan harmincas éveket idéző, art deco ihletésű környezetbe illesztették, amiben idáig nehezen tudtunk volna elképzelni ilyen témájú mozit. A sablonok mellett a feszültség teremtése is jó ütemű, legalábbis amíg a film át nem vált magasabb fokozatra és a társadalomkritikával illetett részek után a látvány és az akció veszi át a főszerepet. A Daybreakers ezen a ponton bicsaklik meg, mert az addig látottakból ugyan következik, hogy a cselekménynek egyes pontján fordulópont következik és egymásnak esnek az ellentétes felek, ennek megoldása mégis B-kategóriás, huszadrangú, az addig látottakat teljesen sárba tipró. Így aztán erősen középszerű lesz a végtermék, amit az ütős színészfelhozatal se tud megmenteni. Ettől függetlenül a Daybreakers egy nagyon is szórakoztató, érdekes film, csak a hatásos indítás után nem vártuk, hogy saját maguknak lőnek öngólt a fivérek.

Értékelés: 7/10