Nier – Játékteszt

Ritka, hogy a japán játékipar kifejezetten a nyugati ízlésvilág számára próbál meg játékot készíteni, de ha a Square Enix és a Cavia áll a projekt mögött, akkor az bizony bizakodásra ad okot. A Nier azonban minden álmunkat szertefoszlatta.

A tavalyi E3-on mutatkozott be a japán játékipar egyik ékkövének, a Final Fantasy és Dragon Quest sorozatot jegyző Square Enix-nek, valamint a Ghost in the Shell: Strand Alone Complex, a Resident Evil: The Darkside Chronicles, illetve a Bullet Witch címeken dolgozó Caviának közös produkciója, a Nier, mely az akció-szerepjátékok kategóriájában próbált szerencsét. Japánban kétféle verzióban, Európában és Észak-Amerikában egyféle kiadásban látott napvilágot a Nier, mely a szigetországban Xbox 360-ra Nier Gestalt néven, míg PlayStation 3-on Nier Replicant címen került a boltokba. Előbbiben a szereplők apa-lánya kapcsolatban állnak egymással, a PlayStation 3-as verzióban pedig egy fiatalabb főhőst irányíthatunk, aki lánya helyett saját húga megmentése miatt vág neki az életveszélyes kalandnak.

A történet szerint 2049 nyarán járunk, főhősünk, Nier a lányával együtt egy omladozó áruházban húzták meg magukat, a városban ugyanis ismeretlen, gonosz erők munkálkodnak. Yonah szörnyen beteg, csúnyán köhög, mi pedig magatehetetlenül várjuk lányunk és saját végzetünket. A várost elpusztító katasztrófa felénk közeleg, egy furcsa, fenyegető erő vezette démonhadsereg jelenik meg a bejáratnál, a megfáradt, öreg, ziháló harcos azonban tehetetlen a túlerővel szemben. A rövid csata végkimenetele nem kérdéses, azonban a véletlen közbeszól. Nier a sarokban rábukkan egy könyvre, mely a férfi lelkéért cserébe segítséget ajánl, főhősünk visszakozik, tudja, hogy nem szabadna elfogadnia az alkut, a helyzet azonban döntésre kényszeríti, hiszen lánya és a saját élete a tét, így mégis enged a csábításnak és kinyitja a könyvet.

Hirtelen több mint ezer évet, egészen pontosan 1312 évet ugrunk az időben, hősünk és imádott lánya egy percet sem öregedett, ám a porig rombolt város romjaiból újraépült paradicsom képe csalóka. Yonah állapota napról napra súlyosbodik, a világot fenyegető démonhadsereg pedig továbbra is komoly veszélyt jelent az emberiségre. Egyedül mi menthetjük meg világunkat a végső pusztulástól, ehhez azonban fel kell kutatnunk minden rossz okozóját, a titokzatos Grimoire Noir könyvet. Kalandunk során a mágikus kötet elpusztítása lesz a feladatunk, melyben segítségünkre lesz a régen elveszettnek hitt, majd nemrég ismét előkerült Grimoire Weiss, a Noir jó oldalát képviselő másik könyv.

A bevezetőben említettem, hogy a játék egyfajta keveréke az akció-JRPG stílusnak, azaz a monumentális kaszabolások mellett falvakat és városokat járva beszélgethetünk az NPC-kel, miközben fő- és mellékküldetések sokasága vár ránk. A Nier azonban amilyen sokat kínál, olyan keveset ad, a kapott mellékmissziókért ugyanis ritkán, de leginkább soha se kapunk jutalmat, az NPC-kel való párbeszédek teljesen érdektelenek, illetve a játékba implementált fejlődési rendszer is összecsapott, igénytelen munka. A játék harc közben kijelzi, hogy hősünk szintet lépet, de ennél többet azonban nem tehetünk karakterünkkel. Viszont fejleszthetjük fegyvereinket, illetve az utunk során minket kísérő Weiss könyv által megidézhető mágiákat. Mindkettőre szükségünk lesz, ugyanis a játék kezdetén a legegyszerűbb természetfeletti varázslatok is legyűrik a nagyobb ellenfeleket, a játék későbbi szakaszában azonban csak pengénkkel tudunk sebet ejteni az életünkre törő démonokon.

Mindez akár érdekfeszítő és izgalmas is lehetne, a Cavia fejlesztői azonban egy összecsapott, minden elemében igénytelen munkát adtak ki a kezükből. A mellékküldetések többsége szívességtételekben merül ki, azaz hozd el ezt, add fel azt, öld meg ezt, esetleg ölj meg ennyi számú ellenfelet, így viszont a lányáért aggódó főhőssel se tudunk rendesen azonosulni, pedig a melléksodorhoz képest meglepően izgalmas és látványos párbajokat vívunk a fő küldetések alatt. Hatalmas robotokkal, démonokkal és árnylényekkel kell farkasszemet néznünk, ráadásul a JRPG-re jellemző módon, minden egyes alkalommal hatalmas létszámú hadsereg zúdul ránk. A játékmenet azonban túlságosan egyszerű és monoton, a harc közben egyetlen gomb nyomkodásával kaszabolhatjuk az ellenfeleket, míg a varázslatokat a ravasz gombokkal tudjuk megidézni, amiket egy listán keresztül tudunk válogatni.

Sajnos a látványvilág se maradt ki a szórásból, a készítők ugyanis képesek voltak az előző generáció jellemző képi világát is alulmúlni. Az animáció förtelmes, a környezet teljesen elnagyolt, összecsapott és többnyire ugyanolyan textúrákból áll, a falvak és egyéb vidékek szinte teljesen kihaltak, mindössze néhány falusi lézeng az utcákon. Egyszóval nincs meg a játékban az a művészi hatás, ami a képernyőre szegezné tekintetünket, a játékos inkább végigrohan a küldetések többségén, mert egy percig sincs kedve körbenézni és bámészkodni. Talán ezt próbálták meg ellensúlyozni az állandóan perspektívát váltó kameranézetekkel, azonban hosszútávon ez inkább lesz idegesítő, mint élményszámba menő megoldás. Az épületekbe belépve a klasszikus oldalnézetből követhetjük az eseményeket, míg egyes jelenetekben a felső nézetet preferálja a játék.

A Nier sajnos ékes példája annak, hogy hiába a nagynevű támogató, a nagy múlttal rendelkező, kategóriájukban rendszeresen minőséget képviselő termékeket produkáló csapatok is képesek botlani, mégpedig nagyon csúnyát botlani. A Square Enix és a Cavia próbálkozásából hiányzik a lélek, a készítők mintha gyorsan le akarták volna tudni a fejlesztést, aztán várni, hogy a jól csengő nevek hallatán majd megrohamozzák a rajongók a boltokat. Nem kizárt, hogy mindez így is lesz, viszont ha teheted, nehezen megspórolt pénzedet inkább másra költsd, mondjuk a jövő hónap valamelyik nagyágyújára, a Nier ugyanis negyven-ötven órás játékideje közel sem nyújt akkora élményt, mint mondjuk a Final Fantasy XIII első pár órája, pedig ott tényleg alig történt valami.

Értékelés: 5/10