Kategóriák: Hírek

Fekete Wii-t Észak-Amerikának?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Néhány tengerentúli áruházlánc listája szerint május második hetében észak-amerikai partokat, illetve boltokat ér a Nintendo Wii elegáns, fekete gúnyába öltöztetett változata.

Az eddig csak fehér színben tündöklő Nintendo Wii az értesülések szerint elegáns fekete ruházatban is megvásárolható lesz a tengerentúlon, méghozzá nagyon hamarosan, május második hetétől. A tippet olyan ismert áruházláncok munkatársai dobták, mint a Target, a GameStop, vagy a Future Shop. A listáik szerint a fekete masina május kilencedikétől kerül forgalomba Észak-Amerikában, majd ezt követi egy május huszonharmadikai launch Kanadában.

 

A dobozban egy fekete Wii konzol, egy Wii Sports Resort szoftver és egy Wii MotionPlus kiegészítő kap majd helyet és kétszáz dollárért vesztegetik a konzolokkal is foglalkozó üzletek. A japánoknál már tavaly nyár óta kapható a fekete színezetű Nintendo Wii, így számukra cseppet sem újdonság a dolog, odaát viszont minden bizonnyal öröm közepettte fogadják az elegánsabb megjelenésű masinát. A Nintendo of America nem volt hajlandó megerősíteni a híreket, így kéretik pletykaként tudomásul venni.

AddThis Website Tools

Legfrissebb bejegyzések

Old Skies – BetekintőOld Skies – Betekintő

Old Skies – Betekintő

Point and Click kalandjáték időutazással. Csak nehogy megváltoztassuk a jövőt...

2025-05-04
La Quimera – BetekintőLa Quimera – Betekintő

La Quimera – Betekintő

A La Quimera egy látványos FPS Shooter ami a Crysis játékok nyomdokaiba szeretne lépni, azonban…

2025-05-03
Chains of Freedom – játéktesztChains of Freedom – játékteszt

Chains of Freedom – játékteszt

A Chains of Freedom-ot kapjuk, ha az XCOM-ot áthelyezzük Kelet Európába, és az űrlényeket body-horror…

2025-05-03

Inhuman Resources: A Literary Machination – Betekintő

Te mit tennél meg a munkahelyed megtartásáért?

2025-05-02

Phantom Brave: The Lost Hero – Játékteszt

A Phantom Brave: The Lost Hero a 2004-es Phantom Brave folytatása, és bár a sorozat…

2025-05-02